Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 15., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Az sem jelent gondot, hogy lassabb életet élek” – Interjú Leblanc Gergely táncművésszel

    2021. május 18., kedd 06:00

    Egy hosszú nap végén, egy nagy reggeli reklámfotózás és a Don Juan próbái után tudtunk beszélgetni a Magyar Nemzeti Balett principáljával, Leblanc Gergellyel. Kiderült, hogy az elmúlt hónapok bezártságának rengeteg jó oldala van, felértékelődtek a baráti és szakmai kapcsolatok, és sokkal több idő jutna olyan dolgokra is, amiket sajnos most nem lehet csinálni. Braun Anna interjúja.

    A beszélgetés elsőként az Opera Magazinban jelent meg.

    Fáradtnak tűnik.

    Kicsit túlvállaltam magam ma. 

    Jellemző?

    Mostanában nem annyira, de ma volt egy nagy reklámfotózás a Magyar Nemzeti Balettel, aztán próbák következtek. Éppen elkezdődött a Don Juan betanulása, néhány napja munkalázban ég az együttes. Mindig azt hiszem egyébként, hogy a fotózás nagyon könnyű lesz, szeretem is az ilyen munkákat, mert kiragadnak a hétköznapok monotonitásából, de a végén rádöbbenek, hogy az is elég fárasztó munka. 

    Most általában milyen energiaszinten van? Ez a „fékezett habzás” jót tesz vagy mentálisan inkább kimerítő?

    Bevallom, hogy a tavaszi leállás kifejezetten jókor jött számomra. Az első hónap pihenéssel telt. Nagyon optimista voltam kezdetben. Azt gondoltam, hogy nemsokára minden visszaáll a megszokott kerékvágásba, de azt látjuk, hogy ez a pillanat még most, egy évvel később sem jött el. Akkor kifejezetten élveztem a semmittevést. Hátradőltem, egyedül voltam otthon, végre minden olyan adminisztratív apróságot elintéztem, amit korábban nem tudtam munka mellett elvégezni, és vártam, hogy elkezdjük a próbákat. 

    A pszichológia ismer egy olyan terminust, hogy „vasárnapi neurózis”, amit azok az emberek élnek meg, akiknek minden percük be van osztva. Amikor ők szabadságra vannak „kényszerítve”, gyakran szorongani kezdenek. Őszintén szólva valami ilyesmire számítottam…

    Egyáltalán nem ez történt! Nehéz időszakot éltem előtte, rengeteg volt a munka, lelkileg sem voltam a legjobb állapotban, fáradt volt az izomzatom, sérült a bokám. Volt egy komolyabb betegségem is februárban, ami miatt le kellett mondanom a Karamazov testvéreket, és éppen csak visszatértem próbálni. Nagyon kellett már a testemnek-lelkemnek ez a pihenés.

    Mit hozott még az a négy hónap? 

    Teljesen átalakult a társadalmi életünk. Többször látjuk vendégül ismerőseinket otthonunkban vagy mi megyünk el a barátokhoz, mi főzünk, nincs olyan, hogy csak úgy elmegyünk enni-inni valahova. Ez egy más típusú együttlét, mint amit korábban megszoktam. Sokszor emlegetjük, hogy mennyire hiányoznak az előadások utáni beülések, levezető társalgások. Most úgy érzem, amikor alkalom nyílt rá, ezt nem tettem meg elég sűrűn. Az is változott, hogy megkerestem olyan embereket, akik régen fontosak voltak számomra, de valamiért elvesztettük a kapcsolatot. Azt hiszem, hogy ilyen típusú kapcsolatfelvétele mindenkinek volt…

    Elkapta a koronavírust?

    Igen, szeptemberben átestem rajta, ezért is vagyok most nyugodtabb talán. A hetekben ellenőriztem is, még mindig van antitest a véremben, még mindig tart a védettségem, ez természetesen megkönnyíti a mindennapokat. Egy évvel ezelőtt mindannyian nagyon féltünk, nem ismertük ezt a vírust, nem tudtuk, milyen következményekkel kell számolnunk. Most már látom, hogy ez is egy olyan dolog, amivel meg lehet küzdeni. Emlékszem, hogy a Laurenciák alatt – az utolsó néhány előadásra sem kerülhetett sor – folyamatosan találgattuk, hogy milyen lesz a bezárás, és mikor következik be. Azt egyikünk sem gondolta, hogy a kihagyás több lesz, mint négy hónap.

    Mennyi idő kellett, amíg a fizikai erőnlétet visszanyerte? 

    Bő egy hónap, úgy, hogy nyáron már adtunk egymásnak gyakorlatot online, pontosabban az Étoile-ok a többieknek, a karantén utolsó hat hetében. Nyár végén kezdtük el a rendes próbákat, szeptemberben egy nagyon jó produkciót hoztunk tető alá. Nehéz volt, de nem lehetetlen. Igen, nagyjából egy hónap kellett ahhoz, hogy a nagy ugrásokat megcsináljam, és a nehezebb szólókat el tudjam táncolni. Ugyanakkor kellett a visszatéréshez a Kaktuszok című balett-est is – én az 5 tangóban táncoltam –, ami óriási adrenalinbomba volt: hatalmas motivációt jelentett, hogy tudtam, mikor kell színpadon lennem. Hónapok után volt egy igazi célunk, egy olyan előadás, ami megvalósult, amire teljes gőzzel lehetett készülni. 

    Milyen volt az újra-találkozás az együttes többi tagjával?

    Nagyon jó volt, mindenki felszabadult volt. Nyáron kinyitottak az éttermek, dolgoztunk, úgy éltünk, mint korábban. És azt hittük, hogy magunk mögött hagytuk ezt az egészet.

    De nem ez történt.

    Nem, de vannak előadásaink, próbálunk, és nekem az sem jelent gondot, hogy valamivel lassabb, kevésbé stresszes életet élek. Korábban például soha nem főztem itthon, a takarítást pedig mindig lepasszoltam, most nemcsak elvégzem ezeket a feladatokat, de még örömmel is teszem. Sok ilyen új felfedezés van. 

    Például?

    Például rengeteget vagyunk szabad levegőn, sokat járunk a természetbe kirándulni, sétálni. Van idő, és ennek a helyzetnek persze az a „tragédiája”, hogy amint már lehet egy sor számomra kedves dolgot csinálni – mint például utazni, beülni valahova –, rögtön visszatér a régi tempó is, és ismét nem lesz ezekre időm. 

    Mikor jöhet ez el? Mi az ön jóslata?

    Nagyon optimista vagyok! És eddig sosem jött be… Májusban az élet vissza fog térni a rendes kerékvágásba és ebben az évadban lesz még élő előadásunk. Ez a várakozásom! Ha nem így lesz, legfeljebb csalódom, de inkább erre kalibrálom magam.

    Szerző: Braun Anna

    Köszönet az Opera Magazinnak!

    Fotó: Nagy Attila

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram