KulisszaJózsef Attila SzínházHerczeg TamásSZFECrespo RodrigoHorgas PéterRadnai Márk
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 20., szerda

    Az SZFE vezetősége beperelte az egyetem HÖK elnökét, Csernai Mihályt

    2020. november 27., péntek 06:15

    Csernai Mihály, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói önkormányzatának elnöke ellen indított birtokvédelmi eljárást Novák Emil és Szarka Gábor – az SZFE vezetői – birtoksértő magatartás miatt – hívta fel a figyelmet a 168 óra.

    Csernai Mihály / #freeSzFE – tüntetés a Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt / Fotó: Nizsai Dániel, Tóth Berta / Színház Online

    Csernai Mihály Facebook-oldalán azt írta: “A dolog több szempontból pikáns. Egyrészt, megint bűnbakkeresés megy, hiszen az egyetemfoglalást nem egyedül csináltam, épp ez volt benne a szép.”

    Csernai elmondta, hogy az ügyével kapcsolatban elfogultsággal vádolták meg a VIII. kerületi Önkormányzatot, így az V. kerületi Önkormányzat fogja vizsgálni az esetet.

    Szarka Gábor, az egyetem kancellárja már korábban is a diáklázadás egyik felelőseként próbálta meg feltüntetni Csernait, akkor szintén diáktársai és tanárai álltak ki mellette.

    A teljes bejegyzés itt olvasható:

    - Színházi pillanatok az Instagramon -