Augusztus 26-án végre a Városmajorba érkezik az elmúlt évad egyik legjelentősebb magyar nyelvű (zenés) színházi teljesítménye. A Történt egyszer Újvidéken című színes szélesvásznú revüműsorban Urbán András fősége mellett az Újvidéki Színház teljes társulata arról beszél, énekel, táncol, amiről a világon ők, és csakis ők tudnak a legtöbbet – hívta fel a figyelmet a Papageno.

És hogy mi is lenne az? Természetesen önmaguk a téma, vagyis az újvidéki társulat, együtt és külön, sülve-főve, hidegben-melegben, tűzön-vízen át. Színpadon és azon kívül, öltözőkben meg hotelszobákban, a rendezői önmegvalósítás labirintusa és az etikai kérdésfelvetések örvénye között keringőzve.

A történet a társulatról szól. A zenés-táncos darabban az Újvidéki Színház művészei hajnalig együtt mulatnak a közönséggel, majd miután megtudják, hogy reggel társulati ülésük lesz, úgy érzik, már hazamenni sem érdemes.

– Szerettem volna egy előadást az Újvidéki Színházról, így a társulattal egy olyan munkát  próbáltam kitalálni, amely során egymásra tudunk hangolódni, megismerjük egymást, belemélyedünk azokba az identitásbeli kérdésekbe, melyeket művész, színész, színházi dolgozó, nem utolsósorban mint magyar vagy kisebbségi színházi dolgozó megél. Ugyanakkor végigkísér bennünket a háttérben az ötven év, az Újvidéki Színház történetisége – mondta Urbán András a bemutatót megelőző főpróba után.

„A bolondját járatják velünk, csipkelődve művészetelméleteznek, aztán belecsapnak, a Hairből előadnak egy dalt, majd még egyet, aztán jön a Csárdáskirálynő, és a többi méltán népszerű zenés színházi idézet, ami nyilván a színészek kisujjában/torkában van. Ha jól számoltam, tizenkilenc dal hangzik el. A dalok közt kis jeleneteket látunk, amelyek továbbra is színházi attitűdöket és művészetfilozófiai kérdéseket feszegetnek, kétségkívül hétköznapira lehozott formában. Ennek gördülékenységében és kontúrozásában Gergye Krisztián koreográfusként, Oláh Tamás dramaturgként, Urbán András, Lénárd Róbert és Oláh Tamás szövegíróként is részt vesznek, a zenészként is funkcionáló színészekkel teljes zenekarról nem is beszélve” – írta kritikájában Urbán Balázs.

„Így megtudjuk, mivel kísérletezik a kísérleti színház [hogy meddig bírja a közönség] – ami direkt pikáns operett- és musicalslágerek közé bemondva, és szembesítve minket, szemérmetlenül jól szórakozókat, hogy akkor miért is járunk színházba. Csak nem azért, hogy jól érezzük magunkat?! És nevetgélünk, hogy a díszítők minimálbéren vannak, és hogy kínosan akadékoskodó kékharisnyának tűnik fel a színésznő, aki az operetten kéri számon a társadalmilag elmaradott női szerepek felmutatásának hatását. De nem ússzuk meg a móriczi világkép felemlegetését sem, azt, hogy jó nekünk a neoliberális kapitalizmus, csak mulattassanak bennünket” – teszi hozzá a Revizor oldalán a szerző.

Jegyet itt tudnak váltani.