2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta számos színházban megfordult, a tévénézők A mi kis falunkban is láthatják és hamarosan a Tóth Tamás rendezésében készülő Frici és Aranka című történelmi tévéfilmben is képrenyőre kerül, amely Karinthy Frigyes és írótársai, feleségeik, szerelmeik izgalmas életéről és a magyar irodalom máig ható legendás korszakáról szól. Erdélyi Timeával beszélgettünk.

Legutóbb a dunaújvárosi színház Ványa bácsijában láttalak színpadon játszani, azután az egyik kereskedelmi csatorna sorozatszerepében jöttél szembe. Hamarosan ismét a televízió képernyőjén találkozhatunk veled, ezúttal Klug Böske szerepében. Ki ő?

A Frici és Aranka című filmről mindössze annyit lehetett tudni, hogy a Nemzeti Filmalap pályázatából jöhet létre, amely a színházak megsegítésére született. Ha nincs covid, akkor ez a film sincs. Lehetőség nyílt arra, hogy ebben a nehéz időszakban a magyar irodalom egy korszaka valóságos szereplőkkel megelevenedjen. Az olvasópróbán azzal természetesen tisztában voltunk, hogy például Tóth Árpád, Karinthy, Kosztlányi és a felesége, Harmos IIona mind létező személyek voltak, de azokról, akik melléjük lettek írva – Bőhm Aranka barátnőiről- sejtelmünk sem volt, kik lehettek. Pedig Kondor Lívia, Guthi Erzsébet és Klug Böske szintén valóságos alakjai voltak az akkori kornak. A férfiak Pesten, a nők pedig Budán jártak kávéházakba, és szellemi műhelyeket, irodalmi szalonokat működtettek. Klug Böskéről annyi maradt fenn, hogy Bőhm Aranka barátnőjeként egyfolytában ezekben az irodalmi körökben forgott, és a férje futballbíró volt. Intenzív részese volt ennek a világnak. Amikor ezeket az információkat megtudtuk ezekről a kevésbé ismert alakokról, onnantól kezdve a mi felelősségünk volt – és szabad kezet is kaptunk benne-, hogy megformáljuk a karaktereket. Elég hamar felállt a három barátnő státuszrendszere, valahogy ösztönösen jól tudtuk együtt működtetni Balázs Andival és Eke Angélával. Hihetetlenül élveztem, már csak azért is, mert kosztümös filmet forgattam. Felemelő érzés nem fikciót, hanem a valóságot megjeleníteni, ami közben mégis olyan, mintha időutazáson vennél részt. Minden gyerek álmodik arról, hogy olyan miliőbe kerüljön, ami már a régmúlté. Mellbevágó érzés, ha teljesül. Nincs időgépünk, hogy ezt megéljük, így amikor egy filmforgatás díszletébe belépsz és megéled a gyerekkori vágyadat, az izgalmat és tiszteletet ébreszt benned.

Milyen gyerekkori vágyaid voltak?

Nagyon szerettem volna színésznő lenni. Túlmozgásos, impulzív gyerek voltam, ami azóta is megmaradt. Komoly energiájába került a szüleimnek, hogy egyszerre sok mindennel kössék le a figyelmemet, mert csak így tudtak lefárasztani. Megfigyelték, hogy akkor maradok egy helyben tátott szájjal, ha régi tévéfilmek elé ültetnek be. Rájöttek, hogy a fekete-fehér magyar filmek előtt végre a kislány nyugton van, ezért ezt a taktikát választották. Mindent, amit elém tettek, faltam, és evidens lett, hogy ezt akarom csinálni. 

Hogyan valósítottad meg az álmodat?

Általános iskolában színjátszó csoportba jelentkeztem, ahol megéreztem, hogy nekem ez megy, jól érzem magam benne, tényleg ez az, ami érdekel. Gimnáziumban már dráma tagozaton tanultam tovább és a színművészetire készültem. Egyenesen kijelölt út állt előttem, amelyet sosem tévesztettem szem elől, még akkor sem, amikor kamasz koromban kitértem egy napi sorozat forgatására. Ez önmagában rejti azt a veszélyt, hogy az ember eltévelyedjen és műsorvezető, celebritás legyen belőle. Én azonban pontosan tudtam, hogy nem azért játszom a Barátok köztben, hogy híres legyek, hanem azért, mert gyakorolni tudom a kamera előtt való létezést. A sorozatnak köszönhetően idejekorán, 16 éves koromtól rengeteg mindent megtanultam, amit a mai napig használok.

Annak idején a te szereped, Tilda volt a kedvencem. Nagyon hiteles voltál. Most a sorozatok virágkorukat élik, és újból megtalálnak téged, csakúgy, ahogyan most ez a tévéfilm, a Frici és Aranka is. Mi a különbség szakmailag?

Pusztán annyi, hogy a film forgatása kényelmesebb. Több idő van egy-egy jelenet felvételére. Egy sorozatban ugyanannyi idő alatt jóval több anyagot kell rögzíteni. Más a tempó, ezért másképp kell az energiánkat beosztani és lelkileg flexibilisnek lenni. A kamera előtti munka számomra pontosan ugyanaz. Semmivel sem könnyedebb, slendriánabb, nagyobb ecsetvonásokkal dolgozó kihívást jelent heti, vagy napi sorozatot forgatni, mint egy tévé, vagy mozifilmet. Azért élvezek egyre jobban sorozatban dolgozni, mert egyre nagyobb rutinom és magabiztosságom van, ami nem azt jelenti, hogy félvállról veszem ezeket a munkákat, hanem azt, hogy meg merem engedni magamnak azt a bátorságot, hogy kipróbáljak új dolgokat a kamera előtt. A sorozatforgatás olyan, mint egy szuper intenzív filmes továbbképző tanfolyam. Ha ügyes vagy és odafigyelsz, egészen magasra fejlesztheted a kamera előtti létezés színészi megvalósítását.

Említetted a celebritást. Ez egy ideig erősen jelen volt az életedben, most kevésbé. Mi ennek az oka?

Amikor tizenhat évesen elkezdtem forgatni, akkor a celeb kifejezés Magyarországon még nem létezett. Ez ma már a mindennapi szóhasználatunk része. Degradálónak tartom, mert az amerikai celebrity egészen másfajta minőséget jelöl, mint a magyar celeb szó. Tiszteletlennek tartom, ha valakire ezt használják, akiről én azt gondolom, hogy szakmailag sokkal feljebb van, mégis egy kalap alá veszik – nem akarok senkit megbántani – a valóságshow hősökkel, vagy a tizenöt perces hírnevű emberekkel. Élvezem, hogy nem feltétlenül van túl nagy követői táborom, amelyért szándékosan nem is teszek meg mindent. Nem lesnek rám fotósok, de gyakran vájkáltak a magánéletemben és születtek olyan cikkek, amelykehez semmi közöm nem volt. Ez persze létező jelenség a bulvárnál, ott ezzel operálnak. Két lehetőség van: valaki felháborodik, bepereli őket, vagy ráhagyja. Én ez utóbbi táborba tartozom. Nem mentem még perre újsággal, pedig van, hogy nehéz feldolgozni, bántja az igazságérzetem, amit olvasok magamról és azt is tudom, hogy nyernék velük szemben. A számomra fontos emberek pontosan tudják, mi az igazság. Nekem ez számít.

A pandémia kezdetén komoly női operáción estél át. Teljesen felgyógyultál?

Igen. Nemrég belegondoltam, hogy nekem ez az év hogyan telt el. Határozottan emlékszem, hogy tavaly március 12-re esett a műtétem- aznap játszottak a színházak utoljára. A kórházi ágyam ablaka a Nemzeti Színházra nézett, és ahogy ott feküdtem és a kivilágított épületet bámultam, az futott át a fejemen, milyen érdekes, hogy színésznőként pont egy színházat látok, ami ma este bezár. Azt éreztem, hogy nekem sokkal nagyobb horderejű problémával kell megküzdenem, amelyhez képest a covid számomra kisebb probléma, és ha ezt legyőzőm, a járvány már kisebb kihívás lesz. Egy év elteltével azt mondhatom, tévedtem, mert a coviddal küzdeni hasonló kihívás. Tényleg mindent nagyon betartok és ez így nagyon nehéz. A szüleim pár percre laknak tőlem, komoly felelősség, hogy majdnem naponta látogatom őket. Különben jól vagyok, bár folyamatos szemmel tartást igényel, hogy ez a kis ellenség ne jöjjön vissza a szervezetembe. Csodálatos orvosaim vannak, vigyáznak rám.

Munkák terén hogyan telt az elmúlt egy éved?

Az első és második hullám között lehetőség nyílt játszani a színházaknak, és mindenki rendkívül intenzíven próbálta pótolni mindazt, ami kimaradt. Azután ismét egy kényszerű megállás jött, akkor még novemberig forgattam a Mintaapákat, majd attól kezdve hihetetlenül sok idővel teljesen szabadon rendelkeztem. Amikor ezzel szembesültem, semmifajta félelem, pánik, elszomorodás, vagy felháborodás nem volt bennem, hanem annyit tudtam mondani a legnagyobb önazonossággal, hogy most ez van. Sokat olvasok, tévézek, minden nap sportolok, rengeteget vagyok kint a kutyával a levegőn. Főzök, fenntartom a háztartást és ezzel gyakorlatilag igen gyorsan eltelik egy nap. Nincs olyan, hogy katatón semmittevésben azon gondolkodom, mi történjen velem. 

Ha ennek vége lesz, jelent majd gondot vajon visszaállni?

Amikor hosszú idő után el kellett kezdeni a Frici és Arankát – és most nem is a forgatásról beszélek, csupán bemenni a ruhapróbára és részt venni az olvasópróbán – akkor nem öröm töltött el, hogy végre dolgozhatok, azt csinálhatom, amit szeretek, amiben hiszek, hanem szorongás vett hatalmába, hogy emberek közé kell mennem. Nem a covid miatt gondoltam így, hanem azért, mert már annyira jó napi rutint alakítottam ki itthon egyedül az állataimmal, hogy nem tudtam, hogyan fogom felvenni újból a fonalat. Az első munkanap végén felhívtam az apukámat, és elmondtam neki, mennyire féltem az újrakezdéstől és mégis, amikor bementem, rögtön az első pillanatban, mint Pavlov kutyájánál, bekapcsolt a reflex, hogy ez az én atmoszférám, a miliőm, ebben pörögnek fel a maximumra az energiáim. Ez a természetes létezésem. Ha újranyitnak a színházak, mindenki megint azonnal akar majd játszani, tehát az összes futó előadásom úgy Budapesten, mint vidéken egyszercsak visszafoghatatlanul intenzíven beindul. Folytatjuk a Játékszínben és a Rózsavölgyi Szalonban az összes előadásomat, az utóbbiban Az elnök nyaral című darabot kezdem próbálni, ami Gorbacsovról szól. Dunaújvárosban az Illatszertár főszerepére kértek fel, imádok ott dolgozni és imádom ezt a darabot, ezzel párhuzamosan a Mintaapákat is folytatom.

Akkor nem lesz szükség lekötni az energiáidat.

Igen, de ha mondjuk 12 óra forgatás után hazajövök, akkor sem ülök le, amíg le nem fekszem aludni. Állva vacsorázok, tévézek, hallgatok zenét, telefonálok a barátaimmal. Egyfolytában fel-alá menetelek a házban. Ez a túlmozgás megmaradt gyerekkoromból. Kell állnom, az egy fix pont az életemben. 

Szerző: GKT