„Az utazásra érdemes figyelni, nem a végállomásra” – Interjú Mészöly Annával és Feczesin Kristóffal
2024. június 5., szerda 15:57
Április elején mutatták be Csehov Ivanovját a Miskolci Nemzeti Színházban Szabó Máté rendezésében. Az előadás Anna Petrovnájával, Mészöly Annával és a Jevgenyij Konsztantyinovics Lvovot alakító Feczesin Kristóffal beszélgetett tartalmi partnerünk életkedvről, a falakba ütköző akaraterőről, megrekedt élethelyzetektől, a nagy szerelmekről, amelyek nem tudnak lélegezni, a működésképtelen kapcsolatokban való bennragadásról…
Az életkedvről mi villan be először nektek?
Anna: A nyitottság.
Kristóf: A napsütés.
Az Ivanovban Anna Petrovnának és Lvovnak, a körzeti orvosnak milyen a viszonya ezzel a bizonyos életkedvvel, élni akarással?
Anna:
Anna Petrovna nagyon szeretne élni a betegsége ellenére is, csak falakba ütközik.
Ivanov kiszeretett belőle, a családja elfordult tőle, nincsenek lehetőségei.
Kristóf: Ez Lvovnak nem esik olyan jól, ennek ellenére Lvovban is rengeteg életkedv buzog, ez a darab végé fele már valamiféle mániává lesz, az azonban biztos, hogy rengeteg akaraterő és küzdőkedv van benne. Abban a lehetetlen helyzetben, amelynek közepében találja magát, próbál a saját értékítélete, meggyőződése szerint igazságot, rendet tenni.
…és mi lehet az ok, hogy e két szereplőnél, ahogy a többieknél is, ez az élni akarás célt téveszt, vakvágányra téved?
Anna: Anna nem keresgél rossz helyen egyik esetben sem, csak szélsőséges állapotokkal, olykor kegyetlen reakciókkal találja magát szembe. Olyasmivel, amire nem számított, sem ő, sem Ivanov. Beszorult. Visszautasítják, elfordulnak tőle, és ezzel igyekszik kezdeni valamit, ami nem könnyű, főleg úgy, hogy nincs perspektíva. Az élet kiszámíthatatlanságával találkozik.
Kristóf: Az életkedv, élni akarás félrecsúszásának az igazi nagyágyúja itt Ivanov, kinek ezt a vakvágányra jutását a többiek, ahogy Anna Petrovna is, csak elszenvedik.
A darabban vannak utalások arra, hogy Lvov kicsit egyfajta „fiatal Ivanov”. Idealista, a szüleivel való kapcsolatára nincs ideje, ahogy Anna Petrovnának megvallja egy beszélgetésükben. Nincs ideje, mert a megszállottságára megy el az ideje.
Anna: Nagy találkozás volt az övék Ivanovval, sőt kifejezetten lázadónak számított a kapcsolatuk, házasságuk, arra viszont tényleg nem készültek, hogy mivel jár, ha egyikőjük családja kitagadja valamelyiküket, ahogy az meg is történt. Az előadásban, főleg az idő előrehaladtával, láthatjuk, hogy szinte egyik szereplő sincsen olyan mentális állapotban, hogy tisztán, józanul meg tudja ítélni, hogy mire lenne érdemes fókuszálnia, hogy jobb életet élhessen. Elcsúsztak, nem látják a kiutat.
Kristóf: Arra szán az ember időt, amire akar, ám nem minden esetben egészséges ez a bizonyos akarat, azt hiszem.
Anna: A próbákon felmerült bennem a kérdés, hogy Anna Petrovna miért nem megy el, miért nem hagyja ott Ivanovot, mindent, ami a múlt. Ezt abban a korban nem tehette meg, nem létezett ez a fajta szabadság, nincs hova mennie…
Ha már elcsúszás: a mai húszas-harmincas generáció is mintha ezzel küzdene manapság, nem?
Kristóf: Teljes mértékben igaz ez az elcsúszás, elcsúszottság ezekre a generációkra ma is. Ezért is lenne nehéz azt mondani, hogy ma már Csehov poros. Ahogy Lvov az igazságérzete miatt belemegy egészen intimnek mondható konfliktusokba, ez kicsit olyan, mint annak idején az ifjú Gulyás Marci, aki mindenbe bátran belegázolt, belső igazságérzetétől hajtva kiállt olyan ügyek mellett is, melyek néha már túlzónak tűnhettek.
Anna: Nem tudom,
hogy Anna Petrovna mennyire lenne képes egy ilyen kapcsolatból kilépni, remélem, igen, de az biztos, hogy sok olyan ember van ma is, akik valamilyen függő viszonyban élnek. Talán észrevétlenül belekényszerültek. Én is voltam már olyan helyzetben, amiről azt éreztem, hogy nem tesz jót, ha benne maradok,
ezt muszáj tudomásul vennem, ezért pontot tettem a végére. Iszonyú nehéz az ilyesmi, rengeteg erő és támogatás kell hozzá.
Kristóf: Igazi, belső küzdelmek árán lehet ezekből a helyzetekből kitörni. „Inkább az ismert rosszat tűrjük el, minthogy fussunk a nem ismert felé.” – ahogy Shakespeare a Hamletben már megírta.
Az Ivanovban mindenki vagy majdnem mindenki ennyire önmagát gáncsoló?
Anna: A legtöbb szereplő, úgy tűnik, projektál, túl hosszan, és ezért hozza magát nehéz helyzetbe. Vagy annyira magukba gabalyodtak, hogy kibogozni már nincs erejük, vagy egyáltalán nem is látják, hogy hogyan tudnának az adott helyzetből kilépni.
Számotokra 2024 tavaszán milyen érzés Csehovot játszani?
Anna: Igencsak időtlen dolgokról beszél, ezért csodálatos, kiváltságos helyzetnek érzem.
Kristóf:
Nekem jó értelemben véve ijesztő és egyfajta izgalom is minden előadás előtt. Úgy érzem, hogy egy-egy Csehov-előadás akkor tud igazán jól menni, ha különösképpen jelen vagy, és együtt tudsz lélegezni a többiekkel.
Anna: Megköveteli, hogy igazán személyesen fogalmazz.
Kristóf: Igazi, velőbe vájó érzés.
Miben más ez a velőbe vájó érzés, mint bármely más szöveg esetén?
Anna: Ebben az évadban csupa olyan szereppel találkozhattam, amelyek habár meglehetősen különböző alakok, azt nagyon hasonlóan igénylik, hogy személyesen, szélsőségesen használjam magam, az élményeimet.
Kristóf: Nagyon sűrűek ezek a jelenetek az Ivanovban. Fontos, hogy nagyon sok élményt felszínre hozz magadból ezekhez. Annyira töményen kell fogalmaznod, hogy azt érzed, mintha tíz-húsz emlékképet bele kellene fogalmaznod egy-két szóba.
Anna: A mi két szerepünk ráadásul nincs végig színen, de amikor igen, akkor nagyon sűrű, tömény dialógokban, helyzetekben látjuk őket.
Kristóf: Hónapokat vagy akár éveket kell belefogalmazni két-három mondatodba.
Mi lehet az, amit a darab minden lehetetlensége ellenére érdemes lenne eltanulnunk Ivanovtól, „Ivanovéktól”?
Anna: Talán az, hogy
bármilyen is a végállomás, amely felé tartunk, ráadásul pontosan nem tudhatjuk, hogy mi és milyen az, el kellene mélyednünk dolgokban, az adott pillanatra kellene fókuszálnunk, abban jelen lennünk.
Az utazásra figyelni, nem a végállomásra vagy visszafelé. Vagy ahogy egy nagyon szép előadásban hallottam: “Nem hosszan kell élni, hanem szélesen.”
Kristóf: Az adott pillanathoz kapcsolódni, nem csak gyorsan átesni rajta.
Szerző: Csatádi Gábor
Fotó: Miskolci Nemzeti Színház / Éder Vera