gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Az utcaszínház világa jövőre is elvarázsol! – Bejelentették a 4. Bondoró időpontját

    2021. október 12., kedd 16:44

    A Bondoró Utcaszínház Fesztivál hiánypótló eseményként jött létre néhány évvel ezelőtt a Balaton-felvidéken. A fesztivál a különféle utcaszínházi előadások mellett elsősorban az utcai művészetek kevésbé ismert műfajait szeretné bemutatni és ez által közelebb hozni az emberekhez. 

    A Kapolcson zajló fesztivál ebből adódóan évről évre különleges bábelőadásokkal, gólyalábasokkal és artistákkal várja az érdeklődőket, de különféle sétáló látványosságok, bohóc show és tűz show is rendre szerepel a kínálatban. Ezen túlmenően hazai és nemzetközi újcirkuszi műsorok, látványos fényparádék, kisebb és nagyobb koncertek, masírbandák és utcai felvonulások is szórakoztatják a Bondoró közönségét.

    A rendezvényt ebben az évben június közepén tartották. Fellépett többek között a Tűzmadarak Cirkuszcsoport, a Ledpuppets Fény-Báb-Színház és az Időutazók Társulata, de a Taurin Cirkuszcsoport, az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció, valamint a BAB Társulat és a Langaléta Garabonciások is tiszteletét tette a Bondorón. A Firkin, a Sena Band, Tompos Kátya triója, valamint a BIN-JIP zenekar, a Sallai-Szabó duó és Egyedi Péter is koncertet adott a fesztiválon. Idén először nemzetközi utcások is bemutatkoztak.

    „A fesztivál indulása óta szerettünk volna nemzetközi produkciókat beemelni a Bondoró programjába. Nagy öröm volt a számunkra, hogy ebben az évben ez végre megvalósulhat. A Francia Intézetnek, valamint a Budapesti Olasz Kultúrintézetnek köszönhetően idén már francia és olasz előadók is szerepeltek nálunk. De belga produkciók is érkeztek a fesztiválra a Wallonie-Bruxelles International támogatásában.

    Az együttműködéseinknek köszönhetően volt látványos artista bemutató, légtornász előadás, gyönyörű bábelőadás, cirkuszi show és egy kötéltáncos műsor is.

    Nagyon hálásak vagyunk a partnereinknek, hogy mindez megvalósulhatott. Idén ráadásul a Bondoró programjaival már részese lehetett a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projektnek. Ez szintén nagy büszkeséggel tölt el minket, hiszen hosszútávon mindenképp célunk, hogy a nemzetközi partnerkapcsolatokat tovább bővítsük” – mesélte Szendrei Virág Zsófia, a Bondorót szervező Viprodukció Fesztiváliroda ügyvezetője.

    A szürke, őszi hétköznapokba ráadásul egy kis vidámságot is csempész most a Bondoró csapata, hiszen az új dátummal együtt megérkezett az idei fesztivál hivatalos aftermovieja is. A szervezők bejelentése szerint a negyedik Bondoró jövőre 2022. június 10-12. között ismét nyárindító színes kavalkádként tér vissza.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram