Mennyire határozzák meg az életünket azok a sebek, amelyeket tizenévesként szerzünk? – egyebek mellett erre keresi a választ a Darázs című krimi. A Delta Produkció legújabb előadását hosszú évekig játszották óriási sikerrel Londonban. Morgan Lloyd Malcolm darabja Ördög Tamás rendezésében, Sodró Elizával és Kiss-Végh Emőkével a főszerepben mutatkozott be a 40 éves Kőszegi Várszínház nyári programsorozatában és szeptember 30-ától látható a Margitsziget új játszóhelyén, a Kristályban. Az előadásban látható két színművésszel beszélgetett a Fidelio. Lapszemle.
A történet két egykori osztálytárs újbóli találkozását meséli el. Gócpontja, a krimi maga, a két nő közös iskolai múltjában gyökerezik, ahol a gyerekkori emlékek immár sérelmek és traumák lenyomataként köszönnek vissza, és határozzák meg a felnőtt létüket, személyiségüket, ezzel együtt jelenidejüket. Mindez az elkerülhetetlen végzetük felé sodorja őket.
A felvetésre, miszerint a darab nagyon ügyesen játszik azzal, hogy folyton változtatja, kivel szimpatizálunk, Sodró Eliza elmondta: “Szerintem akkor csináljuk jól, ha pont úgy jön le a nézőnek, hogy ez eldönthetetlen.”
“És az a jó, ha mi is így tudunk nézni egymásra. Ha én végig úgy gondolnék a másikra, mint akinek semmiben sincs igaza, az nem jelentene sok jót. Olyan ez, mint amikor beszélgetek valakivel. Ott sem az a célom, hogy mindenképp rákényszerítsem a saját álláspontomat. (…) Én egyébként kipróbáltam egy új módszert ennél a darabnál, és nem készültem rá külön. Hagytam, hogy a próbákon, játék közben történjenek meg a felismeréseim. A próba önmagában persze szintén felkészülés, de az azt megelőző fázisra gondolok, ami már sokkal inkább magánjellegű – na, ezt spóroltam meg. És arra jöttem rá, hogy ez elég” – fejtette ki Kiss-Végh Emőke.
Az egyik fontos témája a darabnak a bullying, ami afféle katalizátor ebben a történetben.
“Azért kell beszélni róla, hogy felismerjük magát a jelenséget, hogy egy közösségen belül hogyan jöhet létre ilyesmi, miként rekesztenek ki embereket, hogyan lesz valakiből állandó áldozat. Ha visszagondolunk, biztos, hogy mindenkinek van ilyen élménye, akár elkövetőként, akár áldozatként, vagy akár csak ha a hallgatásával legitimálta ezeket a történéseket. Tök jó, hogy ez manapság napirenden van a mi generációnkban, hogy erre visszatekintve tudunk reflektálni, így az ember a saját gyerekét is meg tudja óvni, akár attól, hogy bántsák, akár attól, hogy maga is elkövetővé váljon. Számomra az az igazán érdekes, hogy amikor én voltam hasonló helyzetben, nem is vettem észre, hogy ez mennyire durva. Természetesnek hatott, hiszen senki nem szólalt fel ellene. Úgy tűnt, ilyen a világ rendje” – fejtette ki Sodró Eliza.
Elizát arról is kérdezték, mit jelentenek számára a kitérők független produkciókba: “Kőszínházas vagyok ugyan, ami biztonságos helyzetet teremt, de valamiért a személyiségem közelebb áll a független színházak alkotói felfogásához. Engem időnként frusztrál, hogy egy kőszínházban merevebbek a szabályok, és vannak bizonyos elvárások, amik néha gátolják a szabad művészi alkotást. Úgyhogy nekem ez mindig felszabadító, úgy érzem ilyenkor, hazajöttem. Mintha töltőre raknának. És mélyen, legbelül magamra még mindig függetlenként tekintek. Szerintem a Radnótiban is ezzel a hozzáállással dolgozom a mai napig. Számomra a független létezésben az a jó, hogy nemcsak színészi dolgokkal foglalkozol, hanem az egész alkotással. Beleszólhatsz például az írásba, agyalhatsz mondjuk azon, hogy milyen kellékekre lesz szükséged. Emlékszem, amikor Szombathelyen odajött az öltöztető segíteni (végezni a munkáját), rendesen megsértődtem. Hétéves korom óta egyedül öltözöm! Nem értettem. Nekem ne mondják be a nevemet! Csak nem képzelik, hogy nem tudom, mikor kell belépnem a jelenetbe? Szóval engem igazából az érdekel, hogy alkossak. Szeretek alkotóeleme lenni egy produkciónak. (…) És közben sajnos persze látom, hogy a teljes független szféra nagyon nehéz helyzetben van. És nem tudom, hány évig tartható még ez az állapot.”
Emőkét pedig arról faggatták, szerinte meddig tartható: “Biztosan lesz természetes lemorzsolódás. Ki kell mondani, hogy rengeteg társulat van, és ez tarthatatlan. Emiatt sok független színház a szociális vonalat kezdte el vinni: vagy tantermi projektekre állnak át, vagy felvesznek egyfajta vándoréletmódot – ami teljesen más szakma. Lehet, hogy egy tőről fakadnak, de nem volna szabad összemosni őket. Jelenleg azt érzem, túl nagy az a halmaz, akinek a problémáit szeretnénk megoldani. A tisztán művészeten alapuló közösségekből, ami nem attól függ, hogy milyen épületben dolgoznak, nagyon kevés van.”
Mikor látható újra?
- Kristály Színtér (bemutató)