gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Azt mondják, hogy személye egy nagy életigenlés” – Csuja Imre a Tükörben

    2021. január 3., vasárnap 06:44

    „Furcsa érzések kavarogtam bennem akkor, amikor a Csuja Imrével kapcsolatos interjúkat, beszélgetéseket néztem, hallgattam, olvastam. Még a felkészülés időszakában. Belepillantottam filmekbe, színházi jelenetekbe. Csupa derű, élet, kacaj, és a környezetében dolgozók is azt mondják, hogy Imre egy nagy életigenlés” – írja Péterfi Judit, aki Tükör című online műsorában kérdezte az Örkény Színház színészét.

    „Jászai Mari-díj, Gábor Miklós és Páger Antal-díj. Kiváló és érdemes művész. Önálló estje van, verseket szaval. Ha hívják hajléktalanszállóra megy, ha úgy adódik gyereknek mesél. Ad, azt mondja már megteheti, hogy önzetlenül és szívből, nem másért.

    Ha azt nézem milyen szerepei voltak színpadon, vagy a vásznon csak hogy egy párat: az Üvegtigrist, az Argo-t, vagy a Valami Amerikát említsem és ehhez jönnek még a szinkronok ugyanis tömérdek világsztárnak kölcsönzi a hangját, szóval álom karrier az övé amiért kő keményen megdolgozott.

    És amikor azt olvasom, hogy milyen tragédiák árnyékolják be az élét- két fiát is eltemette- akkor csak az kattog a fejemben, hogy mégis hogyan lehet így ezzel a teherrel élni, alkotni, nem összeesni, hanem szórakoztatni” – veti fel Péterfi Judit.

    Kérdések és válaszok a videóban.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram