A Vojtina Bábszínház készülő előadásában egy tomboló, fékezhetetlen sárkánnyal találkozhatnak majd a tizenévesek, mert szakítva a hagyományokkal, az idősebb korosztályt is igyekszünk megszólítani. Rendezőnek a bábszínészként végzett fiatal alkotót, Kovács Domokost kérték fel, aki egy interjújában azt mondta magáról, hogy „a bábosok között táncos, a táncosok között bábszínész vagyok.”

Foglalkoztatott szabadúszó, aki szerepel prózai előadásokban, koreografál és rendez is. A dán népmese alapján íródott felnövekvés-történetben sok olyan utalást, kérdést talált, amelyek választ adhatnak a kiskamaszok nem egyszerű dilemmáira.

A koreográfus-rendezővel a próbák között készült beszélgetés, a vele készült videóinterjút ide kattintva tekinthetik meg.

Nem közismert, viszont metaforikusságában, összetettségében nagyon szép mesét állít segítségeddel színpadra a bábszínház, ezért szokatlan módon arra kérlek, foglald össze miről szól, milyen karakterekkel találkozhatunk? 

A történet egy királyi párral indul, akiknek nem lehet gyerekük. A kétségbe esett királynénak egy öregasszony ad tanácsot, hogyan születhetne gyereke: választania kell két rózsa közül, ha a fehéret eszi meg, kislánya születik, ha a pirosat, kisfia. A királyné azonban nem tudja meghozni ezt a döntést (amiben sajnos a férjétől sem kap semmiféle segítséget), ezért megeszi mindkét rózsát, aminek következtében egy sárkánygyereket hoz a világra. A sárkány hamar felnő, és feleséget követel magának. Több sikertelen házassági kísérlet után végül a király egy juhászlányt kényszerít hozzá a sárkányhoz, aki később megtalálja a módját, hogyan tudja emberré változtatni a férjét. Azonban ezzel még nem ér véget a kettejük története, a mese még különböző módokon teszi próbára a kapcsolatukat. Az eddig felsorolt karaktereken túl például megjelenik a Vörös Lovag, aki az őt ért sérelmek miatt bosszúhadjáratot indít az egész királyi család ellen. De ugyanígy meg kell említenem még Gjerta, a juhászlány apját is, aki sajnos csak egyetlen jelenet erejéig jelenik meg az előadásban, de én nagyon szeretem ezt a karaktert. Illetve fontos szereplő még egy sebesült darumadár, de hogy neki milyen szerepe van Gjerta életében, azt nem árulom most el.

Miért éreztétek jó választásnak a Sárkánykirályt a tizenkét éven felüliek megszólításához?

Számos ponton érintkezik velük. Szerintem nagyon passzol hozzájuk az az állapot, amiben ennek a mesének a címszereplőjét, a sárkányt láthatják majd. Illetve, ahogy már mondtam, nem is sárkány, hanem egy sárkánynak született lény, aki egy ponton emberré változik. Az út, ahogy valakinek a teste megváltozik, illetve ahogyan az előadásban az emberi formát öltést metaforikus szinten kezeljük, nagyon hasonló azokhoz az élményekhez, amit ez a korosztály megtapasztal. Egyrészt ebben a korban nagyon fontos testi változásokon esnek át, másrészt formálódik az érdeklődési körük is… Nem beszélve arról, ahogy egy kiskamasz definiálja magát: már nem annyira gyerek, de még nem is felnőtt. Van ebben egy lavírozás, meghatározó kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Hová tartozok? Ki vagyok én?  Nagyon fontos jellemzője a főszereplőnknek, hogy nehezen kezeli az indulatait, rengeteg feszültséget raktároz. Sokféleképpen megjelenik az előadásban, hogy ez a feszültség hogyan nyer utat magának, ami szintén nagyon ismerős lehet majd a közönségünknek. Visszagondolva a kiskamasz éveimre, emlékszem, hogy nagyon feszült voltam. Nem adtam ki magamból úgy a dühömet, hogy azzal valakit „legyaluljak”, de ettől még forrongott bennem. Az, hogy ennek a feszültségoldásnak formát találjunk, vagy erről gondolkodjunk, nagyon fontos ebben a korban.

Milyen kérdések foglalkoztattak rendezőként és koreográfusként, amikor találkoztál ezzel a történettel? 

A változás, átalakulás, amiről beszéltünk, nekem összefonódik az előadás formanyelvével is. Azzal kísérletezem, hogyan lehet vegyíteni a bábszínházat a mozgásszínházzal, így a kortárs tánccal és a fizikai színházzal, és ebből a két műfajból lehet-e egy új nyelvet létrehozni. Ezt kutatom több előadásban is. A Sárkánykirály erre nagyon jó meghívás volt, épp a nagyon erős testi változás miatt, mert az érzékiség, a testiség nagyon fontos vetülete a történetnek. Másrészt nagyon izgalmas az a kapcsolat, ami a férfi és a női főszereplő között alakul: ez egy szerelmi kapcsolat, amelynek már olvasva is lenyűgöző volt a dinamikája, az, ahogy ez a két ember közeledik egymáshoz, ahogy segítenek egymásnak. Nagy Orsolya adaptációja, az elkészült szövegkönyv ehhez további szép rétegeket tett hozzá. Ebben a próbafolyamatban leginkább az egyes karakterek dinamikájával szeretek foglalkozni, a szereplők egymáshoz való viszonyával. Közel áll hozzám ez a család, akit ábrázolunk, mert bár sok szempontból diszfunkcionális, mégis egyre szerethetőbbé válnak és egyre gazdagodnak a karakterek azáltal, ahogy a színészek átengedik magukon, gondolkodnak róluk.

Boldizsár Ildikó mesekutató a döntésképtelenség meséjeként magyarázta egyik elemzésében a Sárkánykirályt. Tudtál ezzel a véleménnyel azonosulni, vagy neked más kapukat is megnyitott a történet? 

Amikor először olvastam a történetet, nem fogalmazódott meg bennem, hogy ez a döntésképtelenség meséje is, de utána rögtön elolvastam Boldizsár Ildikó elemzését, ami nagyon inspiráló volt. Ezzel a gondolattal mentem tovább. A célközönségünk szempontjából azért érdekes ez, mert ők épp abba az életfázisba érkeznek meg egy évekig tartó átmeneti időszak végén, ahol már vállalniuk kell a döntéseik következményeit és az azzal járó felelősséget is. Igazából a mese ebben a döntésképtelenségben válik felnövéstörténetté: az a választás, ami a történet indulásakor nem tud megszületni, egy későbbi fázisban megtörténik, és onnantól kezdve lehet azt mondani, hogy itt véget ért egy történet, mert a hiány, ami az elején felmerült, beteljesült. 

Volt olyan vágyad, hogy hangsúlyozottan megmutasd a sárkány „tombolásában”, hogy ezt az indulatot meg kell tanulni kezelni? 

Igen, fontosnak tartom, hogy ezt nem elfojtani, nem megölni kell, hanem megtanulni uralni és kezelni.  Nagyon sok mesében megtalálható, hogy levágják a sárkány fejét vagy megölik, de azt is Boldizsár Ildikótól tudom, hogy a legősibb népmesékben a sárkányokat nem megölték, hanem megfékezték: bezárták vagy leláncolták, vagyis valahogy uralták. Szerintem meghatározó tanítás, vezérfonal az életben, hogy az indulatokat, érzelmeket nem eltörölni, elsöpörni vagy lenyomni kell, hanem meg kell tanulni velük együtt élni és kordában tartani őket, vagy éppen teret engedni nekik olykor, mert van olyan, amikor tombolni kell, arra van szükség.

Miért fontos számodra a fizikai színház? Mit találtál meg ebben a formanyelvben, amiről úgy gondolod, hogy jobban, kifejezőbben közvetíthető, átvihető bármilyen gondolat a közönség felé?

Nem biztos, hogy úgy fogalmaznék, hogy jobban átvihető, inkább úgy, hogy nekem könnyebbséget ad ez a forma. Egyre inkább azt veszem észre magamon, − és milyen szép, hogy a döntésképtelenségről csinálunk épp előadást −, hogy nehezen tudok egyértelmű állításokat megfogalmazni, konkrét kijelentéseket tenni, mert sok minden eszembe jut bármiről, és ezek sokszor egymással ellentétesek. Talán azért, mert az életben is egyszerre futnak párhuzamos dolgok. Amikor mozdulatokkal kommunikálunk, és nem egy mesterséges kódon keresztül, − mert a nyelv egy mesterséges kódrendszer−, akkor könnyebben tud megjelenni egymás mellett ez a sok-sok történet, és valahogy mégis ugyanarról beszélünk. Nagyon érdekes megtapasztalni egy táncelőadás után, hogy mindenkinek különböző a belső mozija, de a gyökerük valójában ugyanaz. Ebben a formában, de itt csak a személyes tapasztalataimról beszélek, sokkal mélyrehatóbb tapasztalatokat vagyunk képesek megélni.

Az interjút Vajland Judit készítette.