Ahogy arról beszámoltunk, 80 éves korában meghalt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja. Az alábbiakban Egger Géza színművész emlékezését adjuk közre.
Van egy történet egy gazdag kereskedőről, aki jutalmat ajánl fel annak a bátor embernek, aki át mer úszni egy krokodilokkal teli medencén. Sokáig senki sem vállalkozik, majd egyszer csak egy férfinak mégis sikerül. Megdicséri őt a kereskedő, milyen bátor volt, hogy beleugrott. Mire a férfi: “Ugrottam? Löktek!”
Babarczy László két alkalommal is sorsdöntő módon avatkozott be az életembe.
Először, amikor fölvett a kaposvári főiskolára, amit akkor senki sem értett, én sem. Másodszor amikor a diploma előadásunkban főszerepet bízott rám, ami általános meglepetést keltett, mert tehetségtelennek könyvelt el addigra mindenki engem, már szinte én is magamat.
A vele való próbákon viszont szárnyakat kaptam, hogy ez az ember bízik bennem, és mindenkit meglepve, magamat is, megdöbbentő módon: jól próbáltam!
Sajnos nem tudtam akkor még ezt elhinni, és összeroppantam a véletlenül megtalált könnyedség mérhetetlen súlya alatt, az előadások nem sikerültek.
Azt mondta Babarczy, hogy nem baj kisfiam, te még főiskolás vagy, ha csak egyetlen egyszer sikerül, akkor győztünk.
Egyszer sem sikerült….
Aztán Babarczy elintézte, hogy játsszuk a POSZTon az előadást még egyszer, a Nemzeti nagyszínpadán. Akkor valahogy megtáltosodtam, és újra úgy ment a szerep mint a próbákon. Az egyetlen jól sikerült előadás után homlokon csókolt. Talán más körülmények között ez egy patetikus történet lenne. De sajnos horrorisztikus belegondolni, hogy én mindannak dacára, ami az azóta eltelt 14 évben történt mégis színész lettem, és ebben mekkora szerepe volt ennek a homlokon csókolásnak.
Komikusan sok borzalmasan rosszul sikerült előadás, sikertelenség és kilátástalanság adott volna elég okot arra, hogy elhagyjam végleg ezt a pályát.
De valahol legbelül mindig tudtam, hogy valójában képes vagyok rá. És először ezt ő mutatta meg nekem: Azzal, hogy belökött a krokodilos medencébe. Ússzál! Mondta. Hát úsztam. Talán átérek.
Ő majd vár a túlparton. Talán újra megsimogatja fejem: „Jól van kisfiam.” Mondja majd. És talán homlokon csókol megint.
Egger Géza színművész
Egger Géza írása elsőként Facebook oldalán jelent meg.
Az engedélyével publikáljuk.