Babarczy László, mesterem címmel jelentkezett emlékező sorokkal Dr. Venczel Sándor, a Színigazdaság szerkesztője, hiszen január 31-én volt egy éve, hogy elhunyt a neves színházrendező.
→ A TELJES CIKK A SZINIGAZDASAG.HU OLDALON ITT OLVASHATÓ
33 bekezdés Laciról
Habár a Közgáz Irodalmi Színpadjának már elsős koromtól tagja voltam, mégsem ismertem Babarczy nevét. Így is volt ez 1979 tavaszáig, amikor színházi irodájában felvételi megbeszélésen vettem részt. Most 43 év után furcsának tűnik, hogy miért nem kérdezett semmit színházi élményeimről. Persze pénzügyekről sem faggatott, inkább úgy mondhatom, erősen megfigyelt, szinte átvilágított. Amikor a jelenlétemben felhívta Tisszeker Lajost a SZFE főtitkárát, aki közölte, hogy nála van a közgáz diplomám, mert szerinte jövőre úgyis felvesznek a főiskolára – láttam, hogy Babarczy megnyugodott, megvan a színház új gazdasági igazgatója.
* * *
A felvételi beszélgetés véget is ért volna ezzel a telefonnal, ha nem veszem a bátorságot, és meg nem kérdezem Babarczyt, mit is gondol rólam? Laci gondolkodás nélkül válaszolt: “Tudja, túl intelligens maga ehhez a beosztáshoz!” Akkor még nem tudtam, mit is jelent ez a mondat, ma már tudom.
* * *
Amikor néhány hónap után megkérdezte egy színész, hogyan sikerült Lacinak rám akadnia, csak annyit mondott somolyogva: “Imádkoztam érte!”
* * *
Az első komoly feladatom már az első nyári szüneben adódott. A fenntartó írt egy levelet, amelyben felhívja a színház vezetését arra, hogy ha így folytatja, akkor nem lesz elég előirányzata a második félévre. Mindezt nagyképűen, bürokratikusan, jogszabályokkal alátámasztva. Gyorsan átfutottam és megnyugtattam Babarczyt, hogy nincs semmi gond: a második félév adatait nem lehet az eslő félévből levezetni. Laci csillogó szemekkel helyeselte gyors és határozott véleményemet. Az idő természetesen bennünket igazolt.
* * *
Munkamódszerünk a következő négy évben nem változott. Laci konkrétan és szépelgés nélkül tette fel kérdéseit, amelyekre gyors és határozott válaszokat igényelt. Már a kezdetekben sikeres volt együttműködésünk, annak ellenére, hogy nem sok ismeretem volt a költségvetési gazdálkodásról.
* * *
Nagyatádra vittünk vissza egy, a nyári színházban használt mobil világosító pultot, amikor feltettem Lacinak a nagy kérdést, szabad-e, lehet-e egy gazdasági igazgatónak kapcsolatot tartani egy színésznővel. Laci azonnal válaszolt: “Még a Zsámbékival megbeszéltük, hogy házon belül viszonyba nem kerülünk. Sok gondot okoz.” – tette hozzá. “De te azt teszel, amit akarsz! De így egyedül sokkal izgalmasabb a helyzeted. A társulat szenpontjából mindenképpen.”
* * *
“Hogy dolgozom?” – kérdeztem az első évad után szokásos színház körüli sétánk egyikén. Laci szokásától eltérően nem válaszolt azonnal – hallgatott néhány percig. “Nem tudom” – mondta határozottan. “Azt sem tudom, én hogyan dolgozom.” – mondta szokásos mosolyával, és felnézett az égre.
* * *
A Boglári Nyári Színház gazdasági sikerének egyik tényezője az időjárás volt. Lacival minden este kimentünk a boglári hegy tetejére megfigyelni a nyugatról jövő felhőket, a lemenő nap fényét, a levegő páratartalmát, a légnyomás alakulását. Laci minden nap többet és többet tudott a témáról, én meg csak kullogtam utána. Az igazgatói metorológiai jelentések többsége bevált, a nyári színház sikeres eseménye lesz a Balaton déli partjának.
* * *
Laci nem írt alá egy politikai petíciót sem. Amikor rákérdeztem a miértre, azt válaszolta, “Nem kockáztathatjuk meg, hogy leváltsanak.” Én még okoskodva hozzátettem: “Te pedig úgyis elmondod a rendezéseidben, amit akarsz.” “Így van” – mondta Laci. Aki aláíró volt persze mindig megbeszélte Lacival a szükséges tenni- és mondani valókat.
* * *
Spindler vagyis a János vitéz beteg. Nincs benn sem az igazgató, sem a főrendező, sem a darab rendezője. Ilyenkor a gazdasági igazgatónak kell dönteni. A színház Volgájával elhajtottak Spindler szolgálati lakásába, ahol láttuk, hogy a színész tényleg rossz állapotban van. Lemondtuk tehát ez előadást. Vesztünkre. Az előadás délutánján Laci megérkezett Pestről. Mikor megtudta mi történt, raportra rendelte be a színház összes bent lévő vezetőjét. Dühösen szidott le mindenkit: “Tudhatnátok, hogy egy színész nem lehet beteg, legfeljebb hisztériás! Ahelyett, hogy bevittétek volna a színházba játszani, ti még meg is simogattátok a buksiját!” – mondta és elviharzott.
* * *
A 80-as évek elején Básti Juli egy tévéfilmben szerepelt. A mozi jelentős csúszásban volt, így a gyártás lejött Pestről, hogy Julit elvigye magával. Ám Julinak próbája volt szinte egész nap. A filmnek pedig minden perc jelentős költségbe került a csúszás. Így a gyártás megkörnyékezett egy jelentős összeggel, amiről rövid szerződés is készült. Délután megérkezett Laci Pestről. Már mindent tudott! – hogy honnan, ki tudja. Magához rendelt. Dühös volt nagyon! “Ti pénzért árultok egy próbát? Micsoda dolog ez?!” Kezében a szerződést lobogtatva szinte suttoga mondta: „Gondoljátok, hogy ezek fizetni fognak? Soha, soha!” Mondanom sem kell, nem fizettek.
* * *
Amikor először láttam, bizony megijedtem: Laci saját darabjainak mondta a szövegét az előadás alatt! A földszint hátsó bejáratánál álló oszlopnak dőlve, tökéletes mimikrivel utánozta a darab bármely figuráját. Szájcsücsörítés, homlokráncolás, fejvakarás, fejmozgatás, tarkósimogatás szerepelt a leggyakoribb mozdulatok között. Egy-egy hossszabb előadás végén ömlött róla a víz!
* * *
Olsawsky Évike a klubban (színészbüfé) a társulat örömére kézből jósolt. Nekem azt jósolta, hogy kettős karriervonalam van, Lacinak pedig azt, hogy 40 éves koráig ér el sikereket, utána már nem. “Hány éves Laci? – kérdezet Évike. Épp ma 40” – mondta Laci. Hirtelen csend lett, majd harsány nevetés – mindenki tudta, hogy színházban vagyunk.