Bábszínházi Világnap – Futó előadásokat tesz elérhetővé a Színművészeti

Március 21-én, a Bábszínházi Világnapon a Színház- és Filmművészeti Egyetem két sikeres, jelenleg is repertoáron lévő báb előadását tekinthetik meg az érdeklődők az SZFE youtube csatornáján.

https://youtu.be/ib1krwt8Tvg

15 órakor az elsősorban a 6-11 éves korosztálynak készült A háromfejű király című családi színházi előadás lesz látható az online csatornán. A játék és szeretet gyógyító ereje – avagy hogyan került elő a Csodálatos Pitypangmező Királyának elveszett szíve alcímet viselő vizuálisan is megkapó, bábos elemekkel dolgozó darab egy királylány és egy királyfi kalandos útját meséli el, míg megtalálják édesapjuk elveszett szívét és ezzel megmentik a királyságot.

A háromfejű király

Az előadás a gyászfeldolgozás különböző fázisain keresztül kalauzolja a nézőt, és a mesei keret segítségével a gyerekek számára is emészthetővé tesz nagy súllyal bíró témákat. Sok humorral és érzékenyen beszél a szülő-gyermek kapcsolatról, arról, hogy mi történik, ha felcserélődnek a szerepek, és a megmentő felnőtt felelőssége a gyerekek vállára nehezül. 

19 órakor a Wolf Erlbruch azonos című meséjéből készült Kacsa, Halál, Tulipán című előadás kerül műsorra. A Kacsa egyedül él a stégen, a tó partján. Minden napja hasonlóan telik: felkel, sétál, lemegy a tóhoz, úszik, aludni tér.  Egy nap megérzi, hogy követi valaki. Hátranéz – és találkozik a Halállal. Szép lassan barátság szövődik köztük, miközben mindketten tudják, hogy eljön az utolsó közös pillanat.

A Kacsa

A produkcióról így ír Csatádi Gábor: „…mégis hadakoznánk vele, életre-halálra, vég nélkül. Pedig értelmetlen, és korántsem azért, mert nagy valószínűséggel mi húzzuk rendre a rövidebbet vele szemben, hanem mert alapjaiban értelmetlen… Ám ezt itt, e nyugati civilizációban belátni szintén lehetetlen – pedig ez életet és halált menthetne…

A Kacsa

És oly felnőtt-gyerek, gyerek-felnőtt mélyen játékos, magasan ívelően is “tenyeres-talpas”, eleven élet-halál játékkal teli és egyben költőien időtlen alkotás született, amely elementárisan és a végtelen horizontúság erejével segít életre szóló barátságot kötnünk azzal, amivel teljes erőbedobással, velünk született zsigeri ellenkezéssel küzdenénk enélkül – ritka előadás, életet és halált mentő, táplálni képes szépség.”

https://youtu.be/EdOGeyb8LlQ

Az SZFE youtube csatornáját itt érhetik el.