Színészként kiemelkedő pályát futnak be, mindketten a Vígszínház társulatának tagjai, néhány éve pedig magánemberként is összefonódik a sorsuk. Házasságukat egy gyönyörű kislány születése koronázta meg. Hogy alakult az életük, és milyen fordulatokat vett az első találkozás óta? Szegő András kérdezte Bach Katát Wunderlich Józseffel való találkozásáról.
A teljes interjú a Nők Lapjában érhető el.
Akárhány évvel ezelőtt ott volt egy osztálytársnője esküvőjén. A kérdésre, hogyan emlékszik, akkor mit gondolt a vőlegényről, elárulta: „Semmit sem gondoltam róla, legfeljebb hogy ő lesz az osztálytársnőm férje. Nem volt rám semmiféle hatással. (…) Tudtam, hogy fölöttem jár az egyetemen, de bolond figurának tartottam, és igyekeztem eleve távol tartani magamtól az ilyesféléket. (…) Bolond vagyok én is, nem hittem, hogy több bolondra is szükség volna” – árulta el Bach Kata.
Arról szólva, mitől lehet, hogy ugyanaz az ember egyszer közömbös számunkra, máskor meg halálosan beleszeretünk, azt felelte: „Nem tudom… Talán mi is változunk, talán a körülmények is. (…) Mindketten úgy éreztük, elillant a boldog, beteljesült szerelem illúziója. Hogy valami végleg lezárult az életünkben, ha még jön bármi is, az már a sors ajándéka. (…) Nagy szerencse, hogy ez belénk rögzült, és kapcsolatunk minden napját ajándéknak fogjuk fel” – árulta el a színésznő.
Arról, mikor döbbentek rá, hogy összetartoznak, elmesélte: „Együtt próbáltunk a Vígszínházban, és közben egyre többet beszélgettünk. Mind szimpatikusabb lett. Kiderült, hogy szabadidőnkben mindketten járunk futni a Szigetre, így felvetődött, miért is ne menjünk együtt. Érzékelhető volt, hogy egyre gyakrabban pihenünk meg futás közben, ugyanis ilyenkor további beszélgetésekre adódott lehetőségünk. Itt tartottunk, a futóismeretségnél, amikor jött egy nem várt esemény. Egy barátnőm megkért, hogy vigyázzak otthon a kutyájára, és vidéki kislány lévén nem tudtam, miként kell lakásban bánni egy kutyával, megijedtem, és néhány kutyás ismerősömet meghívtam bulizni. Köztük Józsefet is. Nagyon jól sikerült, valamennyien nálunk aludtak, másnap reggel mindenki ment haza – József kivételével. Ő kijelentette, annyira jól érzi magát, hogy itt marad. Itt fog lakni a továbbiakban. Meggyőződése, hogy összetartozunk.”
Azt is elárulta, megváltoztatta-e a kislányuk születése: „Senkitől nem tanultam annyit, mint tőle. Általa érintett meg a puszta létezés eufóriája, az idő relativitása, az élet önmagáért való öröme, hogy az esetleges fájdalmaknak is tudjuk harmóniában megadni magunkat.”
A teljes interjú a Nők Lapjában érhető el.
Nők Lapja 2021.03.24 – 30,31,32. oldal