Használ vagy éppen nehezít, mikor szerettünk szakmabeli, vagy ha közös a projekt? Erre kereste a választ riportjában az In Style. A lap a Vígszínház művészeit, Bach Katát és Wunderlich Józsefet kérdezte, akik egy párt alkotnak.

A teljes riport az In Style-ban olvasható.
In Style 2022.06.08 – 116,117,118,119,120,121,122,123,124,125,126,127. oldal

(…)

„A természetközeliség egyre fontosabb számomra, lépésről lépésre leszünk családilag is környezettudatosabbak. Komposztálunk, rovarhotelt építünk, sokat kertészkedünk, és szintén a természetességre törekvés hozta azt is, hogy elkezdtem dúlának tanulni. Ez egy egészen csodálatos szakma” – meséli Kata.

Józsi viccel üti el a dolgot: „Meg hát kész szerencse, hogy a te hobbid is az, hogy én zenélek, ugye” – teszi hozzá nevetve, utalva arra, hogy számára van még egy tevékenység, ami segít kikapcsolódni. Nemsokára elkészül második lemeze, és lemeztől függetlenül is a dallamok járnak a fejében – számára a zene is olyasvalami, ami nélkül, ha lehet is, nem érdemes élni.

Otthon viszont ő is kertet épít, madarat etet, bodobácsot les, játszik és lelassul a paradicsominak leírt társasházi kertben. Ettől a lelassulástól, a figyelem fókuszáltságától mindketten sokat kapnak – nemcsak szülőként, de színházi munkájukban is.

Ha nem is pontosan ugyanúgy, mindkettőjükre hatott, hogy szülők lettek, mert eltolódtak a hangsúlyok, és a színészi eszköztár is bővült. „Az anyaság rengeteget tett hozzá ahhoz, ahogy játszom. Ma már egészen másképp formálok szerepet, sokkal magabiztosabb vagyok például Anna Kareninaként, mint korábban” – mondja Kata, aki úgy érzi, a gyerekek születése óta valahogy sűrűbb lett az idő is.

Nemcsak az otthonlét ideje igényli, hogy a gyerekekkel töltött pillanatokban fókuszban legyen az ember, teljes figyelmet szentelve az eseményeknek „már csak olyan prózai okokból is, ha netán Jancsi szájából kéne kibányászni egy porszívóalkatrészt, mint a múltkor”, vagy mert a gyerekek egyből megérzik, ha csak testben van ott velük az ember.

Kata hasonlót él át a színpadon is: mióta kevesebb ideje van a munkára, a színpadon töltött időt is igyekszik a legfókuszáltabban eltölteni. Hiszen a közönség éppúgy kiszúrja, ha nincs ott teljes figyelmével, mint a gyerekei. „A szülésélményeim megtanítottak arra is, hogy jobban figyeljek az igényeimre, és észrevegyem, valamint merjek beszélni róla. Egyik sem volt traumatikus élmény, de nagyon más volt a kettő. Másodszorra már meg tudtam fogalmazni azoknak, akik segítettek a vajúdás alatt, hogy mire vágyom, és ez indított el a dúlává-válás felé” – mondja.

József is úgy érzi, színészként sokat kapott az apaságtól. „A gyerekekkel lenni nekem arról szól, hogy teljes lényemmel az adott pillanatra tudjak összpontosítani, hogy a jelenre irányítsam a figyelmemet, de ez a színpadi jelenlét lényege is. (…) Ebből a korból maradt meg bennem, hogy mindig el tudom képzelni a velem szembejövő dologról, hogy abból valami izgalmas vagy jó fog kisülni. Persze van, hogy csalódok, de úgy vészelem át, mint egy gyerek. Sírok egy jót, elengedem, aztán megyek tovább.”

(…) „Közös bennünk, hogy nagyon érzékenyek vagyunk a világra, és folyamatos vágy él bennünk, hogy megfogalmazzuk, ha valami nincs a helyén. Ez piszkál minket, ilyesmikről beszélünk este fektetés után, és addig megyünk, míg találunk rá valami megoldást” – mondja Józsi, Kata pedig azt emeli ki, hogy ma már mindketten terápiaként tekintenek a színészetre. (…)

A teljes riport az In Style-ban olvasható.
In Style 2022.06.08 – 116,117,118,119,120,121,122,123,124,125,126,127. oldal