gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Bagó Bertalan rendező: „Viharban vitorlázom”

    2022. február 28., hétfő 10:35

    „A színház is olyan mesterségbeli tudást igényel, mint az asztalos munkája. Tanulni kell. A jó építésznek tudnia kell falat rakni. Ha életében nem látott kőművest, a ház sem lesz jó” – vallja Bagó Bertalan rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színház művészeti vezetője, akivel társulatépítésről, lélekpallérozásról is kérdezett a Kultúra.hu.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban tíz éven át dolgozott, először rendezőként, 2000-től főrendezőként, 2006-tól pedig művészeti vezetőként. 2012 óta a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színház művészeti vezetője. A kérdésre, a közösségteremtés érdekében milyen célokat kellett megfogalmaznia kezdetben, Bagó Bertalan elmondta: „Mindkét helyen nagyon fontos volt, hogy milyen társulat vesz körül, amelybe nemcsak a színészek, hanem a vezetőség és a műszak is beletartozik. Olyan társulatot kell összehozni, amelyben a színészek nemcsak tehetségesek, hanem egyfelé is húznak. Sokan megkérdezik, miért ápolok jó kapcsolatot Bereményi Gézával (akivel a zalaegerszegi színházat irányította – a szerk.). Hát azért, mert egyfajta humorunk van. Fontos, hogy a társulat is azonos humor és értékrend alapján, közösen gondolkodjon. Például mindenki vegye komolyan és tartsa fontosnak a magyar kultúrát, drámát és a megfelelő munkamorált. Össze kell gyűjteni azokat az embereket, akik a közönséget komolyan veszik. És ne csak a legkönnyebb módon szólítsuk meg a vidéki nézőket, hanem a határok feszegetésével a közízlést is formáljuk, hogy a helyi közönség a komolyabb műfajokra is fogékony legyen. A fiatal generáció esetében különösen fontos, hogy ne csak komédiát és musicalt lássanak, és felnőttként olyan előadásokra is eljussanak, amelyek a lelküket pallérozzák. És hogy nyitottabbak legyenek. Nem mindegy, hogy mit szeretnek.”

    Bagó Bertalan

    Bagó Bertalan arról számolt be, hogy megháromszorozták a színházba járók számát, és a pandémia előtt háromszor annyi bérletet adtak el, mint amikor átvették az intézmény irányítását és a stúdióban színre kerülő kísérletű jellegű darabokra is van közönség.

    Arról szólva, hogy a főváros közelsége előny-e vagy hátrány, úgy nyilatkozott: „Előnyét látom. Egy hátránya van, ha annak lehet mondani: a vidéki színházakban mindig van közösség, de minél közelebb van a fővároshoz – mert a színészek általában ott laknak –, annál biztosabb, hogy nem maradnak ott előadások után.”

    Egyenes, elemző karakternek tartja magát, nem sértődékeny, mondta egyszer. Azt is elárulta, mi az, ami a próbákon mégis ki tudja hozni a sodrából: „A lustaság, amikor azt látom, hogy meg akarják úszni a munkát, nem tesznek bele energiát. Lehet valaki rossz, de ha azt látom rajta, hogy akarja, nincs gond. Előfordul ilyen, a próba pedig ezért van. Egyenes vagyok: elmondom, mi a bajom, és ha valaki azt mondja, hogy másképp szeretné csinálni, szívesen vitatkozom vele – de csak akkor, ha van értelme. Azt a vitát viszont nem szeretem, ami arról szól, hogyan ússzuk meg a munkát. Akkor inkább menjünk el sörözni, annak több értelme van. Az alibimunka fáraszt.

    A humort kedvelem; a legnagyobb dráma attól is jó, ha nevetni is tudunk rajta. Annak idején belevittük a groteszk humort a Lear királyba is, amelynek Cserhalmi György alakította a címszerepét. Mindig kell egy váz, kiindulási pont, ráció, amire rárakhatod a húst. De a végeredmény nem csak rációból áll, irracionálisnak is kell lennie: legyen benne őrület és szenvedély. Új dolgok ezekből születnek, a tudományban is. Ne csak a kitaposott utat járd! Merj kockáztatni, absztraktat létrehozni. Feszegetni kell a határokat.”

    Saját bevallása szerint azért is megyek el ide-oda rendezni, hogy ne váljon rutinszerűvé a munka: „Direkt csinálom: viharban vitorlázom. Nemcsak napsütésben kell kimenni, hanem akkor is, amikor fúj a szél. Olyan helyekre is el kell menni dolgozni, ahol addig nem voltál. Az mindig „angard helyzet”. Jövőre Pécsre megyek. Ott még nem rendeztem, de most megkértek. Ott is meg kell mutatni.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram