Bagossy Bálint első színházi rendezése Thomas Bernhard Irtás című szövegének izgalmas újraértelmezése a Trafó Klubban. Önvádról, a bernhardi mondat erejéről és Zsótér Sándor színpadi jelentéseiről is beszélgetett vele a Revizor.

„Tizenhat éves koromban olvastam először az Irtást, azóta sem találtam benne hibát; úgy éreztük, hogy mindent meg kellene tenni azért, hogy ez a szöveg rá legyen kényszerítve az emberekre, hogy minél több mondatot végig kelljen hallgatniuk belőle. Korán úgy döntöttünk, hogy megőrizzük az egyes szám első személyű elbeszélő módot; viszont tartottunk attól, hogy egy ilyen terjedelmű előadást csináljunk, mindenfajta szituáció nélkül. Ezért alakult úgy a végső dramaturgiai forma, hogy az előadás egy késői, váratlan pillanatában a monológokat hirtelen felváltják a szituációk, a gondolatfolyamot felváltja a párbeszéd. Ez a pillanat pedig éppen egybeesik az egyetlen, valóban saját korát megjelenítő színész, Zsótér Sándor színrelépésével. A színészlegendát alakító Zsótér megjelenése megváltoztatja a szöveg addigi jellegét, az összetett zenélő mondatokat felváltja a tömör, nyelvileg primitív, tartalmilag is sekélyes dialógus” – számolt be Bagossy Bálint.

A rendező beszámolója szerint az előadás kritikát fogalmaz meg az idősebb generáció felé: „Igen, a gazdag, a gerinctelen emberek felé, a teljesítményelvű emberek felé, a rossz művészek felé, stb., de ugyanennyire benne van a félelem, hogy alkotókként mi is ilyenné válunk. Ideális esetben, főleg ha egy alkotásban ilyen erős kinyilatkoztatás történik, az alkotóknak aszerint a morál szerint kellene tovább élniük, amit ők maguk hirdettek előadásukban. Ennek mégis mindenhol csak az ellenkezőjét látom. És tényleg milyen nehéz. Talán észre sem vettük, és rég bűnösök vagyunk azokban a dolgokban, amelyekben bűnösök a karaktereink.”

Az előadás adatlapja a Trafó honlapján itt található.