Bajor Lili: “A saját utamat járom”

Amikor nem volt színházi előadása, takarítást is vállalt Bajor Lili, aki szabadúszó színészként kezdte pályáját. A Meglepetésnek nyilatkozott.

A teljes interjú a Meglepetésben olvasható.

“Nem akartam beleragadni a tenyerestalpas szolgálólány szerepekbe, ezért fogyókúrába kezdtem, jobban odafigyelek az étkezésre, és már 15 kiló lement rólam. Tudom, hogy a teltkarcsú alkatom miatt sosem lesz vékony lábam és darázsderekam, de magamhoz képest akarok jól kinézni, nekem fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és egy nőies nőt lássak a tükörben” – fogalmazott Bajor Lili arról szólva, hogy az elmúlt időszakban jelentős átalakuláson ment keresztül.

Bajor Lili már tinédzserként elhatározta, hogy színésznő lesz. Édesapja abban az évben hunyt el, amikor felvették a Színművészetire. “Apa 2014. augusztus 6-án ment el, én szeptemberben kezdtem az iskolát. Lelkileg pokolian nehéz időszak volt, de sok szeretetet és törődést kaptam a tanáraimtól. Az SZFE-n Zsótér Sándor és Börcsők Enikő voltak az osztályfőnökeink. Ők többek között azt is tanították nekünk, hogy egyik műfajt sem szabad lenézni, mert mindegyiknek megvan a nehézsége. Egy színész számára az a kihívás, hogy sokféle szerepet játszhasson, minél több műfajban mutathassa meg a tehetségét” – mondja az SZFE-s pólóját büszkén viselő lány, aki többek között ezért lett szabadúszó színésznő.

“Az elmúlt években láthattuk a Balhés csajokban és a Barátok köztben, de játszott a Vígszínházban is. A 26 éves Lili két és fél évvel ezelőtt diplomázott, és már pályakezdőként sikerült kilépnie édesapja árnyékából. “Bár a temperamentumunk és az alkatunk is nagyon hasonló, sosem akartam apa hírneve mögé bújni, és őáltala népszerűvé válni. A saját utamat járom, meglehetősen öntörvényű vagyok” – szögezi le a színésznő.

Arról is beszélt, hogy nem esett kétségbe akkor sem, amikor szerepek nélkül maradt. “Szerencsére könnyen és gyorsan alkalmazkodom. Amikor bezártak a járvány miatt a színházak, nem volt bevételem, de igyekeztem megoldani a helyzetet. Áthidaló megoldásként angolt tanítottam, meséket narráltam, és takarítást is vállaltam. Sajnálatos módon ez utóbbi munkának nincs értéke az emberek szemében, pedig igazán fontos.”

“Le akarom tenni a doktorit, mert gyerekeket is szeretnék majd tanítani. Fontosnak tartom, hogy a fiatalokkal is megismertessük a klasszikus irodalmat, és az interneten ingyenesen elérhetővé tegyük számukra. A Steril Gárda készített egy rövidfilmet, A Karamazov testvérek című regény egy részletét dolgoztuk fel, a Facebookon és a YouTube-on már látható. Nagyon büszke vagyok erre a munkára és arra, hogy a barátaim bíztak bennem annyira, hogy belevágjanak velem ebbe a projektbe.”

A teljes interjú a Meglepetésben olvasható.