Balázs Zoltánt, a 20 éves Maladype alapító-vezetőjét kérdezte a Kultúra.hu arról, hol tart most és mire készül társulatával.

A teljes interjú ITT olvasható.

Balázs Zoltán azt mondta a beszélgetés kezdetén: mindig ön- és közveszélyes volt. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Születési rendellenesség. A kíváncsiságomból fakadó útkereséseimet az épp aktuális környezetem is jóváhagyta, ezért „töréstesztbábuként” mindig fejjel mentem a falnak. Mindaz, ami az emberi, a férfiúi, a színészi és a rendezői énemet alkotja, abból fakad, hogy mertem kockáztatni és időnként megkérdőjelezni bizonyos kanonizált cselekvésmintákat.”

„Romániában erdélyi magyarnak lenni hátrányos helyzetet jelentett, de a családunk minden körülmények között magától értetődően vállalta a magyarságát. A legnehezebb pillanatokat is derűvel, értelmes és érzékeny magyarázatokkal tették megélhetővé. Ma nagyon sokan pajzsként használják a határon túliságot, amit rendkívül ellenszenvesnek tartok. (…) Gyerekkoromat, bár lehetett volna létjogosultsága, nem határozták meg ideológiai útmutatások és ellenségképek, a neveltetésemet nem fertőzte meg a bűnbakkeresés és a nacionalizmus. Tőlük tanultam, hogy az igazság mindig egy jó B terv, a lényeget pedig az elhallgatott szóban érdemes keresni. (…) Eljöttünk otthonról, mert édesanyám kilátástalannak látta a helyzetünket. Akkor nem értettem, hogy miért. Máramarosszigeten maradtak a batátaim, az első szerelmem. Sokfelé jártunk Európában és Amerikában, de végül Magyarországon állapodtunk meg, és itt folytattam a tanulmányaimat is. Édesanyámmal sokszor éltünk meg „hétkrajcáros” helyzeteket, mégis rengeteget nevettünk. Anyám energiái a mai napig megszégyenítik a sokak által ámulattal figyelt lendületemet. Ezt a fajta vitalitást, életszeretetet tőle örököltem. Nem tudom és nem is szeretném keserű szájízzel élni az életemet, jóllehet rengeteg minden van, aminek sem emberileg, sem szakmailag nem örülök” – tette hozzá a rendező.

Balázs Zoltán szerint a legnyomasztóbb, hogy egy nagyon megosztott színházi világban kell a hivatást megélni: „Ez szinte Don Quijote-i feladat. Olyan kultúrpolitikai identifikációs folyamatok zajlanak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a fiatal pályakezdők vagy a hivatástudatuktól vezérelt alkotóművészek egy törődőbb színházi társadalom tagjaiként végezzék a dolgukat. Ebben sem én, sem az általam húsz éve vezetett színházi műhely nem hajlandó részt venni. Mindent megteszünk, hogy megőrizzük színházról alkotott elképzeléseink eredőit, és alkotó szándékainkat illetően a szó valódi értelmében függetlenek maradjunk. (…) Minden, ami mögöttünk van – és, remélem, még előttünk is –, ebből a dinamizmusból és szenvedéllyel teli tudatos, egyben rizikós gondolkodásból fakad. Minden előadásunkkal arra törekszünk, hogy se a tartalmi, se a formai impulzusok ne ismételjék önmagukat. Ezért nem könnyű a Maladypét beskatulyázni” – vélekedett a társulatalapító.

A teljes interjú ITT olvasható.