Bálint András a celebekről, a C-vitaminról, a költészet hatalmáról, a színház erejéről is beszélt a Budai Hangnak. Lapszemle.

A teljes interjú a Budai Hangban olvasható. (2021.12.17 – 1,2. oldal)

Szerb Antal nem messze az ő otthonától, Hűvösvölgyben élt egykor. Róla szól a Radnóti Színházban október eleje óta látható önálló estje, amelynek alapját a szerző Száz vers című antológiája adja. Arról szólva, miért őt választotta, a színművész elmondta: „Csodálatos személyiség volt. Bájos, csevegő, szellemes figura, aki a közép-európai polgári életszemléletet képviselte. Ezt szerettem volna megmutatni. Szerb Antal élete mentén beszélek a szerelemről, tanár-diák kapcsolatról, barátságról, műveltségről, Európáról, a zsidóságról, a katolicizmusról, halálról és a költészet hatalmáról. Rilke, Verlaine, Rimbaud, Shelley, Goethe, Burns, Assisi Szent Ferenc versei a mérföldkövek. Kamaszként próbálkoztam versfordításokkal, köztük egy olyan Shelley verssel is, ami megtalálható Szerb kötetében is. A dal című költeményt ezen az esten saját fordításomban is felolvasom, ami mindig nagy derültséget kelt. (…) Szórakoztatónak kell lenni, történeteket kell mesélni: egyszemélyes színházzá, monodrámává kell tenni az estet. Ha körberakjuk anekdotákkal, személyes történetekkel, személyiségrajzokkal, akkor a versek is magukkal tudják ragadni a hallgatóságot.”

Arról is faggatták, veszített-e a jelentőségéből az értelmiségi szerep: „Más típusú értelmiség nevelődött ki, és talán nem emelkedett a színvonal. A celebről sokáig azt hittem, hogy egy jófajta C-vitamin-márka, az influenszerről pedig, hogy betegség. Sajnos nem így van. De tudomásul vettem, hogy ily módon változik a világ. Minden tevékenységem arról szól, akár a nagyapám könyvéhez írok előszót, akár a Szerb Antal-esten mondok verset, vagy középiskolásoknak szavalok Radnótit, hogy megpróbálom ápolni és továbbadni a magyar kultúra meghatározó örökségét.”

Azt is elárulta, szerinte milyen jelentőséggel bír ma a színház: „A színház lényege a jelenidejűség és két fontos tényezője van: a néző és a színész. A világjárvány miatt mindez most veszélybe kerül, de ahogy oly sok mindent, a rádió, a mozi, a televízió, majd az internet térnyerését, a műfaj ezt is túléli. Az online közvetítések, streamingek már a fent említettek miatt sem nevezhetők igazán színháznak. Citrompótló, ami valamit helyettesít. Bármenynyire próbál élményszerű lenni, akkor sem lesz igazi, hiszen a színházhoz hozzátartozik a jelenlétiség, az esetlegesség, az, hogy egymás mellett ülünk, együtt röhögünk, együtt esünk kétségbe, együtt bőgünk, vagy éppen kihagy a figyelmünk. Hogy egyszeri és megismételhetetlen!” (…) A színháznak feladata, hogy megrendítsen. Szerb Antal így írt Heinrich Heinéről: „Vallotta, hogy a tekintély és a szabadság örök küzdelmében a tekintély híveinek van egy nagy előnyük a szabadság híveivel szemben. Egymást kevésbé kritizálják, mert megvédi őket egymás tekintélye, míg a szabadság híveit semmi sem védi meg egymás szabad kritikájától.” Nem lehet nem meghallani ebben a pár sorban a magyar közéletet. A zsidó származású nagy katolikus költő, Sík Sándor, Radnóti keresztapja, Szerb Antal osztályfőnöke 1938-ban az első zsidótörvény idején azt írja panaszosan a naplójában: „A magyar állam keresztény állam, és az egyház hallgat.” Ez a gondolat sem véletlenül hangzik el az estemen. Van olyan színház, amely direkt politizál, én inkább így szeretek megszólalni.”

Azt is hozzátette: „Hosszú ideig részt vettem a színházi közéletben, és mindig annak voltam a híve, hogy nincs jobboldali és nincs baloldali színész, hogy a közönséget nem érdekli, melyik színház igazgatója melyik párthoz áll közelebb. Azt kérdezte múltkor tőlem egy gyártásvezető egy rendezőről: ő velünk van? Borzalmasnak tartom, hogy már csak olyan kategóriákban gondolkodunk, hogy ki van velünk és ki ellenünk, hogy erről szól a közéletünk. Ez legalább olyan aggasztó, mint a kulturálatlanság.”

A teljes interjú a Budai Hangban olvasható. (2021.12.17 – 1,2. oldal)