Október a Down-szindróma hónapja, ehhez kapcsolódva Balla Eszterrel beszélgetett Kardos Genovéva a Down Alapítvány oldalán.

A színművésznő óvja a magánéletét, ezért ritkán nyilatkozik róla. Férjével három gyermeket nevelnek, Emma 15, Adél 11, Pál 9 éves. Legnagyobb gyermekük Down-szindrómával született, ezért több megsegítést igényel, de ez a testvérei számára teljesen természetes. A színművésznő a gyermekkori érzékenyítésben hisz, ha esélyegyenlőségről van szó. Férjének és neki sikerült megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között, de, ez nem mindig volt így. Ma már sikeresen veszik az akadályokat. Az ide vezető útról, anyaságról, Emma fejlesztéséről beszélgettünk a Centrál Színház művészével.

A közelmúltban egymást érték az elismerő szakmai díjak. Augusztus végén vette át a Kaszás Attila-díjat, majd a 6SZÍN 2023/24-es évad nézői szavazatok alapján odaítélt legjobb színésznő díját is. Ezúton is gratulálunk.

Balla Eszter: Köszönöm. Két számomra nagyon fontos díjat kaptam, ami nagy megtiszteltetés. Még most is meg vagyok illetődve, alig tudom feldolgozni, hogy ez velem történt.

Hogyan sikerül összeegyeztetnie az anyaságot és a munkát?

Balla Eszter: Nagyon nehezen, mert sem én sem a férjem nem 8-tól 4-ig tartó munkahelyen dolgozunk. A gyerekeknek viszont fontos, hogy rendszerben és bizonyos szabályok között történjen az életük. Ezt nem volt mindig egyszerű megoldani, de mára szépen beálltak a mindennapok. A csodálatos nagyszülők nélkül nem is tudom mit csinálnánk. Énidőm jelenleg még nincsen.

Őszintén beszél arról, hogy Emma, aki mára 15 éves kamaszlány Down-szindrómával született. Egyértelmű volt, hogy vállalja azokat az interjúkat, amiben Emmáról is kérdezik?

Balla Eszter: Nem. Emma 3 éves koráig nem adtam erről interjút. Azt éreztem, amíg nem tudok erről hitelesen, kellő tapasztalattal beszélni, inkább nem nyilatkozom. De eleinte nem is volt ilyen irányú megkeresés. A férjemmel együtt bele kellett rázódnunk az Emmával közös életünkbe. Én kezdő anyukaként azt sem tudtam, mit kell csinálni egy kisbabával, ráadásul sajátos nevelési igényű gyermekünk született. Az elején megijedtünk, hogy hogyan fogjuk az életünket levezényelni egy Down szindrómás gyermekkel. 

Ha a várandóság vagy a születés után megtudja az édesanya, hogy Down-szindrómás a kisbabája, milyen tanácsa lenne a számára?

Balla Eszter: Ezt mindenki másként éli meg. Én azt érzem, azt kell mondanom: nincsen semmi baj. Mert, ha úgy érezzük hogy baj van, akkor nem tudunk józanul gondolkodni, ami lelkileg rossz irányba visz. Ez nyilván egy nagyon nehéz folyamat, amit nem lehet erőltetni. 

Én és a férjem a megélt nehézségekről mindig is nyíltan beszéltünk egymással, a családunkkal és a szűk baráti körünkkel, nekünk ez segített. Rengeteget köszönhetünk a Down Alapítványnak. Hálás vagyok, amiért Steinbach Éva, az alapítványhoz tartozó Down Dada Szolgálat vezetője megtalált minket a kórházban, annak a szuperül működő szolgálatnak az eredményeként, amit hosszú évek alatt sikerült az alapítványnak kiépítenie. Hatalmas segítség volt, hogy mellénk álltak, hogy olyan kérdésekre is válaszokat kaptunk tőlük a Down-szindróma kapcsán, amire addig nem. Hogy elindítottak minket egy úton, és nem nekünk kellett kikutatni azt a lehetőséget, hogy hová forduljunk segítségért Emmával. Majd, fejlesztő foglalkozásokra jártunk a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központjába.

Mikor megérkeztünk hozzájuk, már tudtuk, hogy jó helyen vagyunk, remek szakemberek között. Itt a foglalkozásokon kívül ötleteket is kaptunk az otthoni közös játékokhoz, fejlesztő jellegű időtöltéshez. Nagyon nagy segítség volt. Én csak ajánlani tudom az érintett szülőknek, hogy ha valamilyen akadályozottsága, sajátos nevelési igénye van a gyermekének keresse meg a segítő szervezeteket, fórumokat ha teheti.

Ha esélyegyenlőségről beszélgetünk, Ön mit tartana fontosnak?

Balla Eszter: Az óvodai, iskolai edukációt. Én a gyermekkori érzékenyítésben hiszek.

Szerző: DOWN ALAPÍTVÁNY / Kardos Genovéva