Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 18., csütörtök
    banner_bigBanner3

    Balla Eszter, Ecsedi Erzsébet és Tóth Ildikó a Kaszás Attila-díj jelöltjei

    2024. július 9., kedd 18:25

    Idén összesen 33 társulat jelölte egy-egy tagját a Kaszás Attila-díjra, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azt a három színművészt, akik továbbjutottak a közönségszavazásra. Idén Balla Eszterre a 6szín társulatból, Ecsedi Erzsébetre, a celldömölki Soltis Lajos Színház jelöltjére, valamint Tóth Ildikóra, a Radnóti Színház tagjára adhatja le szavazatát a nagyközönség.

    A jelölteket bemutató és a közönségszavazást elindító sajtóeseményen Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: „Kiváló szakmai teljesítmény, kiemelkedő mesterségbeli tudás, a színházművészet iránti feltétlen alázat és motiváló közösségépítő tevékenység – ez jellemezte a fiatalon elhunyt Kaszás Attila egész életét.

    A róla elnevezett díj ezt a szellemi örökséget kívánja megőrizni és továbbvinni – meggyőződésem, hogy sikerrel, hiszen e díj mára a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált.”

    „A Kaszás Attila-díj a közönség és a szakma elismerését egyaránt tükrözi, ezért már a jelölésre is okkal lehet büszke mindenki. Ha van önbecsülése, tartása, belső kultúrája a szakmának, akkor ez a díj még sokáig működhet” – emelte ki beszédében a díj egyik alapítója, Pokorni Zoltán,a XII. kerület polgármestere.

    Az elismerésről

    A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

    A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület által 2008-ban alapított Kaszás Attila-díj összmagyarságban gondolkodik, nyitva áll minden magyar nyelven játszó színművész, illetve színtársulat számára, öt alkalommal külhoni színművész vehette át az elismerést. A díj az eszmei értéken túl anyagi megbecsüléssel is jár, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az elismerést támogató Raiffeisen Bank jóvoltából.

    A Kaszás Attila-díj a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg. Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitó keretén belül adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.  

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram