Balla Eszter megtalálta az egyensúlyt a magánélete és a karrierje között, ráadásul arra is marad ideje, hogy kiálljon a számára fontos ügyekért. A Glamour oldalán kérdezte Puskás Panni. Az interjú korábban nyomtatásban is megjelent.
Arról szólva, hogy gyakran az interjúkban a családjáról kérdezik és a Down-szindrómás kislányáról, Emmáról, Balla Eszter úgy fogalmazott: “Belekerültem egy pozitív folyamatba. Amikor Emma megszületett, meglepődtem, hogy milyen sok információ érhető el az interneten például a Down-szindrómáról. Azt lehetségesnek tartom, hogy én a színpad és a filmek adta ismertség miatt másképp tudom képviselni ezt az ügyet, de inkább csak felvettem a fonalat: jól működő, a társadalmat érzékenyítő alapítványokkal és egyesületekkel léptem kapcsolatba, akik nekem is nagyon sokat segítettek. (…) Eközben folyamatosan vívódom magammal és a családommal is, akik szeretnek a háttérben maradni, hogy beszélhetek-e erről egyáltalán nyilvánosan, és ha igen, mennyit.”
Társadalmi ügyekben vállal szerepet, három gyerek anyukája. A kérdésre, ez visszahat-e a szakmára, elárulta:
“Persze, minden összefügg, és előfordul előadás közben egy-egy mondatnál, hogy jól tudom mondani, mert van mögötte élettapasztalat. Tudok nagyon erősen abból fogalmazni, amilyen életet élek. Szándékosan nem vállalok annyi munkát, amennyit tudnék, mert nagyon fontos számomra, hogy a gyerekeim ne nélkülem nőjenek fel. Így is nehéz őket otthagyni, ők is nehezen válnak el tőlem este fél hatkor, és nem akarom őket azzal büntetni, hogy havi huszonötöt játszom.”
“Egy próbaidőszak alatt sokszor előfordul, hogy ülök a kocsiban, megyek a gyerekért, és eszembe jut valami érzés, amit majd kipróbálok egy jelenetben. Ilyen szempontból folyamatosan foglalkozom a dologgal, és azt is meg kellett tanulnom, hogy otthon le tudjam tenni a munkát. És ha negyvenfokos volt a láza a gyerekemnek, vagy eltemettem egy rokonomat, és egy vígjátékban kellett este játszanom, akkor is becsuktam az ajtót, és játszottam héttől tízig úgy, hogy nem látta rajtam a nézőtéren senki, hogy valami nem oké. (…) Vannak olyanok, akik amúgy nehezen élnek, és évente egyszer engedhetik meg maguknak, hogy színházjegyet vegyenek fejenként hatezer forintért. Nem tehetem meg, hogy ne teljesítsek száz százalékon, nekem ez a munkám. Mi azt tanultuk meg, hogy a színpadon nincs betegség és magánélet. Életemben egyszer maradt el miattam előadás, de akkor olyan beteg voltam, hogy nem tudtam kikelni az ágyból” – mesélte a színésznő.