KulisszaSzász JánosSZFEGoda GáborVígszínházFESZ SegélyalapOrlai Produkció
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 22., péntek

    Balla Eszter: “Már sok nehéz élethelyzetet megoldottunk”

    2020. június 2., kedd 06:19

    Három gyereket nevel Garas Dániel operatőrrel, lustulásra a járvány előtt is alig volt ideje, most pedig még kevesebb szabadideje van. Balla Eszter a Film.hu-nak nyilatkozott.

    A teljes interjút itt olvashatja.

    Arról szólva, hogy az egész ország területén feloldották a korlátozásokat, elmondta: “Alig befolyásolja az életem, ugyanazt csinálom, mint eddig. Továbbra sincsen munkám és az iskola sem indul el újra. Augusztus végéig nem lesznek színházi előadások, forgatásra pedig nem érkezett felkérés. Ennek ellenére sűrűbb az életem, mintha dolgoznék: itthon vagyok a gyerekekkel, és tanítom őket. A boltba már egy kicsit bátrabban járunk el, ez heti egy alkalmat jelent. Az biztos, hogy egyelőre nem fogok teraszokon kávézni. Van két nagymama a családban, akik a járvány előtt aktívan részt vettek a család életében. Rájuk nagyon vigyázzunk, miattuk is óvatosan állunk a nyitáshoz.”

    “Kitaláltunk egy rendszert, gyakorlatilag ugyanazt az időrendet követjük, mintha lenne iskola. Nem akartunk szétfolyni. Felkelünk korán, nem hagyjuk magunkat addig aludni, ameddig akartunk. Reggel kimegyünk az utcára biciklizni a gyerekekkel, mielőtt még a többi ember kijönne futni, sétálni. Délelőtt tanítás, rendrakás, besegítés a főzésbe aztán ebéd. A nap végén, mikor túl vagyunk a napi háromszori étkezésen – ráadásul az étkezések között is mindig kérnek ezt meg azt -, gyakorlatilag hullaként fekszem. Énidőnek azt tudtam kitalálni, hogy elmegyek futni. De ezt is csak úgy tudtam megoldani, hogy fél hatkor kelek, és hatkor már kint vagyok az utcán” – mesélte a színésznő, aki három gyereket nevelt a férjével, a legkisebb 5, a legnagyobb 11 éves. 

    Arról is mesélt, hogy a járvány legelején volt olyan, hogy nagyon meg volt ijedve: “De mivel egy jól működő rendszerben élünk, nem uralkodott el rajtunk a pánik, és viszonylag gyorsan tudtunk reagálni a járványra. Már sok nehéz élethelyzetet megoldottunk, és úgy érzem, a mostanihoz is ügyesen viszonyultunk. Békében telt el az elmúlt időszak.”

    Hosszú idő után a Kölcsönlakás volt az első mozifilmje, amivel aztán a kritika kegyetlenül elbánt. Arról, ez hogy érintette, elárulta: “Valóban, nagyon elbántak a filmmel, amit túlzásnak éreztem, de engem megkíméltek. Nagyon szerettem ezt a munkát, és nincs bennem sem keserűség, sem rossz érzés a filmmel kapcsolatban, hiába olvastam róla néhány rossz kritikát. A nézettség fontos nekem, és az elég jó volt.”

    Arról, mennyire aggódik a színész szakma jövője miatt, kifejtette: “A járvány legeleje óta foglakoztat ez a probléma, és még nem látom, mi lesz a megoldás. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy bemenjek egy sötét terembe, ahol szorosan ül egymás mellett 600 ember. Aztán, ha egyszer köhint valaki, akkor mi lesz? Kimegyek a teremből? És mindig figyeljem a partnerem, hogy milyen állapotban van? Meg kérdezgessem, hogy merre járt korábban? Nehezen tudnám leküzdeni a nyugtalanságom, illetve azt, hogy bizalmatlanul viszonyulok a másikhoz, ezért nem bánom, hogy nincs még arról szó, hogy visszatérjek a színházba.”

    A Filmarchívum ismét kiadta dvd-n a Moszkva teret. Ennak kapcsán úgy fogalmazott: “Szinte mindenki elsőfilmes vagy legalábbis kezdő volt, azzal voltak elfoglalva, hogy rájöjjenek, mi fán terem a filmezés. (…) Nem érződött az a fajta magabiztosság a forgatáson, hogy ebből tuti, hogy valami jó fog kisülni. Szerintem mindenkit meglepett a Moszkva tér nagy sikere. (…) Rengeteg levelet kaptam, de a piacon és a buszon is megállítottak, és mindannyian azt mondták: “én is ‘89-ben érettségiztem, és pontosan így volt, mi is ott álltunk a Moszkva téren“. A személyes érintettség vitte közel nagyon sok emberhez a filmet”.

    A teljes interjút itt olvashatja.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -