20 év után ismét társulati tag lett, számos darabban játszik, díjat nyert, mindeközben otthon is van feladata, három gyereke kezdte a tanévet. Balla Esztert a WMN kérdezte.

A kérdésre, számára mit jelent a közösség a színházi szakmán belül, Balla Eszter elmondta: „Nekem nagyon fontos, hogy beszéljünk arról, kik jelentik a színházi közegben a munkahelyi közösséget rajtunk, színészeken kívül, akik fent állnak a színpadon. Persze, meghatározó a színészkollégákkal alkotott csapat, akikkel a legközelebb vagyunk egymáshoz a próbák és az előadások során, de semmiképpen sem szabad kikerülni a többi embert, akik ugyanakkora energiát tesznek bele, mint mi. A titkárságon dolgozók, a kellékesek, ügyelők, fodrászok, öltöztetők. Ambivalens érzés bennem sokszor, hogy kizárólag mi kapjuk a tapsot, miközben így együtt vagyunk egy közösség.”

Elizaként látható a Centrál Színház My Fair Ladyjében, és 20 éve Kaposváron is övé volt ez a szerep. Arról szólva, milyen tapasztalás volt visszatérni hozzá, és hogy alakult a viszonya vele, a színésznő kifejtette: „Az az igazság, hogy negyven év felett ezt a szerepet nem igazán szokták kiosztani, így amikor Puskás Tamás hívott, vissza is kérdeztem azonnal, nem nyomott-e félre a telefonon. Ő úgy gondolta, megfelelek a feladatnak, én meg megbeszéltem magammal, hogy fizimiskára talán még beleférek ebbe a szerepbe. Persze sajátos helyzet volt, Tompos Kátya betegsége, illetve Ágoston Kati várandóssága is közrejátszott benne.

A mai napig nem is tekintem teljesen sajátomnak, akkor sem, ha közel áll a szívemhez: ez a szerep Kátyáé, neki készült, az ő ruháiban lépek színpadra. Minden este úgy megyek fel, hogy az ő emlékének játszom.”

Még édes naivaként is színpadra lép, de ahogy ő fogalmaz, érzi már a váltást a pályáján az új szerepkörök, karakterek irányába:

„Határozottan meg tudom mondani, mikor jött el ez a pillanat, és bevallom, nagyon hálás is voltam érte. A harmadik gyerekem születése után keresett meg Orlai Tibor, akinek egy olyan karakterről jutottam eszébe, amilyennel addig még sosem kapcsoltak össze. A Párterápia című előadásban egy régóta házas, középkorú nőt alakítok, akinek már tizenéves gyerekei vannak, és első ránézésre igazi házisárkány. Aztán persze sok-sok mélység és nevetés közepette kiderül, mi ennek a valódi háttere.

Amikor megtalált ez a szerep, éppen ott álltam 35 évesen, három gyerekkel, és azt éreztem, nem szeretnék már kizárólag vágyakozó és makulátlan naivákat játszani.

Egyszerűen már más érdekel, ráuntam, és mindig is volt bennem egy karcosság az életben, amit a színpadon is szívesen megmutattam volna.”

Nemcsak egy szerephez, de a társulati léthez is húsz év után tértél vissza, erről így mesélt:

„Egy társulatban folyamatosan könyöröghettem volna, hova tegyenek és ne tegyenek be, hogy ott lehessek anyaként, amikor kell – ebbe pedig nem akartam belemenni. Az elmúlt 15 évben persze sokszor hiányzott a valahova tartozás, de a szabadság fontosabb volt. A Covid idején aztán még erősebb lett az érzés, és őszintén úgy érzem, szerencsésen álltak össze a csillagok: Puskás Tamás akkor tette fel a kérdést, leszek-e társulati tag, amikor teljes szívvel és nyugalommal tudtam igent mondani rá.”