Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Balog József a megnyitón: „A színház tiszta, szabad és független, mint a Thealter”

    2021. július 31., szombat 10:39

    A Thealter színházi fesztivál megnyitóján állt ki Balog József a Tanyaszínház vajdasági társulat mellett, akinek lényegében betiltották a turnéját.

    Ahogy arról beszámoltunk, a turné egyik támogatójának, a szerbiai magyar közösségi önkormányzatnak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) az elnöke, Hajnal Jenő közölte, elfogadhatatlannak tartja a Kazimír és Karolina című előadásukat, amely Ödön von Horváth klasszikus művének színpadra állítása. Hajnal Jenő szerint a darab ugyanis „öncélú közönségesség, parttalan ízléstelenség, a publikum alpári provokálása”, és a turné leállítáasát kérte.

    „Ha valaki azt hiszi, komolyan mondom, hogy egy színházi előadás róla, a pártjáról vagy a nemzetéről szól, az ő végtelen ostobaságáról, akarnokságáról és zsarnokságáról, hát, az nagyon téved”

    – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a 31. Thealter Fesztivált Balog József. Hozzátette:

    „A színház tiszta, szabad és független, mint a Thealter. Olyannyira, hogy már állami támogatást sem kap”.

    Míg korábban rendszeresen kapott államit támogatást a Thealter Fesztivál, áprilisban – harminc év után először – teljesen megvonták a működési támogatást a szegedi MASZK Egyesülettől. Az egyesület elnökét, Balog Józsefet viszont kitüntették Hevesi Sándor-díjjal. A támogatást teljesen megvonó és a díjat odaítélő grémiumok között ugyanaz a minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerepel.

    A fesztivál művészeti vezetője a péntek kora esti megnyitó után a Szeged Televíziónak azt mondta: „Mindenki játszani akar, mindenki meg itt akar lenni, ez a mi igazi támogatásunk, és valahogy mindenki itt akarta megmutatni, hogy min dolgozott. Ilyen típusú kínálat az egész országban nincs erről az évről. Ez most akár tudományosan is értékelhető lenyomata a magyar független színháznak”.

    Forrás: Szeged.hu, Thealter, HVG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram