Idén 36. alkalommal rendezik meg Kisvárdán a Kárpát-medencei magyar színházi társulatok seregszemléjét, amelyre a 17 előadásból álló versenyprogram mellett fotókiállítással, filmvetítéssel és könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. Az eseménysorozatról, a válogatói munkáról és a szempontokról, a szakmai klub fontosságáról Balogh Tiborral, a fesztivál művészeti tanácsadójával beszélgetett a Magyar Nemzet.

– A Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja június 21. és június 29. között várja az érdeklődőket. A versenyprogramban tizenhét előadás, azon kívül további nyolc, valamint több kísérőprogram – filmvetítés, könyvbemutató, kiállítás – is szerepel. Mi a 36. találkozó szellemisége?

– Szerencsére már az idei fesztivál előkészületei is vírusmentesek voltak, ami nagyon nagy dolog. Bár a háború vírusával – gondolok itt kifejezetten a beregszászi társulatra – sajnos küzdünk. Ez a kilencedik válogatói évem. Piciny koromtól fogva konzervatív vagyok, olyan a munkám is; a kezdetkor kialakított módszerrel dolgozom. 

A Kárpát-medencét, az elcsatolt országrészeink társulatait és színházait látogatom.

Sokkal több előadást nézek meg, mint amennyi helyet kap az adott év versenyprogramjában. Utóbbi mellett idén további nyolc előadást láthatnak a nézők, amelyet direkt lélekjóléti sávnak szoktam nevezni: ezek ugyanolyan művészeti színvonalú alkotások, mint a versenyprogram darabjai, ám e téren a színház közvetlen felszabadító funkciójára figyelünk. Ezek az előadások szabadtéren, a Refi Színpadon bonyolítódnak le: a helyi református iskola nagyszerű akusztikájú udvarral rendelkezik – köszönet érte, hogy már második éve a rendelkezésünkre bocsátják. A válogatás technikájáról: sok irányból tájékozódom, de a versenyprogramnak egyedüli válogatója vagyok, a lélekjóléti előadások esetében viszont a Művészetek Háza igazgatója, Nyakó Béla szava dönt. Nem tartom számon, hány előadásra jutok el egy válogatási ciklus során, sokkal érdekesebb, hány kilométert teszek meg, mennyit utazom. 

– Mennyit cikázott ide-oda?

– A telefonom számlálójának tanúsága szerint minden évben meghaladja az egyenlítő körbejárása távolságát az az út, melyet válogatás közben megteszek. Idén fölötte vagyok már a negyvenezer kilométernek. Az előadásszám azért nem fejezi ki hűen a munkamennyiséget, mert előfordul gyakran, hogy egyetlen előadás megtekintése érdekében 1200 kilométert kell utaznom. (…)

– Idén megjelenik a háború tematikája is. Gondolok például a beregszászi társulatra, ahol a férfiszerepeket most a női kollégák játsszák el.

– Gogol Háztűznéző darabját a Nemzeti Színházban mutatta be a beregszászi társulat. A férfi színészeik hollétéről nem tudunk, ezért a férfiszerepeket a társulat hölgy tagjai játsszák. Itt készült az előadás, Magyarországról hazajárnak az otthoni közönség elé is, ahol nagy sikerrel, tapsokkal és ovációval fogadják őket. 

Ez egy komoly kultúraközvetítő misszió, amely jelentős kockázattal jár.

Nem lehet tudni, milyen körülményekre térnek haza a színészek. Egy másik szakmai szempont, hogy úgymond edzésben legyenek a művészek, ne veszítsék el a játékrutinjukat és a játszókedvüket. Vidnyánszky Attila a darab rendezője, jól ismerik egymást a társulattal, félszavakból megértik egymást, és az előadás minden energiája arra irányul, hogy erőt sugározzanak maguk körül.