Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgetett Czenkli Dorkával Balsai Móni, aki egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznő. Lapszemle.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Czenkli Dorka

Nemrég mutatták be a magyartenger című kortárs drámát a Centrál Színházban Balsai Móni szereplésével, társadalmunk egyfajta látleletét. 24 óra egy család életéből egy balatoni nyaralóban. A kérdésre, neki miről szól ez az előadás, Balsai Móni elmondta: „Leginkább saját magunkkal kényszerít szembenézni. Csupa olyasmit látunk, ami minden családban konfliktushoz vezethet: eltérő politikai véleményt, előítéletet, másságot, anyagi különbségeket. Azt hiszem, minden néző azonosulhat valamelyik szereplővel, annak ellenére, hogy egészen szélsőségesen játszunk. Alföldi Róbert rendezőként nagyon bátor ceruzával rajzolt meg bennünket, de ettől vígjáték az előadás. Nagyon sokat lehet nevetni olyan dolgokon is, amin egyébként nem feltétlenül tudnánk.”

A felvetésre, miszerint mostanában mintha kevesebb színházi munkát vállalna, elmondta, ez tudatos döntés, hogy a fiával tudjon lenni: „Nehezen tudok nemet mondani, féltem ettől. De ,,megsegített” a Covid. Most pedig a mindenféle gazdasági, háborús válsághelyzet miatt kevesebb a munka, nincs annyi felkérés. De annak örülök például, hogy tudtam kicsit forgatni. Egyensúlyban van most minden, próbálok nem félni a jövőtől, bízni abban, hogy lesz. Nehéz nem félni. Amúgy is szorongásra okot adó világban élünk, a művészek jobban szoronganak az átlagnál, magamon is látom. De próbálom egészségesen, egyben tartani magamat, hiszen a gyerekemet sem nevelhetem szorongva.”

Balsai Móni azt is hozzátette, a meglévő munkáim mind olyanok, akár a Centrál Színházban, a Trojkában vagy Tatabányán, hogy úgy érzi, tartozik valahová.

Rendszeresen játssza Shirley Valentine című monodrámáját, ennek kapcsán elárulta: „Féltem monodrámát csinálni, merész dolog. Egyedül kell lekötnöm az emberek figyelmét hosszú időre, nincs partnerem, aki segítene, akibe kapaszkodhatnék, aki energiát adhatna. Különleges egyedül befogni egy teret, energiákat mozgatni úgy, hogy kétszáz ember ül esténként velem szemben. Koncentrált figyelmet, állapotot követel. Testen kívüli élményként tudnám definiálni. Nem lehet egyetlen pillanatra sem elveszíteni a fókuszt. Nekem a koncentrációs gyakorlatok mindig rosszul mentek. Meditálni is tanulok, mert nagyon hasznos, de igazából soha nem sikerül. Shirley Valentine-nak lenni furcsa, fordított meditáció. (…) Az élet tapasztalatairól, eseményeiről, nagy fordulópontjairól mesél a darab, és arról, hogyan éljük meg ezeket.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható. Szerző: Czenkli Dorka