Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Bán-Horváth Veronika a VerShaker költő- és kötetbemutató sorozatának vendége

    2023. szeptember 4., hétfő 07:07

    Újabb fiatal kortárs költőt mutat be Zoltán Áron, a VerShaker Költő- és kötetbemutató sorozatában. Ezúttal Bán-Horváth Veronika költészetét ismerheti meg a YouTube közönsége.

    Bán-Horváth Veronika az Itt és Most társulat imprószínésze és -trénere, 3 évesen írta meg első versét, a költészet tehát gyerekkorától szerepet játszott az életében. A mai napig meghatározó élményeinek jó része a barátai és általa alapított Győri Irodalmi Ifjúsági Körből származnak, ahol „összejárt egy csapat ember, és hétfő délutánonként versekről beszélgetett.” A különösen sikeres, önszerveződő versműhelyben mondhatni saját költői hangra találtak.

    A beszélgetésben terítékre került a kortárs költészet feladata is: „igyekszik megfogalmazni azt, amit, ha ki is lehet mondani, borzasztóan nehéz” – gondolkodik Veronika a videóban. És a költőnő e téren élen jár, elegendő elolvasnunk a Nincs is holdtölte vagy a Térfél című verseit.

    Három színben csillogó shakerek állnak a színpad közepén álló kisasztalon, bennük verscímekkel a költő első, „Minden átjárható”, valamint az idén ősszel megjelenő, még kiadatlan „Nincs is holdtölte” című kötetekből. A cetliket meglepetésszerűen húzzák ki a műsor során, hogy ne lehessen tudni, melyik mű következik, és ne lehessen akaratlagosan választani se. Maga a házigazda sem tudta, hogy a vendégei, a nézők vagy ő maga melyik verset húzza ki, és ezzel merre kanyarodik a beszélgetés.

    A műsorból készült szerkesztett videót itt lehet megtekinteni: https://youtu.be/e8BiCv7JXx0

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram