A mi kis falunk népszerű színésze színészi vágyakról és arról is nyilatkozott a Tele Novellának, milyen édesapának lenni.

Ezerrel dübörög A mi kis falunk újabb évadának forgatása. Arról szólva, hogy bírja a pörgést, a hőséget, Bánki Gergely elmondta:
„A meleg az húzós, de már megszoktuk, mert a sorozat javarészét szinte mindig ilyenkor forgatjuk. Amúgy meg a hangulat nem változik, mindig sokat nevetünk. Ami eleinte nehezen ment, az a hajnali kelés. Emlékszem, az első egy-két évben pokoliak voltak a reggelek. Rémálomszerűek! Egyszerűen ez az, ami nekem nem megy. Ennyire rossz ébredő vagyok. Amikor suliba jártam, soha nem sikerült nyolcra beérnem az iskolába…”

A felvetésre, miszerint amióta aapa lett, változtak-e az alvási szokások, elárulta:
„A kislányunk, Lujzi éjszaka vizet kér, vagy pisilnie kell, 90%-ban én kelek fel hozzá. A gyereknek pedig természetesen hetedik érzéke van… Amikor hajnalban kell kelnem, olyankor biztos, hogy ő is többször felébred.”

A bohém, kalandos éveknek egy színházi próbafolyamat vetett véget. A díszlet- és jelmeztervezőként is dolgozó Anna és Gergő eleinte csak a darabról beszélgettek, aztán már nem csak arról. „Megkérdeztem, hogy a premier után eljönne-e velem vacsorázni. Igent mondott. Aztán a premieren is újra felhoztam a vacsora dolgot, és végül az történt, hogy Anna főzött magánál egy háromfogásos vacsorát.
Én onnan tulajdonképpen már haza se mentem többet, az első igazi randevún odaköltöztem” – mesélte korábban a színész a Story-nak. Akkor azt is hozzátette: „Van apasági papírunk, házassági papírunk nincsen. Anna esküvőpárti, de én nem, túl sok rossz példa van előttem még a saját családomban is. Szerintem fontosabb kitartani egymás mellett, és inkább ebbe kell energiát fektetni. Ennek ellenére, ha Anna, akiről tudom, hogy nagy lagziban gondolkodik, egyszer csak azt mondaná, hogy egy háromnapos dínomdánomot akar, nem mondanék nemet.”

Életem legbüszkébb pillanata volt, amikor leánya először kimondta, hogy „Ábá!” Lujza hatására ő maga is sokat változott: „Nemcsak abban, hogy amióta a lányunk is mindenevő, a bolognai és a tejfölös-majorannás hús után már mást is el tudok készíteni, hanem a felelősség terén is. Tudni azt, hogy a lányunknak nélkülözhetetlenek vagyunk, hogy csakis tőlünk függ, óriási felelősség. És az is, hogy mivé cseperedik mellettünk úgy, hogy közben mi nem tukmáljuk rá a saját akaratunkat, be nem teljesült vágyainkat, hanem hagyjuk, hogy szabadon dönthessen, éljen. (…) Azt viszont nem fogom engedni, hogy tizenöt év múlva ne komoly szándékú figurák tekeregjenek körülötte. Nem felejtettem el egykori önmagamat, messziről ki fogom szúrni őket!”

A kérdésre, van-e valamilyen álma, célja, amit szeretne megvalósítani, a Telenovellának most kifejtette:
„Nagyon érdekes, mert nekem konkrét álmaim soha nem voltak. Többször megkérdezték már tőlem, hogy volt-e valamilyen szerepálmom, és ilyenkor mindig azt felelem, hogy valójában nem. A színészettel kapcsolatosan maximum arra vágytam, hogy sikeres, boldog és jó legyek abban, amit csinálok, és szeressem a munkáimat.”

Az idő múlásáról és arról szólva, mennyire tart az öregedéstől, úgy nyilatkozott:
„Kissrácként nagy hipochonder voltam. Mindenféle betegségem volt, rák, lepra és még sorolhatnám. Egyszer, még általános iskolásként lehorzsoltam a lábamat, de csak az órán vettem észre, és én rögtön tudtam, hogy ez lepra. Annyira megrémültem, hogy egyből jelentkeztem, felálltam, és közöltem a tanárral, hogy ,,Azt hiszem, hogy leprás vagyok!”. Addigra már annyira vert a szívem, hogy félig elájultam és visszarogytam a padba. Szerintem ennek egyfajta maradványa, az öregedéstől való rettegés. Persze ez is kezd tompulni, hiszen nincs mitől tartani, hogy egyszer eljön, mert ez elkerülhetetlen. Egyébként rettenetesen szorongó alkat vagyok, mindenen képes vagyok szorongani. A kor kitűnő lehetőség erre is.”

A teljes interjú itt olvasható:
Tele novella 2023.07.26 – 6,7. oldal
Szerző: Beck Adrienn