1972-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát. Játszott a Vígszínházban, a Nemzetiben, a József Attilában és az Új Színházban, jó néhány filmben; világsztárok magyar hangja a Kossuth-díjas színművésznő. Bánsági Ildikót kérdezte a Vasárnap Reggel.
Bánsági Ildikó az interjúban elsőként felmenőiről, orosz édesanyjáról mesélt: “A fiammal meg a lányommal többször is elvittük nyaralni; vártuk, hogy meséljen. Szerette a rákot, a kaviárt – ebből gondoltuk, hogy valamennyire polgári életet élhettek. Ő is járt bálba, lovas szánnal, a zongoráról levett terítőt vette a ruhája fölé. Kiderült, hogy akkoriban egy-egy családból elvittek egy-egy embert bekötött szemmel, azt sem tudták, hová, és ott arról kellett beszámolnia, hogy mit beszélnek otthon a családtagok. ,,Én tudom, milyenek az oroszok” – mondta a mama. A bennem ösztönösen meglévő nagy szláv lelkemmel nem értettem, hogy ez mit jelent. Édesanyám soha nem ment vissza, de egykét rokon meglátogatott bennünket. Amikor a húga hazautazott, szaladtam a vonat mellett, és zokogtam. A szerelvény váratlanul megállt, majd újraindult. ,,Nagyon sokat kell ahhoz szenvedni, hogy ne sírjon az ember” – ennyit mondott magyarázatul édesanyám, hogy neki miért maradt száraz a szeme a búcsúzáskor.”
Bánsági Ildikó a Hámán Kató Gimnáziumba járt, az iskolának volt színjátszó köre:
“Nem felejtem el, mit mondott Hársing Lajos, az iskola magyartanára, aki meghallgatta, hogyan szavalok. A plafont nézve ordítottam Goethe Az Isten és a bajadér című versét. ,,Maga nagyon tehetséges, de hülye!” – mondta, az előadásom módjára értve a hülyét. Játszottam aztán Kleopátrát, a Szentivánéji álomban a falat, és oda- oda vetették nekem, hogy ha színésznő akarok lenni, le kell fogyasztanoma fenekemet, meg hogy futballistalábam van” – mesélte a színésznő, aki a színművészeti előtt két évig a Nemzeti Színház stúdiósa volt, harmadszorra vették fel, Simon Zsuzsa osztályába a főiskolára.
Bánsági Ildikó azt mondja, talán a vígszínházi éveire a legbüszkébb: “A József Attila Színházra azért, mert olyan szerepeket kaptam, amelyekért érdemes volt oda szerződni.”
A kérdésre, vannak-e kedvencei a filmjei közül, azt felelte: “Nehéz egyet kiemelni. A tévéjátékokat kevesebbet emlegetik, mint a játékfilmeket, nekem azok is emlékezetesek. A főiskolán Opheliát játszatták velem, de én Lady Anna szerepére vágytam a III. Richárdból. Aztán Fehér György megkérdezte, hogy eljátszom-e neki Lady Annát a tévében. De ő is és Szabó István is – akivel leforgattam a Budapesti meséket meg a Bizalom főszerepét – úgy kikészítettek a forgatásokon, hogy majd belehaltam. Sírva mentem haza. Grünwalsky Ferenc meg felszabadított: mondott egy mondatot, és szinte az egekig repültem!”
Két éve szabadúszóként dolgozik. Ennek kapcsán úgy nyilatkozott: “Amikor meghalt a kutyám, nagyon magam alatt voltam. Elkezdtem járni zumbára és testépítő tornára. Játszom a Nyolc nőben a Játékszínben, a Varázsnagymamában az Átriumban, Gálvölgyi Jánossal készülünk egy darab bemutatójára, és egy film meg egy rövidfilm is készül velem.”
A teljes interjú a Vasárnap Reggel-ben olvasható.