Októberi születésnapja kapcsán kérdezte a Kultúra.hu oldalán Gáti Katalin Teodóra Bánsági Ildikót. Lapszemle.
A teljes interjú itt érhető el.
“Szabadúszó vagyok, ami ebben a korban nem kecsegtető dolog. A Covid miatt sok munka átvándorolt, párat nem tudtam megcsinálni, és emiatt más vette át őket. Szóval a járvány bekavart, és minden tavaszra csúszott. Nem jó érzés, hogy tolódnak a dolgok, mert dolgozom ugyan, megyek a szinkronba, játszom a futó előadásaimat, de nem azt a tempót élem, mint amit megszoktam” – mesélte a Kultúra.hu-nak Bánsági Ildikó.
“Rengeteg gyönyörűség vesz körül. Szeretem nézni, ahogy a madarak az itatómban fürdenek, és csámcsogják a magokat, amiket a gazdaboltban vásárolok nekik. Ültetem az árvácskákat az ablakba, szedem össze a lehulló körtét. Van egy kis kandallóm, begyújtok, és ropog a tűz. Egy kis hídon kell bejönni a házamba, ennek ellenére nem vagyok elzárva a világtól, pont ez a jó benne” – tette hozzá a színésznő.
Szülinapja kapcsán úgy fogalmazott: “Amikor az „előtted álló óra” háromnegyedet mutat, és már csak egy negyed van hátra, az rossz érzés. (…) Amikor ötvenéves lettem, zokogva hívtam Ráckevei Annát, hogy vége az életnek. Már a negyvenediknél is „majd meghaltam”. És a hatvannál is. Most pedig azt mondom: Istenem, mi bajom volt, amikor ötvenéves voltam? Tök jó az a kor. Akkor mentem Los Angelesbe, akkor voltam Szicíliában filmfesztiválon a Szenvedély című filmmel, és ha visszagondolok, semmi bajom nem volt. Negyvenévesen szültem Katit. De már harmincévesen is kivoltam a koromtól. Ha viszont most kimondanám, mennyi leszek, az már tényleg borzasztó.
Pártos Erzsike 86 évesen is ropta a táncot, de hát nem vagyunk egyformák.”
A kérdésre, miért szeretet ennyire a színészetet, elmondta:
“Először hedonista vagy: baromi jó, hogy felfedeznek a főiskolán, filmezni hívnak, és fantasztikus érzés, hogy kellesz. Nagy filmekben játszol; persze van, hogy megbuksz, de talpra állsz. Ez évekig megy, majd lassan kialakul, hogy nemcsak a saját örömöd van ebben, hanem másokra is hatsz. Például amikor egy Molnár Ferenc-darab után meghajoltam, láttam, hogy az első sorban könnyes volt a nézők szeme, de közben mosolyogtak és boldogok voltak. Hatást lehet elérni, és az annyira jó érzés!
Rendkívüli, az életben nagyon ritkán előforduló pillanatok, amikor fentről kapsz valami segítséget. A színpadon mindennap ugyanúgy kéne teljesíteni, de hol így, hol úgy sikerül. Filmforgatásokon mindig van egy katartikus pillanat, amiért imádkozol, hogy adja meg a Jóisten. Hogy ne ismételjem önmagam vagy történjen valami rendkívüli. És amikor egyszer csak megérzed, hogy jön ez a szál – amit szavakkal nem lehet kifejezni –, akkor felszabadul a lelked, a tudatod. Az valami olyan csúcspont az életben, ami után ha hazamész, még nem fekszel le, hanem üldögélsz egy darabig, hogy ne múljon el az a nap, mert kaptál valamit, és mást nyújtottál, mint addig bármikor” – nyilatkozta Bánsági Ildikó.