Minden szempontból nehéz éven van túl Bánsági Ildikó. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő tavaly elveszítette az édesanyját, a világjárvány miatt pedig munkáktól is elesett, elmaradtak a forgatások. Életszeretete, humora és öniróniája azonban átsegíti a nehézségeken. A Ripost 7 kérdezte.

A teljes interjú a Ripost 7-ben olvasható.

A kérdésre, voltak-e örömteli pillanatok is az elmúlt nehéz, szomorú év során, a színésznő elárulta: „Beléptem az oktatásügybe. Ha szóltak, verset szavaltam vagy prózát mondtam, ez azért adott egy kis örömet. Három hónapig hozzám költözött a lányom. Nagyon jól elvoltunk, kutyáztunk, és magas ágyást csináltattam, ott kertészkedtem. Nyáron Helen Mirrent szinkronizáltam. Aztán eljöttem a Nemzetiből, eldöntöttem, hogy ott előadásom már nem lesz. Elkezdtük viszont próbálni az Operettszínházban Balázs Zoltán rendezésében a Nine című musicalt. De őrület volt, mindenki maszkban! Aztán most megint nincs semmi… Annál rosszabb nincs, minthogy az ember bejár a próbákra, és nem tudja, lesz-e másnap is próba. Nem szívhatja fel magát, mint színész, hogy begyújtsa a motorokat, és hajtani kezdjen a cél felé. Ilyenkor azt érzed, hogy mindennap lecsúszol a motorról, és nem igazán haladsz” – fogalmazott Bánsági Ildikó.

„Telik az idő… Mint a gyorsvonat, szembejönnek mondatok, helyzetek. Majd meglátja egyszer, ha öregszik, hogy ez milyen érdekes. Ilyenkor meg kell nyugtatnia az embernek magát, és meg kell bocsátani magunknak, akkor is, ha utólag másképp gondoljuk. Az ember igenis botlik. Elvesztegeti például az időt, hogy azokkal beszélgessen, akikkel érdemes. Most elkezdtük keresni egymást azokkal a színészkollégákkal, akikkel elszakadtunk egymástól.Venczel Verával jót beszélgettem, nemrég felhívott Halász Judit is… Ilyenkor jut az ember eszébe, hogy jé, vannak emberek, akikkel tizenöt éve nem beszéltem! Régen mindenki találkozott mindenkivel. Most mindenki rohan, de a járvány előnye, hogy van idő, és újra tudunk beszélgetni” – mesélte a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színésznő.

„Nagyon rossz nem tartozni sehová se és senkihez se. Most egy kicsit ez van: a magánéletben és a pályán is egyedül vagyok.Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám… Valahogy légüres térbe kerültem. Olyan vagyok, mint egy szappanbuborék, amit fúj a szél. Pedig nem csináltam rosszul. Persze az érzés megmarad, hogy a fenébe is, miért? Miért kell ennek így lennie? De akkor is meg kell lépnünk a helyesnek tartott lépéseinket. Semmi nem ment meg, csak ha bizonyos döntési pontokon jól cselekedtem. De ezt majd a Jóisten ítéli meg” – nyilatkozta Bánsági Ildikó.

A teljes interjú a Ripost 7-ben olvasható.