Hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszélgetett vele a Magyar Narancs. Lapszemle.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.06.20 – 30,31. oldal 

„Jó volt Mohácsival dolgozni korábban Szombathelyen. Azt hiszem, elmondhatom, hogy nagyon sikeres volt az együttműködésünk, szerettem az előadásainak a világát, otthonosan éreztem magam bennük. Ez is ilyen találkozás lehetett volna” – mondja Bányai Kelemen Barna, akinek a Radnóti Színházban lett volna új bemutatója a rendezővel, végül Ördög Tamás A pelikán c. rendezésében vállalt szerepet a teátrumban.

A kérdésre, mit adott neki a közös munka a Mohácsi testvérekkel, kifejtette: „Nagyon közel áll hozzám az a színházi látásmód, amelyet ők képviselnek. Mohácsi János különösen odafigyel arra, hogy mindenkinek meglegyen az öröme a munka során. Nála nincs az az érzésed, még akkor sem, ha csak kis szerepet játszol, hogy nem fontos, amit csinálsz. Nagy összetartó ereje van annak, ahogy a színészekkel együtt van, olyan szellemiséget teremt, amiben jó dolgozni.”

A Katona társulati tagja vagy. Arról szólva, hogy könnyen elengedte-e a színház a Radnótiba, elárulta:
„Ez sosem evidencia, de Máté Gábor egy ideje figyel arra, hogy kiengedje a színészeit. Ez igaz rám is, és sok más kollégámra, például Pelsőczy Rékára, Keresztes Tamásra és még sorolhatnám. A Katonára szokták mondani, hogy egy zárt rendszer, összeszokott közeg. Ez igaz is, valóban összetartó a csapat. De fontos lett, hogy a színészek menjenek, és próbálják ki magukat más közegben is.”

Él is ezzel a lehetőséggel, visszatérő szereplője az Átriumnak, dolgozott a Free-szfével, szerepelt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Ennek kapcsán elmondta:
„Örülök, hogy figyelnek rám, és ez nem merül ki annyiban, hogy a szakmabeliek eljönnek, megnéznek és véleményt mondanak. Úgy éreztem, arra is tekintettel voltak, hogy most, hogy megszületett Sára, a második gyerekünk, a szintén színész feleségem, Bánfalvi Eszter újra kiesett a színházi munkákból, otthon maradt nevelni a gyerekeinket, és így két keresőből csak egy maradt. Ezért hálás vagyok. Mindig jó új impulzusokkal találkozni, és ezekben a nehéz időkben különösen sokat jelent, ha hívnak, ha gondolkodnak benned. Egyre kevesebb a forrás, a lehetőség, a függetlenek lassan tényleg lehúzhatják a rolót.”

A Katonáról szólva azt mesélte:
„Most már azt hiszem, megtaláltam az utamat, azt a kis rést, ahová pont befértem. Nem panaszként mondom, de nehéz volt az elején. Amikor egy jól összeszokott csapatba bekerül egy idegen, nem ott szocializálódott külső ember, akkor mindenki kicsit körbejárja a másikat, mint amikor egy falka új tagot fogad be. A színházra különösen igaz, hogy munka által ismerszik meg a másik, az egyéniség, így volt ez az én esetemben is. Évek, munkák kellettek ahhoz, hogy megismerjem a színésztársaimat, kollégáimat, és ők is engem.”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.
Magyar Narancs 2024.06.20 – 30,31. oldal