eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 8., kedd
    banner_bigBanner4

    Bán János: „Nincs luxusvillám Madeirán, de van törpebolygóm a világűrben”

    2022. október 2., vasárnap 09:36

    Bán János, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színművésze a teátrum alapítása óta a társulat tagja, de nem csupán hazánkban, hanem a cseh és szlovák nyelvterületeken is az egyik legnépszerűbb művész. Manapság ideje nagy részét alsóörsi házában tölti, ott kérdezte az Ecoport.hu.

    Bán János / Fotó: Dömölky Dániel

    „Kisebb traumaként élem meg, amikor elindul a színházi évad, de amíg bírom, a színpadon a helyem. Hosszú éveken keresztül, több mint negyven évig nem fordult elő olyan, hogy kevesebbet játszottam volna havi huszonnégy előadásnál. Vagyis általában nyolc-kilenc előadás volt egyszerre repertoáron. A mostani helyzet ideális: havonta hét-nyolc előadásom van, a pandémia óta pedig inkább Alsóörsön vagyok. (…) A szomszédom Gáspár Sándor (Kossuth-díjas színművész – a szerk.) barátom, akivel tizenhatéves korunk óta ismerjük egymást. Együtt voltunk katonák, egyszerre vettek föl bennünket a Főiskolára, majd nyolc éven keresztül egy színházban játszottunk” – mesélte Bán János.

    Arról szólva, hogy miért maradt hűséges a Katonához, elárulta: „Sok jó feladatom volt a Katonában, remek lehetőségeket kaptam, így maradtam. Pedig akkoriban a három T-ből a tűrt kategóriába tartoztunk, viszont ’87-ben kiengedtek minket Stuttgartba egy rangos fesztiválra, ahol a Három nővért adtuk elő, én alakítottam Tuzenbachot. 1994-ig Európa összes fővárosában játszhattunk, továbbá Dél- és Észak-Amerikában. Előfordult olyan is, hogy száznyolcvan napot voltunk távol. Mire hazaértem, a gyerekeim igencsak megnőttek ahhoz képest, mint ahogy otthagytam őket. Most már lenne rájuk időm, de jelenleg meg nekik nincs rám.”

    Az interjúban arról is szó esett, hogy anno be akarták szervezni besúgónak, amire nemet mondott, így évekig üldözték: „Igen, még Győrben. Mondvacsinált indokkal elvették a jogosítványomat, majd azt mondták, bizonyos szolgálatokért cserében van rá lehetőség, hogy visszakapjam. Leszögeztem, hogy nem fogok jelenteni senkiről, én ebben nem veszek részt. Aztán hét évig egyfolytában utánam nyúltak. Mára már elmúlt bennem az üldözöttség érzése, kinőttem, mint egy gyermekbetegséget. Előfordult, hogy a huszonkét négyzetméteres szuterénünkbe éjjel kettőkor berontottak. A fiam ekkor féléves volt. Szamizdatot kerestek, persze nem találtak: rosszkor jöttek, előző nap vitték el… Aztán amikor a Katonába kerültem, újra be akartak sorozni. Ezt pedig úgy úsztam meg, hogy a győri kiegészítő parancsnokságon dolgozott a nagynéném férje, aki elcsente a kartonomat és elégette. Így jóformán nem léteztem többé a Magyar Honvédség számára.”

    Az üldöztetés akkor ért véget, amikor megjött az Oscar-díj jelölés: „Visszaadták az útlevelemet (mert közben azt is elvették, így ideiglenes útlevéllel utazhattam), valamint ekkor kaptam Jászai Mari-díjat, amit egyébként nem tudtam átvenni, mert akkor voltunk Los Angelesben az Én kis falummal.”

    Bán Jánost a kinti barátai győzték meg, hogy menjen el az Oscar-gálára: „Meggyőztek egy mondattal, mely így szólt: „Jani, ha nem jössz ki, hülyén fogsz meghalni!”. Emlékszem, mondogatták a gálán: „Ott van Richard Gere”. De akkor én még nem tudtam ki ő, nálunk nem vetítették ezeket a filmeket. Végül is jól éreztem magam, kalandos volt, már ha az is kalandnak számít, hogy egy éjszaka alatt eljátszottam Las Vegasban a Jászai Mari-díjamat…”

    Annak kapcsán, hogy nemrég felkerült az égboltra, úgy nyilatkozott: „Kürti István amatőr csillagász már több kisbolygót is felfedezett, s felfedezőként az ő joga nevet adni, így esett rám, valamint Marián Labudára (Az Én kis falum színésze – a szerk.) a választás. Banjanos átmérője 1,7 kilométer, és sajnos nem elég egy hosszú hétvége, hogy odaérjek. Nagyon jólesett, hogy Kürti rám gondolt, mondjuk a gyerekeim egy hétig nevettek a dolgon. Talán azért, mert kicsit abszurd. Kossuth-díjam nincs, se luxusvillám Madeirán, viszont van egy törpebolygóm a világűrben.”

    A teljes interjú itt olvasható: ecoport.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram