SZFEFehér AnnaNagypál GáborOSZMIMaria CallasEötvös10
  • facebook
  • instagram
  • 2020. december 3., csütörtök

    “Ha szerették, tündökölt, mint a nap” – Bara Margitra emlékezünk

    2020. október 25., vasárnap 11:32

    2016 október 25-én hunyt el Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar színművésznő. Rá emlékezünk.

    Bara Margit életrajzírója, Kocsis L. Mihály idézte fel alakját, művészetét a Nemzeti Magazin egy korábbi kiadásában.

    Érdemes-e színésznének lenni? Ezt akarta megtudni, még gyereklányként, ezért egyszer bement a színházban, úgymond, körülnézni. Eldöntötte, hogy érdemes. Nem is volt ideje a diplomát megszereznie, olyan hamar színpadra került.

    Bara Margit színművésznő – Fotó – Kotnyek Antal

    Tizenhat évesen

    Bara Margit neve először 1944 decemberében szerepelt színlapon: Kolozsváron karácsony második napjára, majd a rá következő napra hirdette meg a Szendrő Ferenc vezetésével újonnan megalakult Szabad Színpad a helyi Színkörben három egyfelvonásosát. „Tömörkény István Barlanglakók című mélységesen emberi és drámai jeleneteiben a Szabad Színpad színjátszói egészen kitűnő munkát végeztek. J. Jancsó Adrienn fáradt és mégis életteli öregasszonya mellett Kiss László teljes értékű alakítását említjük meg. Szilágyi Zoltán, Bánhegyi Sándor, Régeni István s a lélekkel alakító Bara Margit mind hibátlanul és művészettel játszott” – adta hírül az eseményről a helyi újság. Bara Margit ekkor tizenhat éves volt, s a helyi Nemzeti (majd az orosz csapatok bevonulása után már Városi) Színház színinövendéke.

    A következő év, 1945 júniusában már a Shaw-darab (Az ördög cimborája) Esztere – és „ismét mélyült egy fokot az emberségnek a színpadra való teljes átélése felé”. Egy hónap múlva a Dandin György – s ő egyike az „igazi molière-i figurák”-nak. Egyre szaporodnak a szerepek, és egyre több az elismerés. A helyi lap az Eső után köpönyeg (Békeffy–Krasznay) bemutatója után már egyenesen azt írja, hogy „szépségével vetélkedő tehetsége a közeljövő új erdélyi színicsillagát sejteti”. Jó szerepeket kínálnak neki – s a marosvásárhelyi Székely Színház bukaresti vendégjátékában az Éjjeli menedékhely Natasája. „Szép s külsejénél is szebb szép szövegmondása és érdekes, színes hangja. Natasa csendes szenvedéseit igazán átélte és elhitette. (…) nagy várakozással nézünk fejlődése elé” – írja a kritikus a bukaresti magyar lapban 1948-ban.

    Jelenet Kovács András Hideg napok című 1966-os filmjéből, Bara Margit partnere Latinovits Zoltán

    Még nincs húszéves, és már vezető színésze a kolozsvári színháznak – alig egy lélegzetvételnyi idő. 1955-ig tart, és ívelődik egyre feljebb ez a csodálatosan induló színpadi pálya (miközben persze egyre több vonalas darabra is pazarolnia kell tehetségét – de azért jut Shaw, Osztrovszkij és Csehov is, szerencsére).

    Magyarországon

    Férje, Halász Géza – a kolozsvári színházi világ körülcsodált amorózója – végre hazatérhet Magyarországra, Budapestre, s Bara Margitnak jó feleségként nincs sok választása: követnie kell őt. (Halász szerencsétlen sorsú ember: 1957-ben öngyilkosságba menekül.) Amikor a visszatérés lehetősége nélkül Magyarországra költözik, joggal érezheti úgy, hogy vége egy „gyönyörű álomnak”. De nem! Sőt!

    A magyar film váratlanul keblére öleli – de, sajnos, csak egy évtizednyi, vagy alig hosszabb időre –, s a színpadtól sem kell megválnia.

    Férjével együtt a Petőfi (Jókai) Színház szerződtette. Ebben az időszakban már ő a gyöngyvászon első számú csillaga (Szakadék; Bakaruhában; Csempészek; Ház a sziklák alatt; Katonazene stb.), színpadi teljesítményére kevésbé figyel a szakma. Pedig… nagyon is lehetséges, hogy ott érezné igazán jól magát. Amíg biztonságban érzi magát, amíg szeretik.

    1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződik, az ország első színházába (s ez akkor még tényleg azt jelentette), és élvezi a színházlátogató közönség figyelmét is, kollégái szeretetét. Igazi barátságok szövődnek körülötte (Törőcsik Mari, Kállai Ferenc). Szerepeket is kap – a kritika óvatosan dicséri, és bírálja. „A szép Bara Margit az egészen kicsi szerepben is stílusos volt.” (A windsori víg nők) „Bara Margit Titániája szép volt és királynői, de mint elbűvölt asszony színtelen.” „Hangja csak hangzik, de nem muzsikál, érzelmei alig törnek át a rivaldán.” (Szentivánéji álom)

    Bara Margit színművésznő 1964-ben

    Siker a színpadon

    Aztán (végre!) egy igazi, kirobbanóan nagy siker, az Élő holttestben (1961). A szovjet vendégrendező, Grigorij Konszkij nemcsak meglátta Bara Margitban Tolsztoj „igazi” Liza Andrejevnáját, de ki is hozta belőle. A szakma felkapta a fejét. „Nagy örömmel dicsérjük Bara Margitot”, „játékskáláján is új színeket láthattunk”, „játékában először éreztünk színpadon végtelen természetességet és őszinteséget”, „olyan fenséges bánatában, amilyen megkapó örömében, boldogságában”, „az előadás másik nagy élménye Bara Margit Liza Andrejevna, a feleség szerepében. […] Mondhatnók azt is, hogy pályája eddig még nem látott csúcsát érte el.”

    Bánk bán, Villámfénynél, Úri muri, győri vendégjáték (Karenina Anna – „megtalálta a klasszikus asszonyi figura szenvedélyességének, őszinteségének hangját”), és vendégjáték a Tháliában is. De már folyondárként fojtogatja a pletyka. Honnan jön? Miért? Mit akarnak vele, és kik? (Az 1964-es Onódy-ügyről lásd keretes írásunkat.)

    1966-tól még következik a József Attila Színház. Erről az évtizedről már alig lehetne bármi fontosat is elmondani. A színházi és a filmes karrier is megtörik. A színész nem félhet a közönségétől! Hiszen az egész életét odaadja neki. Bara Margit – írta Gosztonyi János Láttalak, elmeséllek című könyvében (2005) – „visszahőkölt. Bizonyára meg is undorodott a nyilvánosságtól. Csodáljam?”

    Apáti Imre színművész, Bara Margit színművésznő, Várkonyi Zoltán rendező, mögöttük Bárdy György színművész a Nemzeti Színház évadnyitó társulati ülésén / Fotó: Fortepan

    Filmszerepekben

    „Ki ez a nő?” – kérdezik a filmgyárban, amikor Bara Margitról az első próbafelvételek készülnek a Szakadék című filmhez 1955 kora őszén, ki ez a nő, de talán ki nem is mondják ezt, csak a tekintetek kérdeznek. A kolozsvári színésznő alig néhány napja érkezett Budapestre, és mindjárt azzal okozott zavart, hogy amikor a gyártásvezető felhívja egy pénteki napon (nem sokkal azután, hogy befutott a vonata), hogy próbafelvételre várják, nem ugrik azonnal, hanem azt feleli: most semmiképpen se, de talán majd hétfőn, igen, akkor esetleg jó lesz. A filmgyár már ilyesmire felfigyel. De különösen azt követően, hogy a kamera is „figyelni” kezd. Mert a kamera érzékeny, és jó szeme van, és nem lehet átverni. Nem lehet blöffölni neki. A filmgyár pedig pontosan tudja, hogy mi a valami, és ki a valaki.

    „Gyakran még a szakemberek sem értik mindig, hogy jön létre ez a csoda. De létrejön” – írja Jeles András film- (és színházi) rendező 1990-es cikkében, amit főhajtásnak szánt Bara Margit nagy alakítása, a Bakaruhában (1957) kis cselédlánya előtt. Jeles szerint a színésznek nem áll hatalmában, hogy úgy tegyen, mintha „olyan” lenne. De Bara Margit Vilmájával „jelenetről jelenetre megtörtént benne mindaz, amiből lassan összeállt a kis cselédlány végzete.” Ezért fordulhatott elő Jeles szerint: „ami legalábbis meghökkentő, és amit a magam részéről a celluloideffektussal mindig is összeegyeztethetetlennek gondoltam: az emberi minőség, a lények »zenei« tartalmának közvetlen megjelenését – szóval a színházi hatást.” Mert: „áttételek nélkül, trükkök, rutin és szakmai jellegzetességek nélkül lépnek ki a vászonról ennek a makulátlan lénynek az érzései, és – mivel ezek egyszerű és kikezdhetetlen dolgok – mint a létezés megnyilvánulásai általában, hatásuk is olyan, mint a tényeké.”

    „Egyszerűen arról van szó, hogy Bara Margit tekintetében volt valami teljesen egyedülálló mélység. Rendezőként úgy éreztem: ez az a tekintet, amiben az általam (s az író által) elképzelt szerep kényelmesen el tud helyezkedni” – mondta Makk Károly, a Ház a sziklák alatt rendezője. „A Zápor-ban van egy jelenet (…), egy premier plán Margitról: amikor először láttam a vetítőben, egyszerűen elállt tőle a lélegzetem. Minden együtt volt ezen a képen. A szépség harmóniája” – emlékezett vissza a rendező, Kovács András.

    Darvas Iván és Bara Margit

    Bara Margit huszonhárom (magyar) filmet forgatott 1956 és 1970 között (1966 után már csak kettőt), ezek közül legfeljebb hét-nyolc volt igazi főszerep. (Külföldön kétszer vállalt szerepet: 1962-ben az Éjféli mise című csehszlovák filmben, 1975-ben a kelet-német–csehszlovák koprodukcióban készült Hazudós Jakab-ban.)

    Elég ennyi egy (film)színészi életműhöz? Elég ahhoz, hogy valaki „megmaradjon”, akár olyanok emlékezetében is, akik sohasem láthatták kortársként? Azt hisszük, hogy erre a kérdésre egyedül csak a Bakaruhában Vilmájának a tekintete felelhet. És Anyicáé (Szegény gazdagok), és Zsuzsáé (Ház a sziklák alatt), és Pannié (Kertes házak utcája), vagy Büky őrnagy feleségéé (Hideg napok)… Jó filmek, kevésbé jók – akár rosszak is? Főszerepek, mellékes szerepek?

    Az Onódy-ügy

    1964 végén indult eljárás a szocialista Magyarország egyik sikeres gazdasági szakembere, Onódy Lajos (és társai) ellen, aki az Éttermi és Büfé Vállalat befolyásos vezérigazgatója volt. A legmagasabb politikai körökkel jó viszonyt ápoló, éttermeket, szállodákat, mulatókat (vadászházakat) üzemeltető Onódyt sikkasztással és egyéb gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg – a háttérben a politika mozgatta a szálakat. Négy és fél évre ítélték.

    A perhez kacsolódó hangulatkeltés részét képezték az Onódy „birtokain” tartott „hatalmas és féktelen mulatozásokról, sőt egyenesen titkos orgiákról” szóló pletykák – írja az ügy részleteit feltáró tanulmányában Tischler János. „A kor neves és ünnepelt színésznőit hozták hírbe, mint az ilyen állítólagos orgiák »fő attrakcióit«. Rövid idő elteltével a listán csak Bara Margit maradt, akiről széltében-hosszában híresztelni kezdték, hogy az orgiák állandó résztvevője volt, meztelenre vetkőzött, s a ráöntött csokoládét a »mulatozók« lenyalták róla.”

    Bara Margit

    A történész leszögezi: „a Baráról terjesztett pletykák teljességgel alaptalanok voltak, a legfőbb céljuk az volt, hogy őt bármilyen eszközzel meghurcolják, ellehetetlenítsék és pályája feladására kényszerítsék. Több irigye és ellensége volt, ugyanakkor szinte bizonyos, hogy az okokat nem annyira szakmai karrierjében, mint inkább a magánéletében kell keresni. Tény azonban, hogy ez a rágalmazó, alantas kampány eredménytelen maradt volna, ha a legmagasabb politikai vezetésben nem áll e mögé valaki. Both Béla, a Nemzeti Színház akkori igazgatója felsőbb utasítás nélkül nem merte volna megtenni, hogy Bara Margitot egyik napról a másikra eltávolítsa a Nemzetiből 1965-ben. (…)

    Egyedül csak Szirtes Ádám állt ki mellette, aki elment az illetékes kerületi pártbizottságra, és felháborodásában, hogy mit műveltek Barával, lecsapta a pártkönyvét az asztalra. Úgy vitték utána a színházba, és könyörögtek neki, hogy vegye vissza. Bara Margitot néhány hónappal később a József Attila Színházba helyezték át, ahol látványosan mellőzték, mindössze néhány kisebb szerepet kapott, 1966 után már filmekben is csak nagyritkán tűnt fel. Noha papíron 1977-ig a színház tagja maradt, gyakorlatilag már 1970-ben, alig 42 évesen visszavonult. (…) Így kapcsolódott össze az Onódyval való politikai leszámolás a Bara Margittal szembeni aljas fellépéssel, miközben a két »főszereplő« nem is ismerte egymást.”

    Bara Margit, Törőcsik Mari / Nemzeti Színház: Az Élő holttest 1961 / Fotó: Keleti Éva, OSZMI

    ***

    Törőcsik Mari: „Miért nem álltunk ki akkor mellette?

    – Két ember van a szakmában, akiket testvéremként szeretek. Az egyik Jiří Menzel, a másik Bara Margit.

    – Megérkezett Kolozsvárról ez titokzatos szépség, és szinte azonnal szerepet kapott a Szakadék című filmben. Darvas József írta, aki akkor miniszter volt, és egyből el is indult a pletyka, hogy Margit a miniszter szeretője. Olyan árva volt, hogy el se tudom mondani. Hozzá képest mi, a kolléganői mindannyian „romlott nők” voltunk. A szépsége olyan titokzatos volt, hogy nem is csoda, ha mindenkinek felkeltette az érdeklődését, mindenki vele foglalkozott. Ezért hurcolták meg aztán később, amikor azokat a mocskos és persze alaptalan pletykákat terjesztették róla.

    A Bakaruhában forgatásán – Bara Margit

    – Sokat gondolkozom rajta, hogy miért nem álltunk ki akkor mellette? Fel se tudom fogni! Hogy tehettük ezt!? Nem tudom. Elmenekült az emberek elől, megundorodott tőlük, a színháztól is. Amikor évek múlva visszajött Dél-Amerikából, ahová az edzősködő férje, Gyarmati Dezső vitte ki, valami fogadáson találkoztunk a Parlamentben. Egymás nyakába borultunk, de nem sírtunk, hanem nevetni kezdtünk. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Kérdeztem tőle, hogy meg tud-e nekem bocsátani? Túl vagyok rajta, mondta, ne beszéljünk erről, ezt kérte. Barátok maradtunk.

    – Tündöklően tehetséges volt, és a tehetséget nem lehet szavakba fogalmazni. Pontosan tudta, hogy ki a jó rendező, akitől elfogadja, ha megmondja neki, hogy mit csináljon. Menjen innen oda, onnan ide, de akkor jön a tehetség, aki ezt úgy csinálja meg, ahogyan senki más. Margit tudta ezt. De szerény volt, a végtelenségig szerény. Mert volt mire szerénynek lennie. A filmek által jött hatalmas sikereket is a helyén kezelte. Az igazi tehetség soha nem tud féltékeny lenni. Margitot mindenki szerette. És ha szerették, tündökölt, mint a nap.

    Forrás: Nemzeti Magazin

    - Színházi pillanatok az Instagramon -