gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Barabás Botond, új direktor: „Az életet kaptam Szolnoktól”

    2021. április 5., hétfő 06:08

    Az Origo-nak nyilatkozott Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház új igazgatója, aki Balázs Pétert váltja a poszton.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    A Jászai Mari-díjas színész 17 éve dolgozik a szolnoki teátrumban. Az új igazgató kiemelte: reméli, hogy olyan színes, izgalmas és értékes színházat tud működtetni, amely nemcsak a szolnokiaknak, hanem az egész országnak örömére szolgál majd.

    A szakmai bizottsági meghallgatásán 9:0:0 arányban egyedüliként kapott támogatást a három pályázó közül a bizottsági tagoktól. A kérdésre, számított-e rá, hogy így lesz, elmondta: „Nem, erre semmiképp sem számítottam. Azt reméltem, hogy a szakma pozitívan értékeli majd a pályázatomat, de ilyen egyöntetű véleményre nem számítottam. Ez az értékelés még mélyebb alázatra késztet.”

    Arról szólva, hogy új igazgatóként milyen tervei vannak, elmondta: „Sok fontos állomást ki lehetne emelni Balázs Péter igazgatói munkásságából, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy 14 éven keresztül a Szolnoki Szigligeti Színház 110% -os látogatottsági mutatót produkált. Ez az adat mindenképp példaként áll előttem. (…) Az első és legfontosabb a kommunikáció. A fiatalokat a saját hangjukon és a saját fórumaikon kell megszólítani. Rengeteg terv van alakulóban, ami kifejezetten a fiatalokat érinti.Az elmúlt egy év online színházi világa egyértelműen bebizonyította, hogy ez működik. Célom, hogy ezt az online kommunikációt is folytassuk a fiatal generációval, közös jövőnk építése érdekében. Ezenkívül a SZÍN-MŰ-HELY (kamaraszínház a színházzal szemben) tökéletesen alkalmas helyszín arra, hogy felépítsünk egy hidat a fiatalokkal együtt. Szintén Balázs Péter nevéhez fűződik az Ádámok és Évák elindítása, mely azóta már országos méreteket öltött, mindenhol hatalmas érdeklődés és siker koronázza. Természetesen ezt is folytatni fogjuk” – számolt be Barabás Botond.

    Elsőre felvették a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, és már egyetemi évei alatt játszott az újonnan épült Nemzeti Színház nyitóelőadásában, Az ember tragédiájában, amelyet Szikora János rendezett. Ennek kapcsán elárulta: „(…) Nagyon érdekes tapasztalás volt úgy elkezdeni a próbákat, hogy még javában épült a színház, majd három hónap múlva ott állhattam az ország legnagyobb művészei mellett, a csillogó pompa közepén. A sors furcsa fintora, hogy most Szolnokon vagyunk hasonló helyzetben és hasonlóan nagy pillanatok előtt, hiszen a felújított Szolnoki Szigligeti Színház megnyitása már nagyon közel van. (..:) A Nemzeti után Temesvárra szerződtem, ahol együtt dolgoztam Victor Ioan Frunza rendezővel, mesteremmel. Ez a csodálatos munka 2,5 évig tartott, amikor megcsörrent a telefonom. János újra a csapatába hívott. Azóta vagyok Szolnokon.”

    Arról is beszélt, Szolnokon lett felnőtt, színész, férj és kétszeres apa: „Jelenleg a legnagyobb szerepálmom, hogy jól vezessem a színházat a jövőben. Ennek kell alárendelni a színészi énemet” – tette hozzá.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram