1907. május 12-én született Hartfordban a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn amerikai színésznő. Születési dátuma körül sok a bizonytalanság, forog 1907. novemberi és 1909-es adat is, ő maga önéletrajzában az 1907. május 12-ét említi. 2003. június 29-én hunyt el.

Katharine Hepburn minden újra fogékony gondolkodásmódját, a testedzés iránti szenvedélyét és a néha a becsületsértés határt súroló szókimondását orvos apjától és szüfrazsett anyjától örökölte. A Bryn Mawr művészeti iskolában döntötte el, hogy színésznő lesz, első, apró szerepeit huszonegy évesen kapta a Broadwayn.

A színjátszás felé hajtotta imádott bátyja öngyilkossága is, ekkor tanulta meg, hogyan rejtse el érzéseit. Már néhány perces színpadi megjelenései során felkeltette az érdeklődést különleges New England-i akcentusa, energikus megjelenése, de szókimondó viselkedése miatt több szerepet veszített el, mint ahányat megkapott.

Az áttörést 1932-ben A harcos férje című darabban az atletikus megjelenéséhez tökéletesen illő amazon királynő szerepe hozta meg számára. Alakítása után Hollywoodból is kapott ajánlatokat, s egyik próbafelvételére felfigyelt George Cukor is. „Ott volt ez a furcsa lény, aki senki emberfiához nem hasonlított, akit addig láttam” – emlékezett vissza később a rendező. Cukor rögvest meg is hívta a Búcsú a szerelemtől című filmjéhez, és még a kezdő színésznő által kért elképesztő gázsira is rábólintott.

Hepburn a bemutató után egyik napról a másikra sztár lett, Cukorral életre szóló barátságot kötött, és tíz filmet forgattak együtt.

Hepburn már harmadik filmje, az 1933-ban készült Ébredj velünk után kiérdemelte első Oscar-díját; a lehetőségért körömszakadtáig harcolt, mert úgy érezte, erre a szerepre született. Diadalmenete a következő évben a Kisasszonyok című filmmel folytatódott, amely a kor egyik legsikeresebb darabjának bizonyult. Hepburn a színpadon is bizonyítani akart, ezért elvállalta a Broadway egyik színházában A tó című dráma főszerepét, de – nem kis részben a bizonytalan rendező miatt – lesújtó kritikákat kapott. Megrendült önbizalommal tért vissza Hollywoodba, ahol folytatódott vesszőfutása: filmjei sorra megbuktak, kivétel csak az 1935-ben készült Alice Adams lett, amelyért Oscar-díjra jelölték.

A film fővárosában szemére hányták „dölyfös” magatartását, hogy az íratlan szabályokra fittyet hányva nadrágban és smink nélkül mutatkozott, így férfias megjelenése és előnytelen ruhaválasztása csak erősítette a róla kialakult negatív képet. A színésznő nem volt hajlandó fotózkodni és interjúkat adni sem, egyre nehezebben tűrte a sajtó érdeklődését, a lapokkal folyamatos harcban állt. Számításba vették az Elfújta a szél főszerepére, de a producer David O. Selznick e szavakkal utasította el: „Nem hiszem, hogy magát Rhett Butler a szerelmével tizenkét évig üldözte volna!” Végül a mozitulajdonosok amerikai szervezete „feketelistára” tette, mint a „pénztárak mételyét”.

Itt akár véget is érhetett volna karrierje, Hepburnt azonban nem ilyen fából faragták. Visszatért a Broadwayre, Philip Barry külön neki írt Philadelphiai történet című darabjának főszerepében és hatalmas sikert aratott. A színésznő ezután a milliárdos Howard Hughes bőkezűsége révén megszerezte a filmjogokat, sőt azt is sikerült elérnie Hollywoodban, hogy beleszólása legyen a rendező és a szereplők kiválogatásába, így a rendezői székbe George Cukor ült, partnere Cary Grant és James Stewart lett. Az 1940-ben bemutatott Philadelphiai történet kasszasikernek bizonyult, egy kritikus azt írta: „Gyere vissza Katie, mindent megbocsátottunk!”

Hepburn 1942-ben Az év asszonya forgatásán találkozott Spencer Tracyvel, akivel halálosan egymásba szerettek. Ők ketten még nyolc filmet készítettek együtt, különleges, mély szerelmük huszonhat éven át, Tracy haláláig tartott. Az ekkor már elvált Hepburn és a nős, kétgyerekes Tracy kapcsolata nyílt titok volt, de soha nem teljesedhetett ki, mert a színész ugyan elhidegült feleségétől, de nem tudta rászánni magát a válásra.

Hepburn 1951-ben az Afrika királynője című film után (amelyben Humphrey Bogart volt a partnere), már leginkább középkorú hölgyeket alakított. Az 1950-es években is több alkalommal jelölték Oscar-díjra, de az évtized végén egyre kevesebb szerepet vállalt, hogy minden idejét a beteg Tracy mellett tölthesse, 1962-től öt évig egyáltalán nem forgatott. Ők ketten utoljára az 1967-es Találd ki, ki jön vacsorára című filmben dolgoztak együtt, Tracy a forgatás befejezése után néhány héttel meghalt.

Az alkotásért, amelyet Hepburn érzelmi okok miatt soha nem nézett meg, a színésznő megkapta tizedik Oscar-jelölését és második díját, a harmadikat egy évvel később vehette át Az oroszlán télen című alkotásért. A filmtörténetben példátlan negyedik Oscar-díját tizenhárom évvel később, 1981-ben ítélte neki az Amerikai Filmakadémia Az Aranytóért, amelyben Henry Fonda partnere volt.

Hepburn a hetvenes évektől már többet szerepelt tévéfilmekben, 1975-ben Emmy-díjat nyert a Szerelem a romok között című alkotásért. Utoljára 1994-ben, 87 évesen Warren Beatty kérésére vállalt szerepet A sors útjai című romantikus vígjátékban.

Katharine Hepburn 2003. június 29-én, 96 évesen halt meg ugyanabban a connecticuti házban, amelyben született. „Az élet nehéz” – mondta egyszer -, „végül megöl téged is.”

„Katharine Hepburn nem csupán a vásznon volt legenda. (Az Amerikai Filmintézet minden idők legnagyobb női filmsztárjának választotta például, négy Oscar-díjat nyert három különböző évtizedben. Igaz, ő maga elmondta: a díjak semmit sem jelentenek a számára: az ő díja maga a hivatása.) Mégis ugyanolyan fontos az imázs, amelynek köszönhetően nők milliói tudtak másként tekinteni önmagukra és világra.

Hepburn ma is rendkívül modernnek számító gondolatok tömkelegével hintette tele a sajtót a korabeli interjúkban. Például elmondta, hogy az anyaság a világ legszebb „foglalkozása”, de ha valakinek nincs kedve hozzá, egyszerűen ne szüljön gyereket, és kész. Ő például borzasztó anya lett volna, hangoztatta többször is. Ma már mókásnak tűnhet, de pályafutása elején óriási felhördülést tudott kiváltani azzal, hogy gyűlölte a szoknyát. „Próbáld csak ki, vegyél fel egy szoknyát!” – vágott vissza rendszeresen, ha a férfiak azzal vegzálták, mennyivel nőiesebb volna, ha nem nadrágban járna.

Az utolsó Oscar-díját 1982-ben nyerte, és hatvan éven át volt képernyőn, fittyet hányva arra, mit gondol Hollywood vagy a közvélemény a nők és az öregedés viszonyáról” – írja friss cikkében Csepelyi Adrienn a WMN oldalán.

Azt vallotta: „Az élet egészen tragikus tud lenni és én is kivettem a részem a nehézségekből. De bármi is történjék, meg kell őrizned a derűt. Végül nem szabad elfelejtened nevetni”.