Barta Ágnes kaposvári diplomázása óta tagja a Nemzeti Színháznak, jelenleg több mint tíz előadásban játszik, tavasszal a Mellékhatások című sorozatban debütált. A Kultúra.hu oldalán kérdezte Seres Gerda.
A kérdésre, sokat tépelődik-e azon, miként sikerült egy-egy karakter megformálása, Barta Ágnes elmondta: „Bizonyos előadások többet vesznek ki belőlem, azokon többet agyalok, de nekem ez nagyon jól megy: lejövök a színpadról, és elengedem. A kritikus időszakot inkább a felkészülés jelenti, olyankor feszültebb vagyok, és ragaszkodom a „kis rendszeremhez”. A színpadra állás előtti másfél órának megvan a megszokott menete: mikor iszom az utolsó kávét, mikor sminkelek, és ha ebbe valami bekavar, azt nehezen viselem. Vannak, akik ilyenkor pörögnek, viccelődnek, még kétszer végigrohannak az öltözőkön, én meg inkább bezárkózós, befelé fordulós vagyok. Szeretem a nyugalmat.”
Arról is beszélt, hogy tudta-e gyermekként, hogy színésznő lesz: „Ez hamar eldőlt. Nagyon érdekelt a színház, korán elkezdtem olyan előadásokat, filmeket nézni, amik nagyobbaknak szóltak, érettebb voltam a koromnál. Látszott, hogy minden e felé terel, de soha nem voltam elvakult: rengeteg sportágban kipróbáltam magam, és szerettem az állatokat. (…) Édesanyám kérte, hogy legyen, ezért a felvételinél alibiből beírtam a második helyre valami kézműves szakot, de nem is mentem el felvételizni. Úgy gondoltam, ha nem vesznek fel színésznek, akkor majd dolgozom, utazom, de más munka komolyan nem érdekelt. Három éve végeztem, és ma már úgy látom: talán másként kellett volna. Adnék magamnak egy-két évet, mielőtt felvételizek. Az utazás hiányzik leginkább.”
Arról szólva, ez az egyetemi évek alatt nem okozott-e nehézséget, kifejtette: „Nem hiszem, hogy az embernek mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia ahhoz, hogy a színpadon el tudja játszani. Erre nagyon jók például a könyvek. De elég lehet az empátia, a nyitottság. Hogy meghallasz történeteket magad körül. Nagyon durva lenne, ha mindent magamnak kellene átélnem. Inkább magánemberként érzem, hogy bár kívülről úgy tűnhet: ez szabad, bohém élet, valójában nagyon szigorú időbeosztást jelent, és sok áldozatot. (…) Azt látom, hogy a „civil életben” – rossz ez a megfogalmazás, de nem tudok jobbat – az emberek dolgoznak és élnek, de az élet jórészt a munkájukon kívüli időszakot jelenti. Nekem viszont a munkám tölti ki az életem” – nyilatkozta Barta Ágnes, aki Kaposváron végzett és nagyon hamar, már diákként színpadra kerültél a Nemzeti Színházban.
„Ezért hálás vagyok, mert az ember úgy tud bizonyítani vagy szintet lépni, ha kap lehetőségeket. Szerintem nagyon sokan tudnának bizonyítani, ha nagyobb feladatokat kapnának. Kis szerepben is lehet valaki ügyes, de igazán akkor tudja megmutatni, mit tud, ha magasra teszik a lécet” – vélekedett a színésznő.