Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Bárzongora Fesztbaum Bélával és Darvas Ferenccel Óbudán

    2021. július 2., péntek 06:10

    Változatos szabadtéri sorozattal, zenés estékkel nyit újra az Óbudai Társaskör. Az Óbudai Nyár a Kiskorona7 kertjében hat különböző hangulatú programmal várja a közönséget. Ebből kettő a bárzongora köré szerveződik. Július 17-én Seress-esttel nyit Fesztbaum Béla, 24-én pedig Darvas Ferenc érkezik különleges, egyedi műsorával. 

    Egy tematikus, szerkesztett összeállítás, és egy szabad, improvizatív zenés trip – bárzenével. Ám valami közös bennük: emlékeket idéznek. Másokról vagy bennünk. 

    A Seress-dalokat az is ismeri, aki nem tud róla, hogy éppen az ő szerzeményét hallja vagy dúdolja. Fesztbaum Béla színművész viszont elmélyülten ismeri, és lenyűgözően érzi is a két világháború közötti magyar slágerek világát. Ezt hozza el a Kiskorona7 udvarába, amelyről úgy tartja, hogy az egyik legkülönlegesebb miliőjű és hangulatú kert, jóllehet közel huszonöt éve lép fel Budapest különböző helyszínein.

    A pianínónál maga Fesztbaum Béla ül, partnere pedig a dalok előadásában az ifj. Berki Sándor irányításával működő, a klasszikus szalonzenekarok stílusát minden ízében tökéletesen megidéző Kék Duna Koncert-Szalonzenekar.

    „Egyszer csak rácsodálkoztam ennek a pesti bárzongorista figurának az alakjára – fogalmaz Fesztbaum Béla. – Foglalkoztatni kezdett, hogyan tudok a közönséggel kapcsolatot teremteni általa, s hogy Seress kapcsán hogyan lehet egyszerre beszélni a máról és a történelemről.”

    Énekel, anekdotázik, vicceket mond, fejszámolással nyűgözi le a hallgatóságot, de legfőképp: zongorázik. Darvas Ferenc, ahogy magát aposztrofálja, a homo klimperusz, egyedi jelenség a budapesti koncertpalettán.

    „Próbáltam magam definiálni – mondja –, homo klimperusz, vagyis a klimpírozó ember.” Nincs két egyforma estje, sosem tervez programot, mindig a pillanatra, de legfőképpen a közönség reakcióira hagyatkozik. „Minden alkalommal improvizálok, néha beszélek is. Nagyon sok sláger, meg mindenféle van az ember fejében, szinte maguktól előbújnak. Olyan ez, mint a vicc. Az ember hihetetlen mennyiségű viccet tud, ám azt sosem tudja, melyik fog eszébe jutni. De mindenképpen valami szórakoztató dolog fog belőle kikerekedni” – teszi hozzá.

    A keze alatt felcsendülhet bármi. Kazal László dalaitól a Beatlesen át Máté Péterig. Történelem ez is.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram