A Páger Antal-díj legfrissebb kitüntetettje örül, ha “vállon veregetik”, de egy-egy embert elgondolkodtatni, visszahozni nézőként a színházba még értékesebb a siker szempontjából. Básti Juli az InfoRádiónak nyilatkozott.
“Fontosak a díjak egy színész életében, de a nézők elismerése még fontosabb” – mondja Básti Juli az Inforádiónak.
“A Páger Antal-díj viszont egészen más, mint egy állami kitüntetés, sokkal érzelmesebben fogadom, hogy egy ember emlékét őrizhetem én is tovább. Apám (Básti Lajos, szintén Kossuth-díjas színész – a szerk.) egyébként nagyon jóban volt Páger Antallal, nagyon tisztelték, szerették egymást. Volt egy pletyka, hogy pofozkodtak egymással, de ez természetesen nem igaz;
demonstratív módon végiglátogatták Budapest összes kiülős kávéházát, eltöltöttek ott 10-15 percet, hogy az emberek lássák, mi a valós helyzet”
– árulta el a színésznő.
Básti Juli szerint csodálatos példa ez arra is, hogy a szakmában egymás tisztelete és az összefogás mennyire fontos, valóságos létkérdés.
Hogy szülei – apja, illetve Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő – hagyatéka mekkora terhet helyezett rá, arról így fogalmazott:
“Eleinte nagyon nehéz volt, aztán már nem, mert én is éltem a magam életét a világot jelentő deszkákon; szó szerint a világot jelentették, mert a Katona József Színházzal bejártam az egész világot. Nagyon szerencsés és jó szakmai múltam és jelenem van. Az, hogy az elején egy pár évig valóban
sokkal többet kellett dolgoznom, és sokkal kevésbé fogadtak el, illetve sokkal több munka után, igaz.
40 éve vagyok színész, kiváló társulatokkal dolgoztam, ami szintén nagyon sokat segít ennek a feldolgozásában” – részletezte.
A siker mibenlétéről egy személyes történetet is megosztott: “Ismerek egy embert, aki soha, semmilyen díjat nem kapott, és mégis nagyon sikeres színházat visz. Ez az ember a férjem (Puskás Tamás – a szerk.). Tehát a siker azért gondolom, hogy a nézők elismerése, mert akár egyetlenegy ember visszatérése is fontos a színházba. A díj fontos, de sokan vannak a pályán, akik nem kapnak elismerést, mégis fantasztikus művészemberek.”
A beszélgetést ITT hallgathatja meg.
Fotó: Horváth Judit / Centrál Színház