Éppen 45 éve, hogy elhunyt Básti Lajos. A színészlegendára emlékezve lánya, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Básti Juli idézte fel a négy és fél évtizeddel ezelőtti tragikus június elsejét, és arról is mesélt, hogy menekült meg édesapja az ukrajnai munkatáborból.

„Édesapám bivalyerős ember volt, ezt mondták még az orvosok is, amikor megműtötték. Ha a daganat nem fonódott volna a szívére, minden esélye meg lett volna a felépülésre” – mesélte a Blikknek Básti Juli.

Básti Juli ma is több olyan személyes tárgya őriz, amelyeket édesanyja tett el Básti Lajos halála után: „Megtartottam édesapám óráit, az óraszíját, de eltettem a Cannesban kapott Arany Nimfát is emlékbe. Volt egy inge, amit nagyon sokat hordott és egy fehérszürke kötött kardigánja, ezeket is őrzöm a mai napig”.

Sok történetet ismer édesapja múltjából, ám a színész sosem osztott meg vele minden részletet a háborúban átélt viszontagságairól. Básti Lajos ugyanis nemcsak munkatáborban volt zsidó származása miatt, de sokáig színpadra sem léphetett: „Édesapám rengeteg traumát és szörnyűséget hurcolt magában. Talán ha tovább él, vagy én nem csak egy húszéves lány vagyok, amikor elmegy, részletesen is kiöntötte volna a szívét, így azonban valószínűleg csak engem akart kímélni” – mondta Básti Juli, aki édesapja csodával határos szökéséről a munkatáborból is csak részleteket tud, amiket édesapja annak idején megosztott vele.

„Rettenetes hideg volt és mindenki éhezett a táborban. Azt nem tudom, hogyan sikerült kiszöknie, de azt igen, hogy a szabadulás után a hóba ásta be magát, egyfajta iglut készített és abban bújt el. Éhezett és csontig fagyott, talán túl sem éli, ha nem halad arra egy parasztember szekéren, aki felismerte, és ledobott neki egy üveg rumot. Ez tartotta melegen, míg biztonságba nem ért. Később is bujkálnia kellett, szenesemberként korommal bekent arccal vált felismerhetetlenné, és így próbálta megteremteni a mindennapi betevőre valót” – idézte fel a színésznő. 1945-ben végül visszatérhetett a színpadra Básti Lajos, aki a Nemzeti Színházban, majd a Vígszínházban nyújtott feledhetetlen alakításokat.

Básti Lajos 1911-ben született Berger Lajos néven. Szülővárosában, Keszthelyen a Premontrei Gimnáziumban szerette meg az irodalmat, Arany János gyönyörű nyelvezetét. Írók, költők gondolatainak tiszta, kifejező tolmácsolása jegyében teltek aztán élete elkövetkező évtizedei.

Felesége, a pályatárs Zolnay Zsuzsa emlékezése szerint Bástit a kiváló színész, Mányai Lajos parancsolta fel Pestre, a következő szavakkal: „te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye.” Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után vette fel a Színiakadémiára.

Diplomát 1935-ben szerzett, ezután Bárdos Artúr Belvárosi Színházában fiatal amorózó, bonviván szerepeket játszott. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket kapott (Méltóságos kisasszony, 120-as tempó, Pillanatnyi pénzzavar, Azúrexpressz).

1937-ben szerződött a Vígszínházba, de a zsidótörvények miatt 1939-40-ben már alig kapott szerepet. 1941-ben még jutott számára lehetőség a Magyar és az Andrássy Színházban, de azután a háború végéig nem léphetett színpadra.

Amikor épp nem volt munkaszolgálatos, könyvkiadással és írással foglalkozott. 1945-ben Várkonyi Zoltán Művész Színházába került, majd a Nemzeti Színház szerződtette, amelynek – az 1968-72-es vígszínházi kitérőt leszámítva – haláláig a tagja maradt.

A hallgatás évei alatt színészete beérett, elmélyült karakterformáló készsége, kifejező drámai ereje. Az ember tragédiája Ádámját több rendezésben, különböző értelmezésekben testesítette meg; a madáchi műben való kalandozásairól könyvet is írt Mire gondolsz, Ádám? címmel.

Játszotta Bánk bánt, Hamletet, Lear királyt, s egyik legemlékezetesebb alakítása volt – több százszor – a fonetikatanár Higgins professzor Shaw Pygmalionjában. Később ezt a szerepet az Operettszínház My Fair Ladyjében is megformálta.

Básti igazi művésze volt a szép magyar beszédnek. A Színházművészeti Főiskolán beszédtechnikát tanított, 1953 és 1960 között színészek nemzedékei tanulták tőle a tiszta szövegmondást. Színpadon, filmen és a különböző tévéműfajokban egyaránt maradandót alkotott az emberi nagyság felmutatásában.

Hősei nem emelkedettek voltak a szó patetikus értelmében, hanem előkelőek. Egyfajta nemességet, a viselkedés kultúráját, a magára adó ember önérzetét testesítette meg, eleganciája belső elegancia volt. A hozzá egykor közelállók úgy emlékeznek: mindig fegyelmezett volt, választékosan öltözött és beszélt.

A világháború utáni időszakban is sokat filmezett (Föltámadott a tenger, Merénylet, Nappali sötétség, Szemtől szembe, Utószezon, Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, Tanulmány a nőkről), a televízió is gyakran foglalkoztatta (Beszterce ostroma, Othello Gyulaházán, Volpone, Abigél).

Básti Lajos kiválóan hegedült, egy 1962-es televízió műsor emlékezetes percei közé tartozott, amikor a 20. század egyik legszebben beszélő magyar színésze prímásként mutatkozott be.

Művészetét 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1977. június 1-jén hunyt el.