Balsai MóniNádasy ErikaSzívlapátLengyel TamásRátóti Zoltán
  • facebook
  • instagram
  • 2022. május 22., vasárnap

    Bata Éva: “A szabályokon belüli korlátlanság híve vagyok”

    2021. július 6., kedd 06:08

    Kecskemétről került fel Budapestre, a színművészeti főiskolára, onnan pedig a Vígszínházba, ahol annyit játszott, hogy filmezni nem is volt ideje. Kilenc év elteltével aztán váltott. Szabaddá tette magát. Vendégként játszott a Radnóti, majd a Katona József Színházban, és a filmszerepek is gyorsan megtalálták. Bata Évát az Új Szó kérdezte.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    A szabadúszásról szólva a színésznő elmondta, a döntés, hogy távozik a Vígből nem volt vakugrás: “Évad végén elköszöntem a Vígszínháztól, és ősszel már A mi kis falunk első évadját forgattuk. Anyagilag biztonságban voltam. (…) Nem is hívtam fel senkit, hogy jelezzem, készen állok bármilyen munkára. Fordítva történt. Megtaláltak a lehetőségek. (…) Gimnazistaként, de még főiskolásként is csak a színház létezett számomra. Amikor már aktívan játszottam, akkor sem gondoltam arra, hogy miért nem engem talált meg a szerep ebben vagy abban a filmben. Mindig abban lelem meg az örömömet, amit éppen csinálok. Ezért ki is elégített a színház, hiszen rengeteget dolgoztam. Most már tudom, kicsit olyan volt az egész, mintha egy zárt körben mozogtam volna” – mesélte Bata Éva.

    A mi kis falunk vagány kocsmárosnőjeként 5 évadot csinált végig: “Sokáig nagyon furán éreztem magam a kamera előtt. Folyamatosan azt hallottam, hogy sok vagyok. El is temettem magamban az egészet. Hogy ez nem való nekem. Hogy ez egy másik szakma, amelybe bele kell tanulni. (…) (…) Otthon, az anyámtól és a családtagjainktól láttam azt a fajta talpraesettséget és gondolkodásmódot, ami rám is jellemző. Ez volt az út. Ezen indultam el. Mozaikokból állt össze a karakter.”

    Ascher Tamással először dolgozottA fehér szalag című darabban. Ennek kapcsán elárulta: “Nem hittem a fülemnek. (…) Nagyon örültem a felkérésnek, de a próbafolyamat elején valósággal rettegtem. Pedig ismerem a saját működésemet. Amikor ennyire izgulok, hogy képes leszek-e megfelelni a kihívásnak, tudok-e eleget adni egy ilyen helyzetben, mindig abba menekülök, hogy jó, ezt most hagyjuk, kezdjünk el gyorsan dolgozni! És húzok, mint egy igásló.”

    A karantén időszakáról szólva úgy fogalmazott: “Ha nagyon jó fej, vagy okos és tisztelettudó akarok lenni, akkor azt mondom, nem zavart a járvány miatt előírt helyzet. Azon belül is megtaláltam a szabadságomat. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nem vártam a változást. Ha munkáról van szó, mégis azt mondom, a szabályokon belüli korlátlanság híve vagyok.”

    Arról szólva, hogy hamarosan megszületik első gyermeke, úgy fogalmazott: “Nagyon boldog vagyok. A nyáron érkezik.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka