A szeptember két jelentős változást hoz Bata Éva életébe: a Radnóti Színházba szerződik, a kislánya, Flóra pedig elkezdi az óvodát. A pólóján az én kicsi pónim figuráI sétálnak a szivárvány alatt, miközben a lecsóról, a súlyzózásról és a szakmai szabadságról is beszélget vele Szigeti Hajni a Nők Lapja Egészségben. Lapszemle.

A beszélgetésben többek között arról esett szó, hogy színésznőként extra figyelmet kell-e fordítania a testére, ami a munkaeszköze:
„Szerintem mindenkinek munkaeszköze a teste, tehát bármelyik szakma képviselőjének gondoznia kellene. Az nyilván extrém helyzet, hogy engem több százan néznek esténként. Nekem itt is az számít, hogy komfortos, önazonos legyek a testemben, nem húztam meg egy kilóban meghatározott szintet, hogy azt nem léphetem át. Például amikor szoptattam, egyáltalán nem figyeltem a súlyomra – nem híztam sokat, de nem ezen volt a fókusz. Meg is fogalmaztam magamnak, hogy miért is várnám el, hogy úgy nézzek ki, mintha nem lenne egy kisbabám, akit a testemből táplálok. Próbáltam tudatosan kizárni a túlzó elvárásokat magammal szemben, és inkább feloldódni a helyzetben.”

Vica számára egyértelmű volt, hogy szoptatni fog, és kért segítséget tanácsadótól is. Arról szólva, ez a nyitottság mióta jellemző rá, elárulta:
„Amióta elkezdtem magammal foglalkozni. Keresni az okokat, hogy bizonyos helyzetekben miért reagálok úgy, ahogy nem szeretnék, ami nem én vagyok. Szerettem volna megérteni, majd átírni ezeket a működéseket. Többféle utat, terápiát kipróbáltam – kineziológushoz, pszichológushoz is jártam, nekem mindkettő bevált.”

Egy interjúban nemrég nyíltan beszélt édesapja alkoholizmusáról, ennek kapcsán arról faggatták, hogy az a „csomag” hozta-e magával a felismerést, hogy vigyáznia kell a függőséget okozó szerekkel:

„Nem érzem úgy, hogy az, hogy ő választott egy utat, engem arra predesztinálna, hogy szintén erre az útra kerüljek. De van bennem felkiáltójel, az tény. Szembe kellett néznem azzal, hogy nekem is lehet erre hajlamom, és valószínűleg ez a szembenézés a kulcs. Tudom, hogy addiktív személyiség vagyok, rá tudok csúszni a mozgásra, a munkára, és a kapcsolatfüggőséget is megtapasztaltam már. Viszont ezt kezelem, figyelek az egyensúlyra. Flórával, Zolival kaptam egy térképet, amelynek alapján egyértelműbben tájékozódom, hogy miből mennyi kell nekem a kiegyensúlyozottsághoz. Amíg egyedül éltem, éjszakáztam, rengeteget vállaltam, nehezebben tartottam az arányokat. Egyébként szeretem a jó vörösborokat, szívesen iszom egy pohár proseccót is a barátnőimmel, és ezekről nem is mondanék le, mert nem kell.”

Azt is hozzátette: „Egyre könnyebben jelzem, ha úgy érzem, sok van rajtam, és csúsznék bele a mártírszerepbe. Alapvető női minta, amit hozok, hogy egy anya elsősorban önmagát helyezi háttérbe.”

Bata Éva arról is beszélt, hogy mit mérlegelt, amikor a Radnótiba szerződött: „Volt bennem feszültség, de az a jó, hogy már a szülés előtt is játszottam ott egy szerepet, azóta pedig kettőt, tehát nem az ismeretlenbe ugrom. A döntés kapcsán száguldoztak a pró és kontra érvek, de amióta eldőlt, szépen kisimult bennem minden. (…) Szabadúszóként súlyos felelősség is az, hogy mondhatsz nemet, és nekem ez mindig komoly dilemmát okozott. Mert lehet, hogy épp egy olyan felkérést utasítok vissza, amiből egy legendás előadás lesz, amiért díjakat kaphatnék, vagy épp nem jön másik felkérés – ezt előre sosem tudhattam. Igyekszem a gyomromra hallgatni, megérteni, mit súg a bensőm. Akár az óvoda kiválasztásáról, akár egy munkával kapcsolatos döntésről legyen szó. Most azt súgja, hogy a társulaton belüli munkát kell választanom, mert az ebben a csapatban tapasztalt elmélyültség és biztonság miatt akár a komfortzónámon kívüli feladatokban is bátran ki tudom majd próbálni magam” – mesélte a színésznő.

A teljes interjú a Nők Lapja Egészségben olvasható.