26 táncos, 4 felvonás, egy narratív show: a kortárs tánc hatvanas fenegyereke, a világhírű Angelin Preljocaj és társulata, a Ballet Preljocaj a jelen és a jövő ökológiai sorskérdéseihez igazította A hattyúk tavát. A klasszikus balett nyomán készült, látványos és innovatív előadást július 20-án láthatja a magyar közönség a Margitszigeti Színpadon. Tartalmi partnerünk, az Art Is Business kérdezte a táncos-koreográfust.

Preljocajt már kisiskolásként is lenyűgözte a balett világa. Klasszikus táncot tanult Karin Waehnernél, majd később, a világhírű Merce Cunningham hatására – akinek a munkásságával New York-i tanulmányai alatt ismerkedett meg – a kortárs táncba is beleszeretett.

A művész 1985-ban hozta létre a társulatát, majd 1996-ban – ekkor már Ballet Preljocaj néven – Párizsból Aix-en-Provence-ba tette át székhelyüket. Első önálló koreográfiáját a Montpellier Danse felkérésére készítette. 2022-ben az Európai Unió Tanácsának francia elnöksége idején megbízást kapott, hogy fiatal francia művészek zenéjére koreografálja a Táncolj, Európa! részvételi táncát.

Életművében hatvannál is több koreográfiát találunk. Júliusban, a Margitszigeten is izgalmas előadást láthatunk majd: a kortárs elemekkel, elektropopzenével kombinált produkció kapcsán beszélgettünk a koreográfus-társulatvezetővel.

Keresztül-kasul bejárták Franciaországot az újragondolt A hattyúk tavával. A Margitsziget után a XXXIII. nyári olimpiai játékokkulturális előrendezvényén tartanak látványos bemutatót az Eiffel-torony lábánál. Ezek szerint a nagy színpadi show-ké a jövő?

Öröm és megtiszteltetés, hogy A hattyúk tava néhány részletével olyan nemes alkalmon vehetünk részt, mint az idei olimpia, illetve annak a kulturális nyitóeseménye. Amikor új munkába kezdek, három szempontot tartok mindig szem előtt: a szöveget, a kontextust és az ürügyet. A szöveg a koreográfia írásának felel meg, az ürügy a balett témája, a kontextus pedig maga a kor, amiben élünk. Nagyon nem mindegy, hogy egy táncalkotó milyen ürüggyel keres válaszokat a saját korára. Egyfelől életkoromat tekintve birtokában vagyok a koreográfiai gesztustáramnak, vagyis már csak az a kérdés, hogy milyen invenciót viszek az adott témába, milyen közegbe helyezem azt. Másfelől pedig: a globális felmelegedés, a különböző állatfajok kihalása a bolygónk jövője szempontjából is esszenciális kérdések. A hattyú a szépség, a tisztaság jelképe. Szó szerinti értelmezésben a hattyúk tavát a kiszáradás veszélye, a hattyút meg a kipusztulás fenyegeti. Nem tudhatom, hogy az utánunk következő egy-két generáció, mondjuk az unokáim vagy a dédunokáim látnak-e még élő hattyút. Egyáltalán nem biztos, hiszen mindössze az elmúlt ötven évben több mint ötszáz állatfaj tűnt el. E dramaturgiai elv mentén vágtam bele A hattyúk tava-kalandba. Bátran mertem a klasszikus balett emlékművéhez nyúlni.

A balettirodalom talán legtöbbet játszott, legismertebb művét hogyan érintette az aktualizálás? Mi maradt meg a herceg és a napközben hattyúvá változó Odette szerelméből, a fehér és fekete hattyúk izgalmas küzdelméből?

Feltétlenül meg akartam őrizni a mágikus tartalmat, a mese varázslatát. Megmaradt Csajkovszkij mélyen romantikus zenéje, líraisága, ezt egészítettem ki egyéb műveiből válogatott zenei momentumokkal. Erre, mintegy kontrasztként hangzanak fel olyan elektronikus zenék, amelyek kifejezetten abból a célból születtek, hogy kortárs ívet teremtsenek Csajkovszkij muzsikájának. Nem tudom, mennyire ismert Magyarországon a 79D formáció: zeneszerző-előadók az elektropop műfajában dolgoznak, ők voltak azok, akik hihetetlen pontossággal ültették át a Csajkovszkij dallamait mai hangzásra. Ily módon a két világ váltakozik, „beszélget” egymással – teszik mindezt a lehető legtermészetesebb hatással.

Ami a mese szövetét illeti, a mi változatunkban a herceg egy nagyiparos dinasztia leszármazottja, dúsgazdag apja a tó közelében készül környezetszennyező olajüzemeket létesíteni. A mágus szintén érdekelt az olajüzemekben, a profitszerzésben, ebben zavarja meg őt Odette, a férfi pedig bosszúból hattyúvá változtatja a lányt. Az egyik oldalon tehát ott a profithajszolás, a másikon pedig az élővilág tisztelete, hiszen a fiú és a lány is rajong az állatokért, a természetért. Odette-et, a hattyút, akibe a fiú beleszeret, amolyan Greta Thunberg-féle klímaaktivistának képzeltem el. Manapság a pénz, az ipari termelés mértéktelensége veszi át az értékrendet az életünkben. Ez felel a globális felmelegedésért, a jégsapkák elolvadásától az egyre gyakoribb és veszélyesebb árvizeken át az állat- és növényfajok tömeges kihalásáig. Természetesen ennek nem lehet jó vége, és nem csak a színpadon.

Hisz a művészet cselekvésre ösztönző, békeüzenetként megjelenő hatásában? Eljuttathatják a döntéshozókig az alkotók azok hangját, akik már jó ideje kongatják a vészharangot?

Sajnálatos módon a döntéshozók nem igazán kíváncsiak a valóság művészi tálalására, vagy ha mégis, akkor is inkább kikapcsolódásra vágynak, aztán visszatérnek a maguk elefántcsonttornyába.  Szerencsére még olyan időket élünk Franciaországban, amikor lehet vitatkozni, véleményeket ütköztetni. A világ szemében a kultúra, a művészet marginális tevékenységnek számít, sok esetben nem vetül rájuk annyi fény, elismerés, mint amennyit megérdemelnének. Szomorú, de nem új ez a jelenség. A jelen idők a rövidtávfutóknak kedveznek, míg a kultúra hosszú távon az életünk mélyebb rétegeibe épül be – mélyebben, mint azt hinnénk.