Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen hozta létre azt a színházi és önismereti tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó csoportvezetők és pedagógusok számára szervezett Színház és nevelés képzésnek. A Kovászna, Hargita és Kolozs megyékből érkezett 16 résztvevő augusztus 23. és 27. között vett részt a sepsikőröspataki Virágcsárda Panzióban megrendezett táborban.

A Prezsmer Boglárka drámapedagógus valamint az Osonó két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – által vezetett foglalkozások nagy hangsúly fektettek a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a jövőbeli rendezői munkájukban, tanítási módszerükben, osztályfőnöki vagy csoportvezetői tevékenységükben.

A színházi gyakorlatokba való elmélyülés, a keresés és a kísérletezés újabb impulzusokat adott a résztvevők számára a szakmai tevékenységük átgondolására és hatékonyságára. A műhelyfoglalkozások mellett, az intenzív tábor minden reggel a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indult, este pedig a rövid színházi jelenetek próbái zajlottak, amelyeket az utolsó nap délelőttjén mutattak be a kiscsoportok.

Mindezek mellett beszélgetésekre is sor került, így a résztvevők egymástól értesülhettek a saját munkaterületükön felmerülő sajátos nehézségekről és problémákról, ugyanakkor az egyéni módszerek és felelősségek adta megoldási lehetőségekről is.  A képzésén túl, a tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely által a pedagógusok feltöltődve kezdhetik el az új tanévet.

Az augusztus 23- 27. között zajló drámatábor hangulatát az alábbi résztvevői visszajelzések tükrözik:

Kerezsi Gyopár Iringó: „Ez a tábor az a közeg, ahol felvállalhattam félelmem, bizonytalanságom, mert senki nem élt vissza vele. Egy védett környezet, ahol kiderült, hogy ugyanazt a dolgot többféle módon lehet megélni, megtapasztalni és senki sem akarja a saját igazát a másikra erőltetni.”

Farkas Kinga: „Hogy tanulunk színházat, nevelést vagy színházzal nevelést, és miért, mikor, kitől? Például akkor, amikor kiderül, hogy ha emberekkel, gyerekekkel foglalkozunk, akkor közösséget is építünk, az egyént is erősítjük, és ehhez eszközökre, módszerekre van szükségünk, már kipróbált, bevált utakra, amelyeket magunk képére formálhatunk. A kurzus végére a hogyan kérdésre is megvolt a válasz: játszva, átéléssel, közben megpróbálva ellesni három elkötelezett ember titkát, honnan a rengeteg energia, figyelem, lelki erő, ami átjön, és képes folyamatosan mozgásban tartani a csoportot. És ami lehetőséget ad az egy kalap alá kerülő embereknek, hogy tőlük és egymástól egyaránt tanuljanak.”

Parajdi-Arros Margit: „Olyan utat jártam be, ami ennek a tábornak az eszköztárával finom oldásokra volt képes számomra. Sok új dolgot tanultam amit csoportfoglalkozásokra magammal vihetek. Itt könnyebben sikerült meglátnom, felfedeznem a másik emberben rejlő szépséget és az itt megtapasztaltak után úgy érzem könnyebben felfedezhettem mindezt a mindennapokban is, ami által megértőbbé válhatok embertársaimmal szemben.”

Luka Katalin: ”Csodálatos volt ahogy a táborvezetők a színház eszközeivel, szakértelemmel, mély alázattal, odafigyeléssel, végtelen türelemmel és szeretettel kísértek, terelgettek fejlődésünk e szakaszában, ahol az elme és a szív páros táncot járt.”

Szilágyi Elza: „A tábor olyan hely ahol lehet játszani, nevetni, növekedni és van idő valós találkozásokra. Itt úgy ölel körül a közösség hogy nincs szükség álcákra, megváltozik az idő és  a tér.”

Gothárd Veronika: „A tábor egy izgalmas utazás a belső énünk felé, ahol felismertünk, tudatosítottunk, sírtunk, nevettünk, szerettünk és mertünk őszinték lenni önmagunkkal és egymással.”

Varga Rozália: „Mindannyian úton vagyunk, tartunk valamerre ebben a földi létben. Én nagyon megajándékozottnak éreztem magam a táborban, amiért ezen az „úton” találkozhattam társakkal, akik olyannak láttak, amilyennek én elfelejtettem lenni… s az önkifejezésnek ebben a formájában önmagam lehettem. Köszönöm az emlékeztetőt, hogy érdemes vagyok a szeretetre!”