gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    „Békét és rendet szeretnék” – A Szerelmek városa ősbemutatójával indul a Vígszínház évada

    2021. augusztus 25., szerda 06:00

    A színház történetének egyik leghosszabb leállását követően, szeptember 4-én a Szerelmek városa ősbemutatójával nyitja meg kapuit újra a közönség előtt a Vígszínház. A teátrumban decemberig még a Kabaré és a Sirály, a Pesti Színházban A kő, a Bella Figura, valamint a Party című kortárs vígjáték premierje lesz látható.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Vígszínház igazgatói posztját 2022 és 2026 között továbbra is Rudolf Péter tölti be, aki pályázatában kiemelte: az elkövetkezendő öt évben is az egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy nyitott szakmai, szellemi közösséget hozzon létre, békét és kiszámíthatóságot teremtve a színház életében. 

    Bár a szakmai munka szinte folyamatos volt a Vígszínházban, szeptember 4-én – közel tíz hónapos szünet után – a közönség előtt is újra megnyitja kapuit a teátrum. 

    „Békeidőben még nem vezettem a színházat, de talán többet tanultam ebben a kiszámíthatatlan helyzetben. Ez az egy év természetesen kevés volt ahhoz, hogy hosszútávú művészi terveinket megvalósítsuk.

    Célom továbbra is egy jó értelemben vett népszínházi hagyomány folytatása, vagyis a magaskultúra, a klasszikus és kortárs dráma értékeinek közvetítése széles tömegek számára, miközben vissza kell menteni azt a polgári ízlést és gondolkodásmódot is, ami fénykorában jellemző volt a Vígre. Továbbra is azt képviselem, amit eddig is: békét és rendet szeretnék a színházban. Azt szeretném, hogy az életünk legyen kiszámíthatóbb. Család- és életbarát munkahelyet szeretnék teremteni” – emelte ki Rudolf Péter, a Vígszínház további öt évre kinevezett igazgatója. 

    Az évad azokkal a premierekkel indul, amelyeket a pandémia miatt el kellett halasztani, vagy csak online lehetett megtartani, így már 2021 december végéig megvalósul a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szokásos 3-3 bemutató.

    A Vígszínház mindig is élen járt az új, saját fejlesztésű zenés színpadi művek létrehozásában.

    Ennek jegyében készítette el A nagy Gatsby alkotócsapata a Szerelmek városa szövegkönyvét és zenei anyagát Marcel Carné és Jacques Prévert kultikus filmjét feldolgozva.

    A különleges, érzékeny és érzéki történet ősbemutatóját szeptember 4-én Vecsei H. Miklós átiratában, Kovács Adrián zenéjével, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében láthatják a nézők. A főbb szerepekben Gyöngyösi Zoltán, Radnay Csilla, Wunderlich József, Waskovics Andrea, Hegedűs D. Géza, Csapó Attila, Ertl Zsombor, Kőszegi Ákos és Hirtling István látható, ebben az előadásban debütál a Vígszínházban a társulat egyik új tagja, Bölkény Balázs is.

    A Pesti Színházban szeptember 18-án közönség előtt is bemutatják Michal Dočekal rendezésében A kő című előadást Antóci Dorottya, Hegyi Barbara, Majsai-Nyilas Tünde, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és a társulat új tagja, Nagy-Kálózy Eszter szereplésével. A színdarab gyönyörű vallomás családi legendákról, szeretetről, árulásról és újrakezdésről.

    A Kabaré Béres Attila rendezésében nyáron a Margitszigeten debütált, a Vígszínházban október 9-én láthatják a legendás történet bemutatóját. A helyszín Berlin az 1930-as évek elején. Egy igazi világváros, ahol minden megtörténhet és meg is történik. Sally Bowles-t kettős szereposztásban Szilágyi Csenge és Dobó Enikő alakítja, a főbb szerepekben Brasch Bence, Igó Éva, Kern András és Seress Zoltán látható. 

    Október 22-én a Pesti Színházban Török Ferenc rendezésében lesz a premierje Yasmina Reza, magyar származású világhírű francia írónő darabjának, a Bella Figurának. Ezen a furcsa születésnapon, egy romantikusnak ígérkező, gyönyörű nyári estén semmi nem úgy történik, ahogy azt a résztvevők megálmodták, az este szürreális fordulatot vesz. Az előadásban a társulat két új tagja, Stohl András és Kovács Patrícia mellett Halász Judit, Wunderlich József és Radnay Csilla lép színpadra. 

    Követve az évad koncepcióját, hogy minél több mai történet és ősbemutató kerüljön színpadra, december 4-én a Pesti Színházban egy kortárs darabot, a Party című vígjátékot mutatják be Paczolay Béla rendezésében. Néhány éve A vendégek címmel nagy sikerrel vetítették a mozik Sally Potter filmjét, amelyből az angol forgatókönyvíró és rendező saját maga készített színpadi változatot. A darab az értelmiség kiégettségéről, meghasonlásról, magánéleti csapdáiról beszél roppant szórakoztatóan. A magyarországi ősbemutatóban Brasch Bence, Hegyi Barbara, Igó Éva, Kovács Patrícia, Lukács Sándor, Szilágyi Csenge és Telekes Péter látható. 

    Az év utolsó premierje december 11-én a Vígszínházban lesz. Csehov Sirályát David Doiasvili, a grúz Vaszo Abasidze Állami Zenés és Drámai Színház igazgatója rendezi.

    Az ő személye, rendezői látásmódja a garancia arra, hogy ez a sokat játszott klasszikus új megközelítésben, új tartalmakkal gazdagodva kerüljön a nézők elé.

    A főbb szerepekben Waskovics Andrea, Nagy-Kálózy Eszter, ifj. Vidnyánszky Attila és Stohl András lép színpadra.  

    Rudolf Péter igazgatói pályázatának kivonata az alábbi linken érhető el: http://vigszinhaz.hu/res/rudolf_palyazat_2021_vegleges_kivonat.pdf

    A napokban ismét beszédtémává vált a Víg faramuci gazdasági helyzete is, az, hogy Eszenyi Enikő és az ő igazgatása alatt a Víg gazdasági, majd produkciós igazgatójaként dolgozó Magyar Péter továbbra is kuratóriumi tag két olyan alapítványban, mely a színháznak juttatott támogatások egy részét kezeli. Ez ügyben Mádi Zoltán gazdasági igazgatót kérdezte a 24.hu.

    A színház üzleti tervéhez valójában az alapítványnak ugyanúgy nincs köze, mint ahogy fordítva nekünk sincs közünk az alapítványhoz. Ez egy jogi helyzet. Azt viszont nem jogi, hanem erkölcsi alapon kértük, hogy olyan emberek legyenek a kuratóriumban, akik bírják ennek a társulatnak, ennek a közösségnek a bizalmát. Erről az erkölcsi kérdésről szól ez a helyzet igazából.

    Amellett, hogy nyilván egy nagyon nagy összegről, félmilliárd forintról van szó, és ezért az lenne a cél, hogy tudjunk tiszta szívvel, jó hangulatban együtt dolgozni, az alapítvány és a Vígszínház – mondta Mádi Zoltán hozzátéve, hogy bízik a helyzet mielőbbi rendezésében, a folytatásra pedig a Vígszínház Művészeti Tanácsának már született egy hosszú távon is működtethető javaslata. Ez alapján a három fős kuratóriumba egy tagot a Művészeti Tanács delegálna, egyet a mindenkori aktuális igazgató, és egy pedig a Vígszínház kötelékéből kerülne ki.

    „Semmiképpen sem akarunk háborút, és nincs is háború. Természetesen próbáljuk fenntartani a normális európai kommunikációt és kapcsolatot” – emelte ki a gazdasági igazgató.

    Fotó:  Vígszínház – Juhász Éva, Plakát: Dömölky Dániel

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram