November 24-én ünnepli születésnapját Martin Márta Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Radnóti Színház tagja. Az alábbi összeállítással őt köszöntjük!

Martin Márta pályájáról:

Martin Márta Hásságyon született 1947. november 24-én. Azon kívül, hogy édesanyja sokat olvasott, zenét hallgatott, nem volt semmilyen kapcsolata a színészettel: „Az általános iskolában Hajnal Ernő magyartanár felfedezte, hogy szépen mondok verseket. Az Egyetemi Színpadosokkal dolgozott, és elvitt magával, hogy nézzem a nagyokat. Aztán jöttek az iskolai, kerületi, budapesti, majd országos szavalóversenyek. A televízió is közvetítette a Csillebérci Úttörőtáborban megrendezett országos szavalóversenyt, ahol Martin Márta aranyérmet nyert. Nagy copfos, selyem úttörőnyakkendős lányként hazafias érzelmekkel adtam elő Radnóti Nem tudhatom című versét. Gimnazistaként egyáltalán nem érdekelt a tanulás. Annál inkább érdekelt a 60-as évek nagy amatőr színjátszó mozgalma. A Fehérvári úton megalakult a Budapesti Ifjúsági Színpad, ahol 16 évesen Iphigéniát játszottam az Iphigénia a tauruszok földjénben. Lényegében menekültem a színészetbe. Anyámmal egyik albérletről a másikba, egyik szolgálati lakásból a másikba vándoroltunk. A Teleki Blanka Gimnáziumban négyes albérletben laktunk tanárnőkkel. Mi anyámmal és a nagymamámmal egy szobában. 1956-ban Molotov-koktélt dobáltak a gyerekek a szobánkból a szovjet tankokra; fogtuk a nagymamát a fotellel együtt és levittük a Május 1. úti általános iskola pincéjébe. Nos, ezek az élmények sodortak a színészethez” – mesélte.

1972-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa és Gáti József osztályában, élményiről szólva úgy nyilatkozott:

„Egy biztos volt, oda akartam járni. Nagyon. És nem volt b-terv. Amikor először felvételiztem, pont akkor alakult a Wesselényi utcában az első Nemzeti Színházas stúdió. Ott töltöttem két évet, mire harmadszorra felvettek. Olyan nevekkel játszhattunk együtt, mint Sinkovits Imre, Avar István, Váradi Hédi, Törőcsik Mari. Rengeteget tanultunk. A büfében le sem mertünk addig ülni, míg a Lukács Margit nem ült le. Ezekre az évekre inkább emlékszem, mint a felvételikre, amikről mindig nagyon szomorúan jöttem el. Mikor másodjára nem vettek fel, éppen Az édent bezárták című előadás ment. Az nagyon megmaradt bennem, hogy az előadás végén leengedték a vasfüggönyt, és az azon lévő ajtón keresztül kellett kimenni a színpad elejére tapsra. Ahogy mentünk szépen sorban ki, oldalt állt valaki, akire már nem is emlékszem, hogy ki volt. Mikor a Major megadta a végszót, és sorra érkeztünk az ajtóhoz, ahonnan kiléptünk a nézők elé, ez a bizonyos ember oldalról mindenkinek odaszólt, hogy: „téged felvettek, téged nem…” Na, ez borzasztó volt. Mikor harmadszorra mentem, már biztos voltam benne, hogy felvesznek. Mert mindösszesen egyvalamit kértek tőlem, és én Radnóti egyik kétsorosát mondtam. „A lomb közt arany kard, napfény zuhant át, megsebzett egy fatörzset s az halkan sírni kezdett aranylófényű gyantát.” Ennyit kértek, és én ebből már éreztem, hogy sikerült. Vártuk lent az Erzsike Presszóban az eredményt, s mikor lejött a titkárnő, rám mutatott, hogy felvettek. Jó sokáig zokogtam az Erzsikében.”

Az SZFE elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1976-tól a Miskolci Nemzeti Színház, 1978-tól a győri Kisfaludy Színház, 1982-től a József Attila Színház tagja volt. 1987-1994 között szabadfoglalkozású művészként dolgozott, utána lett a Radnóti Miklós Színház tagja.

Orgánuma, megjelenése tragikus hősnők megformálására predesztinálja, de vígjátékokban, komédiákban, humoros jelenetekben is megnyerő és hiteles alakításokat nyújt. Szinkronszínészként is népszerű művész. Ő Whoopi Goldberg leggyakoribb szinkronhangja.

„Hiteles alakításokat nyújt vígjátékokban és komédiákban, de orgánuma és megjelenése tragikus hősnők megformálására egyaránt alkalmassá teszi. Címszerepet játszott az Antigonéban, az Elektrában, és aCinka Pannában. Színházi repertoárjának hosszú a listája, a nézőknek olyan darabokból lehet ismerős, mint a Rómeó és Júlia, Ajátékos, a Holt lelkek, a Ványa bácsi, az Éjjeli menedékhely, a Rettegés és ínség, a Rokonok, Az ideális férj, az Erdő, valamint a Cseresznyéskert. A Radnóti Miklós Színházban jelenleg az Álom luxuskivitelben és a Futótűz című előadásokban láthatjuk, valamint a 6SZÍN Szindbád ma révbeér című darabjában” – írja róla a Deszkavízió.

„Lelkileg, fizikailag, pszichésen nagyon sok mindennek kell megfelelni, hogy valaki alkalmas legyen a pályára és ne haljon bele. Belehalni idézőjelben, mindent beleadni csak nagy szerepbe kell. Ha valamiért, azért lehet irigyelni a színészeket, mert este héttől tízig nem a saját életüket élik. A visszapofázás nem feltétlenül szükséges, nota bene az én karrieremen abszolút nem ez látszik” – vallja.

Művészi pályája elismeréseként 1998-ban Jászai Mari-díjat, 2000-ben Aase-díjat, 2007-ben Radnóti-NOKIA díjat, 2018-ban Művészeti Életpálya elismerést kapott.

„Világéletemben közösségi, társasági ember voltam. Felemeltem a szavamat, érdekelt mások véleménye, elmondtam a sajátomat, de soha nem sértőn. Elismerik rólam, hogy jó kolléga vagyok: a Márta olyan aranyos – mondják, de időnként felkapják a fejüket, mert egyszer csak beszólok. Rendezőknek is. Gothár Pétert imádom, nagyon tehetségesnek tartom. Amikor Osztrovszkijtól az Erdőt rendezte a Radnótin, szerencsém volt vele dolgozni a jól sikerült előadásban. Gothár szeret felordítani a színészeknek a próbákon. A fiatalabbak nem mernek visszaszólni neki. Felemelt hangon kérdeztem: A színész miért nem ordíthat vissza? Másnap egy szál vörös rózsát kaptam tőle. A pályám elején sokat dolgoztam Szikora Jánossal, egyszer neki is leüvöltöttem a fejét” – vallotta egy interjúban a Színház Folyóiratban.

Idén vette át Arany diplomáját az SZFE-n. Az egyetemi modellváltás kapcsán úgy fogalmazott: „Soha nem számítottam volna arra sok bántalomra, igazságtalanságra, ami az SZFE kapcsán a szakmánkat éri. Szolidaritásomat fejezem ki a hallgatók felé, de nem állok bele a harcba, ezt a harcot nekik kell megvívniuk. Elszomorít egyes kollégáim köpönyegforgatása. Ha egyszer valamiért kiállt az ember, akkor ne változtasson a nézetén, vagy ha már nem érzi aktuálisnak a korábbi állásfoglalását, akkor maradjon csendben.”

„A saját ötvenéves szakmai múltamra visszagondolva nem voltak olyan problémák, ami miatt nekünk forradalminak, bátornak kellett volna lennünk. A kultúrát teljes mértékben támogatták. A díjazásoknál sem az volt, hogy olyanokat ismertek el, akik semmit nem tettek le az asztalra, a tehetségteleneket, hanem két egyformán tehetséges színész közül az kapott díjat, aki párttag volt. Arról nem beszélve, hogy „az én időmben”  a színészeknek még rangja volt. Manapság az egész világon oda jutottunk, hogy a szakmánknak nincs becsülete, egy művész nem ér annyit a társadalomban, mint régen. Emlékszem, a pályám elején Szegeden egy társaságot alkottunk ügyvédek, színészek, orvosok, festőművészek. Ma elképzelhetetlen, hogy mondjuk egy újgazdag nagyvállalkozó partijára meghívjanak egy színészt, ha csak nem valami hú de nagy tévés celeb az illető. Nagyon más lett a világ. A legjobban az értékvesztés fáj. Nemrég „Csókolom, művésznő!”-vel köszönt oda nekem egy belvárosi üzletközpont előtt a biztonsági őr. Na, gondoltam, biztos nézi a Drága örökösök sorozatot. De, mint kiderült, a Radnótiba jár, onnan ismer” – mesélte Szentgyörgyi Ritának.

A színészet lényegéről szólva úgy fogalamaz:

„Soha nem voltam Júlia, nem játszottam csicsergő lányokat. Abból a szempontból nem érzékeltem váltást, hogy ha majd megöregszem, a csodálatos dívák, királynők helyett nagymamákat kell játszanom. A híres győri, Bódy Gábor rendezte Hamletben  Cserhalmival Gertrud királynő voltam. Aztán büszkeséggel töltött el, hogy az ún. kicsi szerepeket is meg tudom csinálni. Vannak színészek, mint Mensáros, Tolnay és még hosszan sorolhatnám, akik magukra húzzák a szerepeket. Bármilyen karaktert hoznak, elhiszed nekik, hogy önmaguk. Ezzel szemben én belebújok a karakterbe a mozgásától a beszédstílusáig. A Radnótiban ketten vagyunk öregasszonyok Csomós Marival. Természetesnek tartottam, hogy ő játssza a főszerepet, én meg mellette másodvonalban az epizódszerepeket. Amikor megkaptam a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat „az emlékezetes percek és pillanatok főszereplőinek”, az újságírók arról faggattak, milyen érzés karaktereket játszani. Mire azt feleltem, hogy fantasztikusan büszke vagyok rá. Gondoljunk csak bele, valaki főszerepet játszik, és az első monológja nem sikerül valami jól, van még esélye, hogy a második jobb lesz, a harmadiknál pedig már odavan tőle a közönség. Nekem mindössze pár percem van arra, hogy felmutassak egy embert, egy jellemet, egy szituációt. Erre mondta Peter Brook, hogy valaki bal egyből átmegy jobb egybe, és nem történik semmi, és másvalaki szintén átmegy bal egyből jobb egybe, és az olyan, mint eljutni a templomból a temetőbe. Ez a színészet lényege.”

A teljes interjú itt olvasható.

Leadfotó: Csoszó Gabriella