gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Benedek Dániel költőket költöztet a nappaliba rendhagyó irodalomóráival

    2020. május 24., vasárnap 08:04

    A járványhelyzet miatt otthon maradt kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze, Benedek Dániel, kevésbé ismert oldaláról mutatja be a költőket online videóiban.

    Ahogy a kaposvári színház több színésze, Benedek Dániel is önálló sorozatot indított az interneten: „Furcsa a helyzet, hogy színház nélkül vagyunk, ez a fajta „pótlás” a nézőknek és nekünk is jól esik” – mondta a művész, aki eredetileg a János Vitézt szerette volna felolvasni, végül Petőfi Sándorról gyűjtött érdekességeket és ezeket szedte csokorba.

    „Nem a tanítás a célom, inkább a kedvet szeretném meghozni a tanuláshoz és az olvasáshoz„ – mondta Benedek Dániel, aki tavaly az évad színésze címet kapta a kaposvári közönségtől.

    Most egyedül kutat, videófelvételt készít és vág: „Néha idegőrlő, hogy napokig olvasok, gyűjtögetek, és még mindig azt érzem, nem foglalkoztam eleget a témával” – osztotta meg tapasztalatait a színművész.

    Ahogy azt egy videóban el is mondja, célja, hogy a költőket ne úgy képzeljük el, mint a márványszobrokat, hanem mint hús-vér embereket. Eddig Petőfi Sándor, Arany János és Ady Endre életének kevésbé ismert mozzanatait tárta elénk. A napokban új résszel jelentkezett: Balassi Bálintról készített zenés videót.

    Forrás: Csiky Gergely Színház, sonline.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram