„Pici korom óta színész akartam lenni, meg villamoskalauz” – vallja magáról a 77 éves Benedek Miklós, a Nemzet Színésze, aki úgy tartja, „több vagyok, mint az apám, és kevesebb, mint a fiam.” A HVG-nek adott interjút itt olvashatják.

Önéletrajzi könyvén dolgozik, de most az érdekli a legjobban, hogy legyőzze a légzési betegségét, mondja a 77 éves Benedek Miklós, a nemzet színésze a HVG-nek adott interjújában.

Arról szólva, mit gondol az SZFE elfoglalásáról, kifejtette: „Az első igazi élményem, a felhőtlen szabadság élménye oda köt. Emlékszem Kerényi Imre korábbi „Most mi jövünk!” mondatára. A kollégákkal feltettük magunknak a kérdést, ki az a mi? Barátságban álltunk azokkal az emberekkel, akik most az SZFE-t vezetik és ott tanítanak. Így már nem lehetünk barátok. Nem verjük egymást pofán, de egészen más az elképzelésünk a szakmáról. Engem zavar és dühít az a rengeteg szemétség és butaság, amit terjesztenek. A növendékek meg egyedül vannak, mesterek nélkül. Márpedig nem lehet mesterek nélkül erre a pályára lépni!”

A Katona József Színház elhagyásáról is faggatta a riporter, Szentgyörgyi Rita: „Igazán sokat és rendkívül jókat játszottam a kezdeti időkben, a szerelmes első hét évben. Aztán kezdett kopni a társulat fénye. Egyrészt jöttek a fiatalok, másrészt odaszerződött Haumann Péter; Mácsai Pált és Jordán Tamást meghívták vendégnek. Nem kívántam az ő szerepeikben tetszelegni. Máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy elképzeltem, kissé kiszerelmesedtem.”

A beszélgetésben kifejtette, hogy Alföldi Róbert annak idején miért nem tartott igényt rá a Nemzetiben: „Öt percet sem beszéltünk egymással, egyik darabjában sem játszottam. Úgy kezdődött az egész, hogy kaptam tőle egy sms-t: „Boldog vagyok, hogy veled egy színházban lehetek.” Legközelebb annyit mondott, nincs ideje bebizonyítania nekem, hogy jó rendező. Hogy aztán mi történt a kettő között, mondtam-e rosszat valamelyik rendezésére a büféasztalnál, nem tudom. Húsz év alatt nem keresett, nem találkoztunk egymással.”