Az Alan Turing életét feldolgozó A kódfejtő című színdarabja négy Moliére-díj mellett a világhírnevet is meghozta számára. A magyar előadás apropóján érkezett Budapestre. Nemcsak írásról és színjátszásról, hanem az elfogadásról és a mesterséges intelligenciáról is beszélgetett vele a Magyar Narancs.

„Eddig minden történettel más célom volt, nem maga az írás. Az első kettő fiókban maradt, és ahogy az lenni szokott, a családomról szóltak. A Tennessee Williams-történetet (Appelez-moi Tennessee) magamnak írtam, szerettem volna egy kimondottan nekem való sztorit és szerepet. A következőkkel emléket szerettem volna állítani Alan Turingnak (A kódfejtő), majd Jack Londonnak (La Maison du Loup). Ezekben is játszottam, ezért van, hogy inkább színésznek tartom magam. A következő, alkímiával kapcsolatos darabom jövő nyáron érkezik. Ez lesz az első színpadra vitt művem, amelyben nem szerepelek. (…) A tehetség az akarat, a létrehozás maga. Amikor úgy érzed, lehetetlen valamit nem megírni. Nem tudom, hogy megvan-e bennem a tehetség, de az biztos, hogy nagyon keményen dolgozom a szövegeimen” – mesélte a lapnak Benoit Solés.

„Amikor írok, akkor is színészfejjel teszem. Arra figyelek, mi és hogyan működne a színpadon. Nem tartom magam jó írónak, nincs meg bennem a mesterségbeli tudás. Ezért is írok elképesztően lassan, hosszú utat kell bejárnom a kész szövegig. Nagyon furcsa ez nekem, mert alapvetően rendszerető, szervezett ember vagyok, de ha írok, mindez eltűnik. Mintha egy sötét erdőben bolyonganék egy apró lámpással. Sosem tudom, merre tartok, hová fogok kilyukadni” – tette hozzá Benoit Solés, aki ismert színész volt már A kódfejtő sikere előtt is, de a darabbal valósággal berobbant.

Arról szólva, hogyan változott meg az élete, kifejtette:

Arról szólva, visszajutnak-e hozzá ilyen történetek, elmondta:
„Egyszer egy fiú odajött hozzám a szüleivel a darab után, és a kezemet szorítva vallotta be nekik, hogy meleg. Megköszönte, hogy erőt adtam neki az előbújáshoz. De az ellenkezőjére is volt példa: egy idős férfi az előadás végén megkeresett, és elmesélte, hogy csak annyit tudott a darabról, hogy második világháborús történet, emiatt jött el. Végül nem ez érintette meg a legjobban. Korábban kitagadta meleg fiát a családból, akivel azóta nem beszélt. A darab hatására azonban úgy döntött, újra felveszi vele a kapcsolatot. Az élmény valamit áthangolt benne. Fontosnak tartom, hogy ne kész válaszokkal, hanem kérdésekkel távozzon a néző. Azt szeretném, hogy gondolkodjon el: ki vagyok, hol vagyok, miért is gondolom azt, amit?”

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

Magyar Narancs 2023.07.27 – 30,31,32. oldal

Ajánló a darab elé:

A híres angol matematikust, zsenit, csodabogarat, Alan Turingot, szinte mindenki ismeri. Turing törte fel az addig megfejthetetlennek tűnő náci rejtjelező gép, az Enigma kódját. Turing és csapatának munkája a Bletchley Parkban kétségtelenül több millió életet mentett meg, mivel a kód feltörésével a szövetségesek megértették a legféltettebb háborús üzeneteket is. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a háború kettő-négy évvel tovább is eltarthatott volna, ha a kódot nem sikerült feltörni.
A közvélemény erős nyomására 2009. szeptember 11-én a miniszterelnök, Gordon Brown bocsánatot kért a mindenkori brit kormányok nevében, amiért Turinggal embertelenül és méltatlanul elbántak. Tíz év múlva pedig, 2019-ben a brit polgárok megszavazták, hogy az ő képe kerüljön az új ötvenfontos bankjegyre.

Ki is volt ez a titokzatos zseni? Mitől félt? Mit remélt? Miért volt kénytelen magánéletét a legszigorúbban védeni egészen addig, míg úgy döntött, hogy nem rejtőzködik tovább?